„A szél kihí­vá­sa­i­ra a fa a gyö­ke­re­i­vel válaszol.”

Föl­di Kovács László

Illyés Gyu­la sza­vai nap­ról nap­ra egy­re aktu­á­li­sab­bá vál­nak. A Védett Tár­sa­da­lom Ala­pít­vány cse­me­té­jét egy évvel ezelőtt ültet­tük el. Hála sokak gon­dos­ko­dá­sá­nak, közös ker­tünk­ben tere­bé­lyes lom­bo­za­tú fává sar­jadt ez idő alatt. Mi még­is a lát­ha­tó része mel­lett a lát­ha­tat­lan­ra, e fa gyö­ke­re­i­re sze­ret­nénk újból és újból fel­hív­ni védő­tár­sa­ink figyel­mét. Mert a vihar­ban szük­sé­ges még mélyebb­re növesz­te­nünk azo­kat. A kép­ze­let­be­li hason­la­tot a való­ság­ba átül­tet­ve, a mi közös­sé­günk, háló­za­tunk alap­ja­it, sta­bi­li­tá­sát és élte­tő ere­jét egy­aránt ennek a gyö­kér­zet­nek, a Mani­fesz­tum­ban fog­lalt vál­la­lá­sa­ink­nak és állás­fog­la­lá­sunk­nak köszönhetjük.

Ezek közül hír­le­ve­lünk­ben ma egy külö­nö­sen aktu­á­lis­ra sze­ret­ném ráirá­nyí­ta­ni a figyel­mü­ket. Ala­pí­tó okira­tunk­ban dek­la­rál­tuk, hogy szer­ve­ze­tünk fel­lép a fizi­kai, erköl­csi és bio­ló­gi­ai hatá­rok fel­szá­mo­lá­sá­ra irá­nyu­ló tár­sa­dal­mi folya­ma­tok, kez­de­mé­nye­zé­sek ellen. Elha­tá­roz­tuk, hogy a cél­ja­ink­kal egyet­ér­tők­kel össze­ka­pasz­kod­va véd­jük (mások mel­lett) az egy fér­fi és egy nő házas­sá­gán ala­pu­ló, ter­mé­sze­tes csa­lád­mo­dellt, a val­lás- és lel­ki­is­me­re­ti sza­bad­sá­got, az erkölcs, a kul­tú­ra és a nem­zet iden­ti­tá­sát alko­tó hagyo­má­nyok foly­to­nos­sá­gát, vala­mint a terü­le­ti integ­ri­tást, a bel­ső béke és biz­ton­ság fenn­tar­tá­sa cél­já­ból.
Az elmúlt napok­ban a nyil­vá­nos­ság­ban heves vita- és táma­dás­so­ro­zat bon­ta­ko­zott ki a magyar minisz­ter­el­nök embe­ri fajok keve­re­dé­sé­ről, az euró­pai jövő­ről kifej­tett véle­mé­nye nyomán.

A téma kap­csán szük­sé­ges­nek tar­tunk néhány fon­tos körül­ményt leszö­gez­ni. Pél­dá­ul azt, hogy a beszéd­ben nem esett szó arról, hogy bár­mely faj alsóbb- vagy fel­sőbb­ren­dű len­ne, sem érzel­mi viszo­nyu­lás­ról egyik vagy másik cso­port irá­nyá­ba. A hir­te­len támadt „vihar­ban” ezzel szem­ben túl­zot­tan is sok a – főként nega­tív – érze­lem és megint aggasz­tó­an kevés az érv. Ezért úgy lát­juk, hogy egy-két józan gon­do­lat újbó­li elis­mét­lé­se szükségeltetik.

Az embe­ri fajok külön­böz­nek egy­más­tól, ez a gyak­ran citált sok­szí­nű­ség alap­ja; a különb­sé­ge­ink érté­ke­sek és érde­ke­sek, vigyáz­nunk kell rájuk. Az euró­pai keresz­tény kul­túr­kör­höz tar­to­zó nem­ze­tek ilyen jel­leg­ze­tes érté­kei pél­dá­ul a keresz­tény házas­ság, a val­lá­si tole­ran­cia és sza­bad val­lás­gya­kor­lás, az élet védel­me, a saját és mások kul­tú­rá­já­nak tisz­te­le­te és elfo­ga­dá­sa. Ahhoz, hogy meg tud­juk tar­ta­ni tár­sa­dal­ma­ink egye­di voná­sa­it és érté­ke­it, meg kell őriz­ni őket. A meg­őr­zés egyik mód­ja pedig a józan beván­dor­lás­po­li­ti­ka, az ille­gá­lis mig­rá­ció és a keve­re­dés kor­lá­to­zá­sa. A magyar minisz­ter­el­nök nem szo­rul véde­lem­re az álta­la kimon­dott sza­vak és gon­do­la­tok értel­me­zé­se terén. Vele épp az a baj – már­mint a libe­rá­lis és brüssze­li bürok­ra­ták olda­lá­ról néz­ve -, hogy egy­ál­ta­lán meg­szó­lal. Mert ha meg­te­szi, biz­tos, hogy érzé­keny pont­ra tapint, libe­rá­lis tabu­kat ost­ro­mol, vagy kényel­met­len igaz­sá­go­kat mond ki. Ilyen­kor a betá­ra­zott szte­reo­tí­pi­ák azon­nal roham­ra indul­nak, az ellen­zé­ki tábor ezzel kíván­ja érzé­kel­tet­ni, hogy – bár­mi­lyen meg­le­pő, de – ők is jelen van­nak, sőt, még véle­mé­nyük is van. Az eset­len­ség csu­pán az ben­ne, hogy mások­hoz mér­ten, főként Orbán Vik­tor­hoz képest pró­bál­ják iga­zol­ni létezésüket?

Ele­gán­sabb len­ne, ha időn­ként saját ötlet­től vezé­relt gon­do­la­ta­i­kat is meg­osz­ta­nák a demog­rá­fi­ai kihí­vá­sok, a mig­rá­ció és egyéb aktu­a­li­tá­sok men­tén. Nem kizárt, hogy talán kifogy­tak a prog­resszív cél­pon­tok­ból, hisz a kato­li­kus hitet már legya­láz­ták, a haza­sze­re­te­tet és a nem­zet érték­rend­jét már ele­get ócsá­rol­ták a glo­bá­lis világ ide­á­ja érde­ké­ben, és a transz­gen­der ideo­ló­gia kizá­ró­la­gos érvény­re jut­ta­tá­sá­val a nor­má­lis apa, anya, gyer­me­kek alkot­ta csa­lád­for­mát is rég üldö­ző­be vet­ték. Nyil­ván­va­ló­an nem maradt más a tar­soly­ban, mint feszül­ten vár­ni pél­dá­ul az orbá­ni kije­len­té­se­ket. Most viszont, már ami a Tus­ná­don elhang­zott Orbán Vik­tor-beszé­det ille­ti, mel­lé­tra­fál­tak. Külö­nö­sen a „kivel lehet, kell és sza­bad együtt élni Euró­pá­ban” kez­de­tű gon­do­lat­sor kri­ti­ká­já­val. Még­pe­dig Charles de Gaulle miatt. Fran­cia­or­szág volt köz­tár­sa­sá­gi elnö­két – a II. világ­há­bo­rú egyik hőse, aki a fran­ci­á­kat vezet­te, együtt a szö­vet­sé­ges angol-ame­ri­kai had­tes­tek­kel a néme­tek ellen – lehet bár­mi módon minő­sí­te­ni, de hogy náci lett vol­na, az a leg­ke­vés­bé sem állítható.

„Nem sza­bad kön­tör­fa­laz­nunk. Nagy­sze­rű, hogy van­nak sár­ga fran­ci­ák, feke­te fran­ci­ák és bar­na fran­ci­ák. Azt bizo­nyít­ják, hogy Fran­cia­or­szág min­den faj szá­má­ra nyi­tott és egye­te­mes elkö­te­le­zett­ség­gel ren­del­ke­zik. De csak azzal a kikö­tés­sel, hogy meg­ma­rad­nak egy cse­kély lét­szá­mú kisebb­ség­nek. Más­kü­lön­ben Fran­cia­or­szág már nem len­ne töb­bé Fran­cia­or­szág. Azért mi még­is­csak és min­de­nek­előtt a fehér faj­hoz tar­to­zó, görög és latin kul­tú­rá­jú és keresz­tény val­lá­sú euró­pai népek vagyunk…”

A fen­ti bekez­dés Jean Ras­pa­il: A szen­tek tábo­ra – erő­sen aján­lott olvas­mány – köny­vé­ből szó sze­rin­ti idé­zet, mely Charles de Gaulle-tól szár­ma­zik, 1959-ből. Mind­ezek isme­re­té­ben, a magyar minisz­ter­el­nö­köt meg­le­he­tő­sen nehéz – és per­sze álsá­gos is – szél­ső­sé­ges, Euró­pá­ba nem való poli­ti­kus­ként kate­go­ri­zál­ni. Ráadá­sul, nem csak a volt fran­cia köz­tár­sa­sá­gi elnök­től lehet­ne idéz­ni hason­ló tar­tal­mú meg­ál­la­pí­tá­so­kat, hanem leg­alább 3 – 400 mil­lió euró­pai hon­fi­tár­sunk­tól is, akik már érzik, mi meg itt, a Kár­pá­tok árnyé­ká­ban már tud­juk, hová vezet az Orwell által is – Orwell:1984 – meg­írt világkísérlet.

For­rás: vdta​.hu