Hírek Elszakított területi hirek A Sicu­li­ci­di­um üze­ne­te: az önren­del­ke­zés nem hóbort, hanem szé­kely hivatás

A Sicu­li­ci­di­um üze­ne­te: az önren­del­ke­zés nem hóbort, hanem szé­kely hivatás

A Szent Anna kápol­ná­ban tar­tott ünne­pi szent­mi­sé­vel kez­dő­dött, majd a Sicu­li­ci­di­um-emlék­mű­nél beszé­dek­kel és koszo­rú­zás­sal foly­ta­tó­dott a madé­fal­vi véreng­zés 260-ik évfor­du­ló­ja alkal­má­ból tar­tott meg­em­lé­ke­zés. Az ünnep­ség dísz­meg­hí­vott­ja Potá­pi Árpád János, a Minisz­ter­el­nök­ség nem­zet­po­li­ti­ká­ért fele­lős állam­tit­ká­ra volt. 

Már pén­te­ken elkez­dőd­tek a Sicu­li­ci­di­um évfor­du­ló­ja alkal­má­ból szer­ve­zett prog­ra­mok Madé­fal­ván, amely­be szom­ba­ton már Potá­pi Árpád János, nem­zet­po­li­ti­ká­ért fele­lős állam­tit­kár is becsat­la­ko­zott, ugyan­is részt vett a kegye­le­ti lovas zarán­dok­la­ton, amit a madé­fal­vi véreng­zés áldo­za­tai emlé­ké­re szerveztek. 

Immár máso­dik alka­lom­mal tar­tot­ták meg a Sicu­li­ci­dum lovas zarán­dok­la­tot, amely­ben a madé­fal­vi véreng­zés áldo­za­tai előtt rót­ták le kegye­le­tü­ket a részt­ve­vők. Az ese­mé­nyen Potá­pi Árpád János is részt vett. 

Szen­tes Csa­ba, Madé­fal­va pol­gár­mes­te­re ünne­pi beszé­dét a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek fel­idé­zé­sé­vel kezd­te. Mint fogalmazott: 

az 1764-es madé­fal­vi vesze­de­lem­re emlé­ke­zünk, arra az ese­mény­re, ami­kor szé­kely őse­ink pró­bál­ták meg­vé­de­ni évszá­za­dos kato­nai hagyo­má­nyo­kat. Nem vala­mi plusz kivált­sá­got akar­tak a bécsi udvar­tól, csu­pán itt­hon marad­ni, itt­hon véde­ni a biro­da­lom hatá­ra­it. Az új határ­őr­ség szer­ve­zé­se kez­det­ben békés esz­kö­zök­kel indult, ígé­re­tek men­tén pró­bál­ták ráven­ni a szé­kely­sé­get erre a fel­adat­ra, de mivel ez kudarc­ba ful­ladt, az ígé­re­te­ket fenye­ge­tés és meg­fé­lem­lí­tést követte”

– idéz­te fel a múl­tat Szentes. 

Mint rész­le­tez­te, a Madé­fal­ván össze­gyűlt több ezer szé­kely egy kér­vényt sze­re­tett vol­na átad­ni a csá­szá­ri kato­nai parancs­nok­ság­nak. Víz­ke­reszt esté­jén e kér­vénnyel a kezük­ben tér­tek nyu­go­vó­ra, azon­ban az éj lep­le alatt a kato­na­ság beke­rí­tet­te a falut, és harang­szó helyett ágyú­dör­gés ráz­ta meg a tele­pü­lést, majd a csá­szá­ri kato­nák lero­han­ták őket. A szé­ke­lyek részé­ről nem volt ellen­ál­lás. Sokan meg­hal­tak, aki tudott, mene­kült, máso­kat fog­lyul ejtet­tek és bör­tön­be zártak.

Mi, szé­ke­lyek és madé­fal­vi­ak, azok­nak az embe­rek­nek vagyunk a leszár­ma­zot­tai, akik ezt túl­él­ték és itt­hon tud­tak marad­ni. Az ők, sza­bad­ság utá­ni vágyát hor­doz­zuk magunk­ban. Nekünk az önren­del­ke­zés, a közös­ség­szer­ve­zés, a helyi dön­tés­ho­za­tal fogal­ma nem vala­mi­lyen hóbort vagy divat, nekünk ez több évszá­za­dos embe­ri kül­de­tés, mond­hat­ni szé­kely hiva­tás. Őse­ink éle­tü­ket adták azért, hogy mi ma itt Madé­fal­ván és Szé­kely­föl­dön szé­kely­ként tud­junk meg­ma­radni”

– emel­te ki Madé­fal­va polgármestere.

A jelen­re kitér­ve elmond­ta, hogy szé­kely ügyet csak szé­kely ember tud kép­vi­sel­ni igazán. 

„Nekünk, szé­ke­lyek­nek az idei évben lesz lehe­tő­sé­günk meg­vá­lasz­ta­nunk és kül­de­tést adnunk azok­nak az embe­rek­nek, akik min­ket kép­vi­sel­ni fog­nak Brüsszel­ben és Buka­rest­ben egy­aránt. Erköl­csi köte­les­sé­günk az itt elte­me­tett hősi halot­tak­kal szem­ben ott len­ni meg­fe­le­lő embe­rek­kel azo­kon a dön­tés­ho­zói fóru­mo­kon, ahol rólunk is szü­let­nek dön­té­sek. Ennek első pró­bá­ját május 9‑én kell tel­je­sít­sük, hogy ezál­tal a dip­lo­má­cia esz­kö­zé­vel érvé­nye­sí­te­ni tud­juk közös érde­ke­in­ket. Ha mi nem leszünk ott, vagy nem leszünk ele­gen, akkor mások fog­nak felet­tünk és rólunk dön­té­se­ket hozni”

– zár­ta beszé­dét Szen­tes Csa­ba, hoz­zá­té­ve, hogy ez a meg­em­lé­ke­zés, a Sicu­li­ci­di­um-emlék­év legyen egy erő­for­rás mind­annyi­unk szá­má­ra, amely­ből töl­te­kez­he­tünk, amely erőt adhat, ami­kor erre van szükségünk.

„Annyi min­dent kéne még elmondanom/S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom/Hogy elme­sél­jem, milyen jó, hogy itt vagyunk/S mint a régi jó bará­tok egyet mon­dunk s egyet gondolunk… 

– indí­tot­ta ünne­pi beszé­dét az Isme­rős Arcok köz­is­mert sora­i­val Potá­pi Árpád János, nem­zet­po­li­ti­ká­ért fele­lős államtitkár. 

Mint fogal­ma­zott, e sorok azo­kat az érzé­se­ket mond­ják ki, ame­lyek évről-évre ide­hoz­nak ben­nün­ket janu­ár 7‑én, a Sicu­li­ci­di­um emlé­ké­re állí­tott zarándokhelyre.

„Magya­ráz­hat­juk ezt közös tör­té­nel­münk­kel és mind­az­zal, ami ben­nün­ket össze­köt: szé­ke­lye­ket, magya­ro­kat, csán­gó­kat Erdély­ben, a Kár­pát-meden­cé­ben és az egész vilá­gon. Sze­mé­lyes okai a zarán­dok­la­tunk­nak, hogy tisz­te­leg­jünk a hazát védő és oltal­ma­zó szé­kely őse­ink emlé­ke előtt, tisz­te­leg­jünk nagy­szü­le­ink emlé­ke előtt, akik ha tehet­nék, biz­tos velünk len­né­nek itt és most” 

– fogal­ma­zott az államtitkár.

Sze­rin­te közös­sé­gi szin­ten is fon­tos nekünk, szé­ke­lyek­nek ez a nap, hiszen nem csak a véreng­zést jelen­ti 1764. janu­ár 7‑e, hanem egy új magyar nép­cso­port, a buko­vi­nai szé­kely­ség meg­szü­le­té­sé­nek nap­ját is.

„Emlé­kez­tet­nek min­dig arra, hogy olyan ott­hont kell terem­te­nünk, ahol önma­gun­kat és őse­ink érté­ke­it meg tud­juk őriz­ni, meg tud­juk véde­ni. Emlé­kez­tet­nek arra, hogy az össze­tar­to­zás erő­sí­té­sé­nek, egy­más támo­ga­tá­sá­nak, a vesz­te­sé­gek köze­pet­te is meg kell marad­nia. Ezt a szí­vós kitar­tást a magyar­ság­hoz és a hit­hez való ragasz­ko­dást mind­vé­gig meg­őriz­ték őse­ink a szám­űze­tés­ben, ezt adták tovább nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re. Ennek is köszön­he­tő­en vagyunk ma itt és haj­tunk fejet a több mint 200 áldo­zat emlé­ke előtt” 

– fej­tet­te ki a nem­zet­po­li­ti­ká­ért fele­lős államtitkár. 

Mint fogal­ma­zott, hason­ló célo­kért száll­tak sík­ra Bocs­kai, Beth­len és Rákó­czi kato­nái, majd később a 48-as és az 1956-os for­ra­dal­má­rok is. 

Ezek a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek csu­pán pil­la­na­tok vol­tak évez­re­des tör­té­nel­münk­ben, de oly meg­ha­tá­ro­zó­ak, melyek máig nem­ze­ti közös­sé­ge­ink min­den­nap­já­nak szer­ves részei, közös­sé­gi éle­tünk, nem­ze­ti létünk ková­szai. Az a gőg, az a veze­tői alkal­mat­lan­ság, ami egy­kor meg­nyil­vá­nult a madé­fal­vi­ak bátor kiál­lá­sá­val szem­ben, ma is velünk van. Ma is gyen­gí­te­nék nem­ze­ti közös­sé­ge­ink ősi joga­it, szo­ká­sa­it. Ma is van­nak új biro­dal­mi törek­vé­sek, melyek felül­ír­nák érték­ren­dün­ket, élet­mó­dun­kat. Ezek­nek ma anél­kül áll­ha­tunk ellen, hogy fél­te­ni kel­le­ne az éle­tün­ket. Éppen ezért ne fél­jünk áll­ha­ta­to­sak marad­ni őse­ink érték­rend­jé­nek védel­mé­ben

– mond­ta Potá­pi, hoz­zá­té­ve, hogy az áldo­za­tok véré­ből egy erős, ellen­ál­ló közös­ség sar­jadt, akik Szé­kely­föl­dön maradtak.

Az állam­tit­kár Kőrö­si Cso­ma Sán­dor alak­ját hoz­ta fel pél­dá­nak, aki keres­te a kap­cso­ló­dá­si pon­to­kat a világban.

„Legyen ő is pél­da elkö­te­le­ző­dé­sé­vel és szí­vós kitar­tá­sá­val szá­munk­ra, 21. szá­za­di magya­rok számára” 

– fogal­ma­zott Potápi. 

Hoz­zá­tet­te, hogy 2024-ben több poli­ti­kai meg­mé­ret­te­tés előtt áll­nak nem­zet­ré­sze­ink a Kár­pát-meden­cé­ben, Romá­ni­á­ban, Erdély­ben négy­szer kerül sor választásra.

„Lás­suk be, hogy nem­ze­ti közös­sé­gün­ket csak a poli­ti­kai intéz­mény­rend­sze­rünk meg­erő­sí­té­sé­vel tud­juk haté­ko­nyan szol­gál­ni. A leg­szé­le­sebb körű össze­fo­gás­ra van szük­ség ahhoz, hogy a kiví­vott ered­mé­nye­in­ket meg tud­juk tar­ta­ni és azt a követ­ke­ző évek­ben is tovább tud­juk bőví­te­ni. A nem­ze­ti és etni­kai ala­pú poli­ti­zá­lás­nak nincs alternatívája”

– hív­ta fel a figyel­met zárás­ként Potápi. 

Szé­kely­nek len­ni töb­bet és mást jelen­tett, mint a nem­ze­ti hova­tar­to­zás. Ez külön stá­tus volt. Élet­for­ma, mely­ben fegy­ve­res szol­gá­lat a köte­le­zett­ség, örök­le­tes neme­si sza­bad­ság az érte járó jog – fogal­ma­zott fel­szó­la­lá­sá­ban Haj­du Gábor, az RMDSZ csík­szé­ki par­la­men­ti képviselője. 

Mint rész­le­tez­te, fel­me­nő­ink áldo­za­tot vál­lal­tak, rend­kí­vül bát­ran és eltö­kél­ten áll­tak ki joga­in­kért, ez pedig a jele­nünk és a jövőnk ins­pi­rá­ci­ó­ja is. Sze­rin­te janu­ár 7‑e a sza­bad­ság­jo­ga­ink nap­ja. Egy évfor­du­ló, amely nem­csak a múlt­ról szól, hanem a jövő­ről is, és jelen­lé­tünk mutat­ja azt, hogy nem csak közös tör­té­nel­münk és örök­sé­günk, hanem közös célunk és fele­lős­sé­günk van a jövőt ille­tő­en” – fej­tet­te ki Hajdu. 

A cél tovább­ra is az, hogy mi – szé­ke­lyek és magya­rok – a szü­lő­föl­dün­kön, a saját­ja­ink között, hagyo­má­nya­ink­nak és kul­tú­ránk­nak meg­fe­le­lő­en, tája­in­kat és föl­dün­ket meg­tart­va és meg­őriz­ve béké­ben és jólét­ben állam­ala­pí­tó nem­zet­hez mél­tó önál­ló­ság­gal tud­junk élni” – zár­ta fel­szó­la­lá­sát a par­la­men­ti képviselő. 

Tánczos Bar­na, az RMDSZ sze­ná­to­ra Kele­men Hunor üdvöz­le­tét tol­má­csol­va kez­dett bele ünne­pi fel­szó­la­lá­sá­ba, majd rög­tön sze­mé­lyes, saj­ná­la­tos tapasz­ta­la­ta­it osz­tot­ta meg a közel­múlt­ból az emlé­ke­ző egy­be­gyűl­tek­kel. Mint fogal­ma­zott több mint két évti­ze­des mun­ká­ja során soha sen­ki nem üvöl­töt­te az arcá­ba ország-világ sze­me lát­tá­ra, hogy Szé­kely­föld nem is léte­zik, és hogy nagyon kel­le­ne szé­gyell­nie magát, mert szé­kely zász­lót és szé­kely jogo­kat meri véde­ni Romá­nia par­la­ment­jé­ben – emlé­ke­zett vissza Tánczos arra az eset­re, ami­kor a szél­ső­sé­ge­sen magyar­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lá­sa­i­ról ismert Dia­na Șoșo­acă sze­ná­tor ellen­sé­ges hang­nem­ben kom­men­tál­ta a szé­kely zász­ló kitű­zé­sét, és ordi­bált vele a parlamentben.

„Miért van az, hogy ezer év után is ennyi­re zava­runk egye­se­ket a jelen­lé­tünk­kel?” – tet­te fel a kér­dést a szenátor. 

Mi szé­ke­lyek egy olyan – magyar nyelv­vel és tör­té­nel­mi hagyo­má­nyok­kal ren­del­ke­ző – nép­cso­port vagyunk, amely a magyar nem­zet szer­ves része­ként képes volt meg­őriz­ni évszá­za­do­kon keresz­tül hagyo­má­nya­it, képes ter­vez­ni, dol­goz­ni, önma­gá­nak jövőt épí­te­ni mos­to­ha, sok­szor ellen­sé­ges körül­mé­nyek között is”

– emlékeztetett. 

Sze­rin­te nem feled­kez­he­tünk meg arról – tanul­va a madé­fal­vi vesze­de­lem ese­té­ből is, hogy – a ránk vesel­ke­dő veszé­lyek­re való fel­ké­szü­lés­nek, a meg­ma­ra­dá­sunk­nak szer­ves része az ellen­fél ismerete. 

„Tud­nunk kell, hogy miként akar­ják szi­lárd aka­ra­tun­kat, elszánt­sá­gun­kat évről évre meg­tör­ni. Lát­nunk kell, hogyan ágyúz­zák a mai Sis­ko­vics tábor­no­kok Szé­kely­föl­dön az erdé­lyi magya­ro­kat. A mai Sis­ko­vi­csok azok, aki­ket épp­úgy zavar a Kár­pát-meden­ce kele­ti csücs­ké­ben élő szé­kely közös­ség léte, mint az egy­ko­ri tábornokot” 

– vont pár­hu­za­mot a múlt­tal Tánczos. 

Sze­rin­te ezért üvöl­tik neki és kol­lé­gá­i­nak Romá­nia par­la­ment­jé­ben a XXI. szá­zad kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­ná­it kihasz­nál­va több mil­lió román állam­pol­gár sze­me lát­tá­ra, hogy Szé­kely­föld nem létezik. 

„Mert egy nem léte­ző, Szé­kely­föl­dön nem lehet­nek szé­ke­lyek, mert egy nem­lé­te­ző szé­kely nem­zet­nek nem lehet­nek elvá­rá­sai. Egy nem­lé­te­ző közös­ség­nek nem lehet­nek cél­jai, nem lehet zász­ló­ja, him­nu­sza, anya­nyel­ve, kul­tu­rá­lis intéz­mé­nyei, és nem kér­he­ti, hogy egy eset­le­ges admi­niszt­rá­ci­ós újra­ter­ve­zés­kor min­den­ki legyen tekin­tet­tel a tör­té­nel­mi múltjára”

– fej­te­get­te Tánczos.

Meg­lá­tá­sa sze­rint azért ordít­ják szem­be velünk, hogy nem léte­zünk, mert van bátor­sá­gunk a szé­kely zász­ló­ról, a magyar nyelv­hasz­ná­lat­ról, vagy tör­té­nel­mi tények­ről beszél­ni Romá­nia parlamentjében. 

„Üzen­jük min­den­ki­nek, aki­nek hal­la­nia kell, hogy Szé­kely­föld léte­zik, van múl­tunk és jele­nünk, és emi­att lesz jövőnk is. Őse­ink itt, Madé­fal­ván az éle­tü­ket áldoz­ták azért, hogy mi ezt a küz­del­met megvívhassuk” 

– hang­sú­lyoz­ta az RMDSZ szenátora.

Mint hoz­zá­tet­te,

2024 egy nehéz év lesz, hiszen ez egy olyan év, ami­kor közös­sé­günk ismét meg­pró­bál­ta­tás elé áll, hiszen több válasz­tá­son kell ismét erőt fel­mu­tat­nunk azért, hogy az újko­ri Sis­ko­vit­sok ne győz­hes­se­nek. Ezek­nek a har­cok­nak min­dig a győz­te­sei kell legyünk ahhoz, hogy évről évre, évszá­zad­ról évszá­zad­ra ugyan­itt utó­da­ink majd meg­em­lé­kez­hes­se­nek arról a küz­de­lem­ről, amely előtt min­den évben fejet hajtunk” 

– mond­ta el zárás­ként az RMDSZ szenátora. 

Az ünne­pi beszé­de­ket köve­tő­en a jelen­le­vő poli­ti­kai ala­ku­la­tok és civil szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lői meg­ko­szo­rúz­ták a madé­fal­vi hősök emlék­mű­vét, majd Tamás József nyu­gal­ma­zott segéd­püs­pök kért áldást a jelen­le­vők­re. Ezt köve­tő­en a magyar és a szé­kely him­nu­szok elének­lé­sé­vel zárult a megemlékezés.

For­rás: sze​kely​hon​.ro