Hírek Vélemények/Publicisztikák „A Pus­kás-musi­cal kivá­ló­an érzé­kel­te­ti, hogy a bal­ol­dal milyen vilá­got terem­te­ne Magyarországon”

„A Pus­kás-musi­cal kivá­ló­an érzé­kel­te­ti, hogy a bal­ol­dal milyen vilá­got terem­te­ne Magyarországon”

A pan­dé­mia tes­ti és szel­le­mi karan­tén­já­nak szo­rí­tá­sa elle­né­re janu­ár végén ismét kőszín­ház­ban mutat­ták be a „Pus­kás, a musi­cal” című elő­adást az Erkel Szín­ház­ban. Bog­nár Zsolt, a Madách Szín­ház nép­sze­rű szí­né­sze sze­rint az ötve­nes éve­ket fel­dol­go­zó szín­da­rab rámu­tat arra, hogy a Ráko­si Mátyá­sok, a Far­kas Mihá­lyok és a „Vörös urak” alak­jai mögül a Gyur­csány Feren­cek, a Feke­te ‑Győr And­rá­sok arc­éle sej­lik fel. 

A darab­ról koráb­ban már szá­mos elem­zés és kri­ti­ka látott nap­vi­lá­got,  a fanyal­gó, nega­tív véle­ményt meg­fo­gal­ma­zó saj­tó­or­gá­nu­mok pedig – érde­kes módon – akár csu­kott szem­mel is fel­so­rol­ha­tó­ak. A párt­pre­fe­ren­ci­á­ik a kri­ti­ká­ik isme­re­té­ben úgy süt­nek át a hir­de­tett füg­get­len­sé­gü­kön, mint tava­szi nap az erdő lomb­ko­ro­ná­ján. A tel­jes­ség igé­nye nél­kül néhány elem­zés címe

  • Mire jó, hogy van egy Puskás-musical?
  • FUTBÓLIA
  • Pus­kás a micso­da? Musi­cal? Úgy tűnik, igen.

Az elő­adás meg­te­kin­té­se után bát­ran mond­ha­tom, hogy nem tudom elfo­gad­ni a balos kul­túr­pro­pa­gan­dis­ták gya­láz­ko­dó véle­mé­nyét és eluta­sí­tó magatartását.

For­rás: MTI/Krizsán Csaba

Része­sei vol­tak egy olyan esté­nek – már ha egy­ál­ta­lán lát­ták az elő­adást –, ami fel­emel, ami össze­köt, ami nem­zet­kö­zi mér­cé­vel is kima­gas­ló tel­je­sít­mény. Ez szá­muk­ra tel­jes­ség­gel ide­gen és ellen­sé­ges közeg. Az ilyen tar­ta­lom­mal bíró elő­adá­sok befo­ga­dá­sá­nak luxu­sát ők nem enge­dik, nem enged­he­tik meg maguknak.

Nem a musi­calt sze­ret­ném jele­net­ről jele­net­re ele­mez­ni, nem ez a szán­dék ülte­tett a lap­top elé. Csu­pán azt az érzést pró­bá­lom sza­vak­ba önte­ni, ami­től az elő­adás végén közel 1800 ember, ki könnyez­ve, ki a katar­zis­tól lecö­ve­kel­ve, ki a mű lét­re­ho­zó­i­nak tel­je­sít­mé­nyé­től meg­ren­dül­ve, önfe­led­ten „stand­ing ovation”-ben része­sí­tet­te a taps­rend alatt a nevük bemon­dá­sá­val is meg­tisz­telt alko­tó­kat és művé­sze­ket. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy

min­den nem­zet tag­ja­i­nak, min­den kor­ban szük­sé­gük van hősök­re, akik­kel azo­no­sul­ni tud­nak, akik­nek a sike­re­i­ből és a kudar­ca­i­ból a saját éle­tük­re néz­ve von­hat­nak le követ­kez­te­té­se­ket, tanul­sá­go­kat. Az Erkel Színház‑i este ilyen.

For­rás: MTI/Krizsán Csaba

Az Arany­csa­pat tör­té­ne­tét, azaz Pus­kás Ferenc és tár­sa­i­nak élet­út­ját végig­kö­vet­ve önkén­te­le­nül is az jutott eszem­be, hogy néhány még élő kivé­tel­től elte­kint­ve a jelen­le­gi gene­rá­ci­ók tag­ja­i­nak már sem­mi­lyen sze­mé­lyes élmé­nye nem lehet arról a poli­ti­ka­i­lag sötét kor­ról, amely­ben az Arany­csa­pat tag­jai, ezek a vég­te­le­nül tehet­sé­ges fiúk élni kényszerültek.

A szín­da­rab hát­bor­zon­ga­tó­an képes érzé­kel­tet­ni, hogy Pus­kás­ékat a pályán nem lehe­tett „meg­ver­ni”, hanem csak a pályán kívül, sötét és ápo­ro­dott kihall­ga­tó­szo­bák mélyén.

Vajon a fia­ta­labb nézők észreveszik‑e a szín­da­rab­ban leg­alább tör­té­nel­mi tájé­ko­zott­sá­guk és poli­ti­kai éles­lá­tá­suk okán a Ráko­si-kor­szak Magyar­or­szá­gát irá­nyí­tók és jele­nünk egyes párt akto­ra­i­nak kísér­te­ti­es hasonlóságát?

For­rás: MTI/Krizsán Csaba

A tehet­sé­get kizá­ró­lag csak saját poli­ti­kai cél­ja­ik­ra fel­hasz­ná­ló kom­mu­nis­ta-szo­ci­a­lis­ta rend­szer sem­mi­től vissza nem ria­dó báb­se­lejt­je­it lát­va, a Far­kas Mihá­lyok és a „Vörös urak” alak­jai mögül felsejlik‑e szá­muk­ra a Gyur­csány Feren­cek, a Feke­te ‑Győr And­rá­sok és tár­sa­ik­nak arcéle?

  • A Momen­tum által meg­fúrt 2024-es olimpia,
  • a fel­füg­gesz­te­ni szán­dé­ko­zott alkot­má­nyos berendezkedés,
  • az elszá­mol­ta­tás­sal fenye­ge­tett jelen­le­gi poli­ti­kai vezetés,
  • a kemény, a jobb­ol­dal­nak cím­zett gyur­csá­nyi üze­net, misze­rint „bör­tön lesz ebből fiúk és lányok.

Fil­mek­ben úgy lát­tam, hogy csö­ve­ket kell ütö­get­ni. Kezd­jé­tek meg­ta­nul­ni a tech­ni­kát. Szük­sé­ge­tek lesz rá.”– mind-mind olyan tet­tek és meg­nyi­lat­ko­zá­sok, ame­lyek büsz­ke­ség helyett csak szé­gyen­ér­zet­re adhat­ná­nak okot szá­muk­ra, és meg kell hagy­ni, hogy 

EZEK AZ EMBEREK AZ ÖTVENES ÉVEK IJESZTŐ PERSPEKTÍVÁJÁT KÍNÁLNÁK ÚJRA ORSZÁGUNK EGÉSZÉNEK.

A musi­cal 112 sze­rep­lő­je vilá­gos és lát­vá­nyos koor­di­ná­ta-rend­szer­ben több mint 3 órán át tart­ja fog­va a nézők figyel­mét. Átél­he­tő sor­sok, sze­ret­he­tő karak­te­rek, pro­fesszi­o­ná­lis ének és tánc, a társ­mű­vé­sze­tek segít­sé­gül hívá­sa, varázs­la­tos szín­pad­tech­ni­kai meg­ol­dá­sok. A néző­té­ren tapint­ha­tó és érez­he­tő volt a tehet­ség előt­ti főhaj­tás és a nem­ze­ti össze­tar­to­zás katarzisa.

For­rás: MTI/Krizsán Csaba

Tudo­má­som sze­rint a musi­cal egy koráb­bi elő­adá­sát a magyar csa­pat olasz kapi­tá­nya, Mar­co Ros­si is lát­ta. Fel­té­te­le­zem, hogy az ő tor­ka is elszo­rult, ami­kor a magyar lab­da­rú­gás ikon­jai előtt neme­sen tisz­tel­gő, rájuk emlé­ke­ző musi­calt néz­te. Azt is gondolom,

ha még nem vált vol­na tel­je­sen magyar­rá a válo­ga­tot­tunk mel­lett, akkor az Erkel Színház‑i Pus­kás musi­cal élmé­nye után mini­mum, hogy állam­pol­gár­sá­gi kére­le­mért fog folyamodni.

Amennyi­ben a balos és még bizony­ta­lan elkö­te­le­zett­sé­gű hon­fi­tár­sa­ink is meg­néz­nék az elő­adást, és nem azzal az elő­íté­let­tel ten­nék ezt, hogy „hány léle­gez­te­tő­gé­pet lehet­ne ven­ni egy sta­di­on árá­ból”, akkor a szín­ház lélek­tisz­tí­tó ere­jét meg­ta­pasz­tal­va rádöb­ben­né­nek és egyet­ér­te­né­nek velem abban, hogy

jele­nünk fősod­ra­tú libe­rá­lis álom- és lélek­gyil­ko­sa­i­val nem vál­lal­ha­tó sem­mi­lyen közösség.

Szá­mom­ra ez is az egyik leg­fon­to­sabb átvitt üze­ne­te a Pus­kás-elő­adás­nak. Ami­kor a finá­lé­ban újra elhang­zott a szín­da­rab leg­fül­be­má­szóbb dala, az Az éle­tünk árán, a nem­ze­ti Him­nu­szunk ének­lé­se­kor is meg­ta­pasz­tal­ha­tó meg­in­dult­ság lett úrrá raj­tam, és úgy tűnt, hogy a néző­tér egé­szét magá­val ragad­ta ez a hangulat.

Gra­tu­lá­lok az alko­tók­nak, és köszö­nöm az élményt. Szen­te Vajk nem elő­ször bizonyított.

Az emlí­tett slá­ger egy mon­da­tát még idé­zem az Olva­sók szá­má­ra: „Győz­ni kell az éle­tünk árán, bár­mi vár, itt nincs, aki fél”. A 2022-es válasz­tás­ra készül­ve, a kon­zer­va­tív csa­pat szim­pa­ti­zán­sa­ként, mélyen egyet­ér­tek ezzel a gondolattal.

For­rás: kont​ra​.hu