Hírek Morzsák A Most vagy soha! című film a fia­ta­lok és a magyar nagy­kö­zön­ség szá­má­ra készült, ők meg­ér­tik, és tap­sol­nak neki

A Most vagy soha! című film a fia­ta­lok és a magyar nagy­kö­zön­ség szá­má­ra készült, ők meg­ér­tik, és tap­sol­nak neki

Most vagy soha! című film meg­ér egy misét, annál is inkább, mivel az ország­ban, a vidé­ki mozik­ban még vetí­tik folya­ma­to­san. Leg­jobb úgy meg­néz­ni ezt a fil­met, hogy nem ismer­jük a pusz­tí­tó kri­ti­ká­kat – mert szin­te csak ez van az inter­ne­ten -, áten­ged­ni magun­kat az élmény­nek. Igaz, nehéz elke­rül­ni a kri­ti­ká­kat, leg­alább főcí­mek­ben, ahol a bal­ol­da­li „füg­get­len, objek­tív” média köte­le­ző­en lehur­rog­ja, aztán még jobb­ol­dal­ról is meg­ér­ke­zett a nega­tív hang.

Nehéz füg­get­le­ní­te­ni magun­kat a jobb­ról, bal­ról kapott ledo­ron­go­lá­sok­tól, még­is ezt kell ten­ni. Már elha­tá­roz­zuk, hogy meg se néz­zük, ami­kor fel­tű­nik egy hír, hogy Erdély­ben a film után fel­áll­va éne­kel­ték a magyar és az szé­kely him­nuszt. Így aztán még­is­csak meg­néz­zük és egyet­ér­tünk vele, ami­kor a hazai közön­ség fel­áll­va tap­sol. Az átlag magyar néző, nem fog­lal­ko­zik a pocs­kon­di­á­zó kri­ti­kák­kal, nyu­godt szív­vel ül be a mozi­ba, és elér­zé­ke­nyül, sír, mel­lét magasz­tos érzés feszí­ti, s nem azért, mert „giccs­ben ful­dok­lik”, ahogy kel­le­ne a kri­ti­kák alap­ján érez­nie magát, hanem a haza­fi­ság egy­sze­rű, nemes érzé­se tör fel­szín­re. A „pátosz”, ami szi­tok­szó­vá vált a kri­ti­kák­ban, igen­is nemes érzés.

A kul­túr­harc, a sze­kér­tá­bo­rok bal­ol­da­li részt­ve­vői, min­den eset­ben gunyo­ro­san köz­lik, micso­da hatal­mas költ­ség­ve­té­sű film ez, és ráadá­sul rossz, unal­mas, akció­film. Min­dent lehet rá mon­da­ni, csak azt nem, hogy unal­mas, ella­po­so­dó, von­ta­tott, és “bez­zeg a Sem­mel­weis-film”. Ott nem volt baj a dús akció­je­le­ne­tek soka­sá­ga, a bán­tó­an éles pre­mi­er plá­nok, a hol­ly­woo­di kli­sék. Ennek a film­nek azon­ban fel­ró­ják akció­je­le­ne­te­it, a fik­ci­ó­kat, pedig még kita­lált sze­rel­mi szál sincs ben­ne, mint a híres orvos­ról készült film­ben. Igaz, itt meg­volt a sze­re­lem való­sá­go­san, nem kel­lett kita­lál­ni a Szend­rey Júlia (Mosoly­gó Sára) és Pető­fi Sán­dor (Beretty­án Nán­dor) román­cát. Ha kri­ti­zál­ni akar­juk, akkor talán éppen ezen a pon­ton érhe­ti kri­ti­ka, mert a pofoz­ko­dó Júlia és az elrab­lá­si jele­ne­tek fik­ci­ós szá­la nem hiány­zott belő­le. Érde­kes volt viszont a való­di akció­je­le­ne­tek fősze­rep­lő­je, Far­kasch, a tit­kos­rend­őr fel­buk­ka­ná­sa, aki a magya­rok örök áru­ló­ját tes­te­sí­tet­te meg. Ezen a pon­ton ért­he­tő­vé válik a film kez­de­tén meg­je­le­nő szö­veg: „Ami tör­tént, és ami tör­tén­he­tett vol­na”. Ez egy olyan fik­ci­ós szál, ami egy­részt ellen­sú­lyoz­za a való­ban meg­je­le­nő pátoszt, ami­től folya­ma­to­san sír­ni kel­lett vol­na. Más­részt fon­tos szim­bó­lum a film­ben, hogy min­dig van­nak közöt­tünk áru­lók, akik nem fel­tét­le­nül csak a pén­zért dol­goz­nak saját hazá­juk ellen, hanem meg­győ­ző­dés­ből. Ezt lát­hat­tuk későb­bi kor­sza­ka­ink­ban is a szo­ci­a­liz­mus­ban, ami­kor besú­gók egész háló­za­ta pusz­tí­tot­ta az orszá­got és a népet az inter­na­ci­o­na­lis­ta szo­ci­a­liz­mus nevé­ben. Nem azok­ról van szó, aki­ket meg­fé­lem­lí­tet­tek, aki­ket félig agyon­ver­tek, hogy súg­ják be csa­lád­tag­ja­i­kat, bará­ta­i­kat, hanem a meg­győ­ző­dé­se­sek­ről. Ma ugyan­ez a hely­zet, főleg a momen­tu­mo­sok ese­té­ben dol­goz­nak “donát­han­nák” az ország ellen, és szol­gál­ják ki a brüssze­li érde­ke­ket; meg­győ­ző­dés­ből. Ezt tes­te­sí­ti meg Far­kasch, akit Hor­váth Lajos Ottó ját­szik, igen meg­győ­ző ala­kí­tás­sal. Szin­te erő­sebb a nega­tív karak­ter, mint a pozi­tí­vok, aho­gyan az Ist­ván, a király­ban a pogány vezé­ré, Kop­pá­nyé Vik­i­dál Gyu­la alakításában.

A tör­té­nel­mi hűség is kri­ti­ka alá esik a film­ben, mert nem fog­lal­ko­zik elég­gé a reform­kor­ral, és kicsit talán való­ban leegy­sze­rű­sí­ti a mon­da­ni­va­lót, min­den­ki szá­má­ra ért­he­tő­vé. Hang­sú­lyos­sá válik a magyar nyelv hasz­ná­la­ta, az addi­gi német túl­súly helyett. Kifo­gá­sok, hogy ekkor­ra már az ország­gyű­lés meg­sza­vaz­ta a nyelv­tör­vényt, és egyéb­ként is, német ajkú több­ség élt Pest-Budán. Az átlag­em­ber azon­ban jól isme­ri eze­ket a nyelv­tör­vé­nye­ket, hiá­ba léte­zik papí­ron, amíg ide­gen ura­lom van az ország­ban, addig az ő nyel­vük domi­nál. Ebből ért a magyar, hiszen meg­ta­pasz­tal­ta Erdély­ben, Szlo­vá­ki­á­ban és leg­éle­seb­ben a mai napig Ukraj­ná­ban. A magyar beszé­dért min­dig bün­tet­nek, ezért ver­ték félig agyon a magyar lányt Szlo­vá­ki­á­ban; nap­ja­ink­ban. A film­ben pedig a magya­rul ének­lő idős embert. Kolozs­vá­rott ki sem szol­gál­nak, még útba sem iga­zí­ta­nak, ha magya­rul szó­lalsz meg. Nem is lehet cso­dál­koz­ni, hogy Erdély­ben fel­áll­tak, és a Him­nuszt éne­kel­ték a film után.

hir­de­tés

Lóth Balázs ren­de­ző Kis-Sza­bó Márk, Rákay Phi­lip és Szen­te Vajk for­ga­tó­köny­ve alap­ján vászon­ra vitt film­je a fia­ta­lok és a magyar nagy­kö­zön­ség szá­má­ra készült, ők meg­ér­tik, és tap­sol­nak neki.

Alkal­mas a haza­sze­re­tet fel­kel­té­sé­re, ápo­lá­sá­ra, nemes érzel­mek gyúj­tá­sá­ra. Az akció­dús jele­ne­tek a mai kor igé­nye­it szol­gál­ják ki, bizo­nyá­ra az ifjú­ság meg­nye­ré­sé­re gon­dol­va. Vall­juk be, nagy szük­ség van a fia­ta­lok haza­sze­re­tet­re neve­lé­sé­re, és ezt a film jól szolgálja.

Pók Kata­lin

For­rás: vasar​nap​.hu