Hírek Vélemények/Publicisztikák A magu­kat a világ veze­tő­i­nek val­lók tel­jes­ség­gel elvesz­tet­ték realitásérzéküket

A magu­kat a világ veze­tő­i­nek val­lók tel­jes­ség­gel elvesz­tet­ték realitásérzéküket

Einstand – mond­ták a Pász­to­rok Neme­csek Ernő­nek Mol­nár Ferenc A Pál utcai fiúk című regé­nyé­ben, ami­kor elko­boz­ták tőle az üveg­go­lyó­kat. Az még ért­he­tő len­ne, ha a nyu­ga­ti világ poli­ti­kai veze­tői nem olvas­ták vol­na A Pál utcai fiúk című regényt, de hogy ne ismer­nék a Bib­li­át… Vagy ha talán még azt sem, akkor ismer­ni­ük kel­le­ne a saját orszá­guk­ban is léte­ző Btk. lopás bűn­tet­te feje­zet tar­tal­mát.

A téma fel­ve­té­sé­nek kézen­fek­vő oka, hogy az Euró­pai Unió egyes poli­ti­ku­sai, sőt a sváj­ci kor­mány is úgy dön­töt­tek, elko­boz­zák a kül­föl­dön elhe­lye­zett orosz pénz­esz­kö­zö­ket. 

A dön­tést meg­elő­ző­en nem szü­le­tett bírói íté­let, ahogy az egy demok­rá­ci­át magá­é­nak való világ­ban elvár­ha­tó len­ne. Sok­kal inkább poli­ti­kai dön­tés követ­kez­té­ben akar­ják vég­re­haj­ta­ni az einstan­dot, ami nyil­ván­va­ló­an tel­jes­ség­gel abszurd. 

Az Euró­pai Uni­ó­nál még hal­vány magya­rá­zat létez­het­ne, hiszen az ­uni­ós ­NATO-orszá­gok gya­kor­la­ti­lag hábo­rúz­nak az oro­szok­kal az ukrán fron­ton. A sváj­ci fel­buz­du­lás azon­ban külön meg­fej­tést igé­nyel, hisz a lépést meg­elő­ző­en elfe­lej­tet­tek hadat üzen­ni Moszk­vá­nak. Amennyi­ben meg­tet­ték vol­na, a hábo­rú­ban álló felek­től nem len­ne elvár­ha­tó, hogy őriz­ges­sék ellen­fe­lük pén­zét vagy bár­mi más érté­két. A sváj­ci had­se­reg képes­sé­gé­ből kiin­dul­va azon­ban merész tör­té­nel­mi tett len­ne had­ba lép­ni­ük Orosz­or­szág­gal. De mit lehet tud­ni, ha nagy az egó?

Az elkob­zás ügyé­ben a leg­in­kább kezel­he­tő magya­rá­zat, hogy a magu­kat a világ veze­tő­i­nek val­lók tel­jes­ség­gel elvesz­tet­ték rea­li­tás­ér­zé­kü­ket, de leg­alább­is a józan eszü­ket, mivel a kivá­ló ötle­tük­re az orosz válasz azon­nal meg is érke­zett. Na nem bal­lisz­ti­kus raké­ták for­má­já­ban, mond­juk egy gen­fi szék­he­lyű bank tre­zor­já­ra irá­nyít­va. Egy­sze­rű­en azzal, hogy Orosz­or­szág jogi köve­te­lés­sel lép fel az Euroc­lear letét­ke­ze­lő­vel szem­ben. Ezzel egy idő­ben a Bank of Rus­sia lefog­lal­ja az Euroc­lear által az orosz Nem­ze­ti Elszá­mo­lá­si Érték­tár­ban tar­tott 33 mil­li­árd eurót. Sőt, Orosz­or­szág a hong­kon­gi és duba­ji érték­tár­ban lévő Euroc­lear-ala­pok lefog­la­lá­sát is kez­de­mé­nyez­he­ti.

 Ez a lépés nem­csak a letét­ke­ze­lőt vihe­ti csőd­be, hanem belát­ha­tat­lan lánc­re­ak­ci­ót idéz­het elő a tőke­pi­a­con, tel­jes lejt­me­net­be hoz­va a folya­ma­to­kat. Ha az orosz lépést a tőke­erős nagy pénz­ügyi monst­ru­mok, hát­tér­ben a vilá­got meg­vál­ta­ni aka­ró hát­tér­erők­kel kor­ri­gál­nák is, akkor is ott marad a kér­dés: indul­hat a sza­bad­rab­lás, és min­den­ki azt csi­nál, amit csak tud vagy ami­hez elég erős­nek érzi magát?

Ha vala­ki iga­zi káoszt sze­ret­ne, akkor ez az élet­hely­zet töké­le­te­sen lefe­di majd a kon­cep­ci­ót. Az első hal­lás­ra sem baga­tell­nek tet­sző ügy­ben, vagy­is az Euró­pai Unió „elkob­zó” had­mű­ve­le­té­vel szem­ben a tag­or­szá­gok közül alig akadt, ame­lyik szá­mon­ké­rő­en emel­te vol­na föl a hang­ját. A csönd magya­rá­za­ta per­sze lehet egy kér­dő­jel, mely arra vonat­ko­zik, hogy az egy­sze­rű halan­dó szá­má­ra elké­pesz­tő­en nagy össze­gek, amik a nyu­ga­ti ban­kok­ban talál­ha­tók, milyen módon kelet­kez­tek és hogyan kerül­tek oda. Ahogy az is dilem­ma, hogy magán- és jogi sze­mé­lyek miért tárol­ják kül­föl­dön a pén­zü­ket – nem csak az oro­szok­ra jel­lem­ző­en – ahe­lyett, hogy saját orszá­gu­kon belül for­gat­nák. Mert az még ért­he­tő, leg­alább­is elfo­gad­ha­tó, hogy aki­nek sok bevé­te­le volt fárad­sá­gos mun­ká­ja révén, ingat­lant, jach­tot, ter­mő­föl­det, foci­csa­pa­tot vásá­rol távol hazá­já­tól, de a cash mit keres száz kilo­mé­te­rek­kel odébb, egy másik ország­ban?

Ugyan­ak­kor ezen kér­dő­je­lek sem adnak sza­bad kezet a poli­ti­ku­sok­nak bár­mi­re. Hogy az ink­ri­mi­nált orosz pénz hogyan és miért tar­tóz­ko­dik mond­juk Svájc­ban, csak a tulaj­do­no­sok­ra, illet­ve az orosz ille­té­kes ható­sá­gok­ra tar­to­zik. Ráadá­sul ha gya­nú merül fel ille­gá­lis ere­det­tel össze­füg­gés­ben, az orosz szer­vek is csak jog­erős bíró­sá­gi vég­zés hal­ma­za­ti bün­te­té­se­ként koboz­hat­ják el a bűn­el­kö­ve­tő vagyo­nát. Mielőtt fel­me­rül­ne a vád, hogy bár­ki is túl­zot­tan aggó­dik az orosz vagyon­tár­gyak miatt, le kell szö­gez­ni, hogy a kiala­kult hely­zet filo­zó­fi­á­ja az aggasz­tó. Ha ez meg­tör­tén­het az oro­szok­kal szem­ben, akkor bár­mi­kor, bár­me­lyik ország pol­gá­ra vagy éppen vál­la­la­ta jut­hat hason­ló sors­ra. És ezért min­den­ki job­ban teszi, ha vil­lám­gyor­san meg­pró­bál­ja haza­irá­nyí­ta­ni azo­kat a kint­lé­vő­sé­ge­ket, ame­lyek csak egy­sze­rű­en par­ko­ló­pá­lyán van­nak távol hazá­juk­tól. Olyan nem­zet­kö­zi trend­ben élünk, ahol elkép­zel­he­tő, hogy az erő­sebb pozí­ci­ó­ban lévők gyor­san ráte­he­tik kezü­ket a kiseb­bek hoz­zá­fér­he­tő kint­lé­vő­sé­ge­ik­re, mond­ván, a kipé­cé­zett cél­or­szág nem elég demok­ra­ti­kus, mivel pél­dá­ul nem kíván csa­pa­to­kat kül­de­ni az oro­szok ellen.

Aprop­ró, ukrán front! Az is fel­há­bo­rí­tó, hogy az orosz pén­zek elkob­zá­sát fenn­han­gon támo­ga­tó hár­mas, Mac­ron, Scholz és Tusk arról tár­sa­log­tak, mikor is len­ne cél­sze­rű meg­tá­mad­ni Orosz­or­szá­got: „Lera­dí­ro­zan­dó a tér­kép­ről.” Amennyi­ben ezen urak orvo­si keze­lés alatt áll­ná­nak, ért­he­tő len­ne visel­ke­dé­sük, hisz mond­hat­nánk, elgu­rult a gyógyszerük. 

Mivel ilyen infor­má­ció nem ütöt­te fel a fejét, azt kell gon­dol­nunk, hogy tel­je­sen elté­ved­tek hatal­mi mámo­ruk köze­pet­te. Nem­csak a mint­egy 500 mil­lió euró­pai pol­gárt nem kér­dez­ték meg, hogy szeretnénk‑e rövid távon elpusz­tul­ni, hanem még saját ­orszá­ga­ik meg­vá­lasz­tott par­la­ment­je­it is elfe­lej­tet­ték meg­sza­vaz­tat­ni a hábo­rú és béke kér­dé­sé­ről.

Szép las­san gör­dül elénk az őrü­let, amely meg­old­ha­tat­lan­nak tet­sző élet­kép­pel, poli­ti­kai bak­lö­vé­sek kísé­re­té­ben hálóz be ben­nün­ket. Mit tegyünk, hová men­jünk össze­gyűj­tött „tibor­ci” pana­sza­ink soka­sá­gá­val orvos­lást remél­ni? 

Az embe­rek veze­tő­ket válasz­ta­nak, Mac­ro­no­kat, Tus­ko­kat, Schol­zo­kat, és azt lát­ják, hogy nem saját orszá­ga­i­kért aggó­dó veze­tők, hanem hátul­ról irá­nyí­tott pojácák.

 Sza­vaz­ha­tunk a hábo­rú mel­lett is, ha nagyon eről­te­tik. Akkor viszont, mint régen, a dicső idők­ben, ők men­je­nek a har­ci sze­ke­rek előtt, ők ütköz­ze­nek meg első­ként az ellen­ség­nek kine­ve­zett hadak­kal. És ami­kor – ahogy ez tör­vény­sze­rű az első­sor­ban har­co­lók ese­té­ben – eles­nek, mi hősök­ként temet­jük el őket. Majd békét kötünk a másik oldal pol­gá­ra­i­val, akik­kel sosem volt sem­mi bajunk a hábo­rú meg­kez­dé­se előtt sem.

Föl­di Lász­ló tit­kos­szol­gá­la­ti szak­ér­tő, a Védett Tár­sa­da­lom Ala­pít­vány kura­tó­ri­u­má­nak elnöke

For­rás: vad​haj​ta​sok​.hu