A magas­ság igézete

Ipa­ri emlé­kek-Szá­mos lehe­tő­sé­get kínál­nak, még­is kihasz­ná­lat­la­nok az elavult víztornyok

Vajon mi visz rá vala­kit arra, hogy beköl­töz­zön egy víz­to­rony­ba, főként, ha a vas­be­ton már kor­ro­dá­ló­dott, az omla­do­zó hom­lok­zat siral­mas lát­ványt nyújt? Nem is olcsó mulat­ság, leg­utóbb 160 mil­lió forin­tot kér­tek el egy víz­toronylakásért. Bár azt nem tud­ni, pon­to­san hány ilyen ipa­ri műtárgy áll még az ország­ban, azt igen, hogy néhá­nyu­kat már hasz­no­sí­tot­ták: van köz­tük őrto­rony, múze­um, tár­gya­ló, de akad csil­lag­vizs­gá­ló is.

A víz­to­rony külön­le­ges épít­mény. Amel­lett, hogy a nél­kü­löz­he­tet­len ivó­vi­zet tárol­ja, ada­gol­ja a váro­sok, fal­vak lakó­i­nak, a lehe­tő leg­vál­to­za­to­sabb for­má­kat ölti magá­ra. Lehet hid­ro- és aqu­ag­ló­busz, aqu­a­bu­zo­gány és aqua­tó­rusz, aszó­di és kis­kun­ha­la­si (mák­gu­bó), tég­la­bu­zo­gány, biro­dal­mi lépe­ge­tő, dup­la és szimp­la víz­ház, fém- és beton­gom­ba, kór­há­zi hasáb és MÁV-hen­ger, csil­lag és tég­la­ra­ké­ta – és még sorol­hat­nánk. Meg­bú­jik a Fővá­ro­si Állat- és Növény­kert szik­lá­já­ban, szál­lo­dák és mal­mok hom­lok­za­ta mögött, ráte­le­pe­dik a kémé­nyek­re, ezüst­szí­nű luft­bal­lon­ként jele­nik meg, befu­ra­ko­dik, bele­épül a lakó­épü­le­tek­be (kelen­föl­di magas­há­zak, Újpa­lo­ta, gyön­gyö­si magas­há­zak). Rit­káb­ban repü­lő csé­sze­alj­ként talál­ko­zunk vele (cse­pe­li, pest­szent­lő­rin­ci, Dűlő utcai víztornyok).

Az ufó­sze­rű épít­mé­nyek kis­gyer­mek­ként érin­tet­tek meg leg­in­kább. Ját­szó­tár­sa­im­mal hit­tünk abban, hogy a hatal­mas tor­nyok tete­je éjsza­kán­ként levá­lik az osz­lop­ról, kör­be­re­pü­li a lakó­te­le­pet, a tel­jes beton­er­dőt, végig­su­han a város felett, majd eltű­nik a világ­űr­ben, ahon­nan csak haj­nal­tájt lib­ben vissza a helyé­re. Ezt a pil­la­na­tot azon­ban min­dig lekéstük…

Bár a régi tor­nyok nem bír­tak el annyit, mint az újabb kori­ak, és a moder­nek­hez képest „tudá­suk” is elenyé­szőbb, szép­sé­gük kár­pó­tol­ja a gyen­gébb tel­je­sít­ményt. Az ország­ban talál­ha­tó víz­tor­nyok­ról a Víz­to­rony Bará­ti Kör készí­tett adat­bá­zist a lakos­ság köz­re­mű­kö­dé­sé­vel. Pon­tos fel­mé­rés viszont még nem szü­le­tett a Kár­pát-meden­ce magyar vonat­ko­zá­sú léte­sít­mé­nye­i­ről. Műkö­dé­sük­ről, épí­té­sük tör­té­ne­té­ről csak töre­dé­kes ada­tok áll­nak ren­del­ke­zé­sünk­re, de az tény, hogy néhány kivé­tel­től elte­kint­ve a feles­le­ges­sé vált ipar­tör­té­ne­ti emlé­kek hasz­no­sí­tá­sa meg­ol­dat­lan. A tulaj­do­no­sok­nak nincs pén­zük arra, hogy a szük­ség­te­le­ne­ket lebon­tas­sák, így gyak­ran vál­nak drog­ta­nyá­vá, haj­lék­ta­la­nok szál­lás­he­lyé­vé. Hol­ott a víz­tor­nyok vala­mi­kor meg­be­csült tár­gyai vol­tak a tele­pü­lé­sek­nek. A torony­épí­té­si hul­lám az elő­ző szá­zad­for­du­lón kez­dő­dött, ami­kor a Par­la­ment helyén elte­rü­lő üres téren átad­ták a város első víz­mű­vét. Kőbá­nya egyik magas­la­ti pont­já­ra tele­pí­tet­ték a mai napig műkö­dő első víz­tá­ro­ló meden­cé­ket. Később ugyan­ide, az Ihász utcá­ba került a leg­fi­a­ta­labb tor­nyok egyi­ke is, ame­lyet a víz­mű­vek 1968-ban fel­rob­ban­tott. Pest leg­ko­ráb­bi, 1880-ban épí­tett víz­tor­nya a Ste­fá­nia úton állt, ezt az 1950-es évek köze­pén bon­tot­ták le a Nép­sta­di­on nagy­sza­bá­sú mun­ká­la­tai során. A leg­öre­gebb ma is álló épít­mény a nagy torony­épí­tő, Zielinsz­ky Szi­lárd alko­tá­sa, 1913-as évjá­ra­tú, és az Eöt­vös utcá­ban található.

Kas­télyt idé­ző víz­to­rony a buda­pes­ti Guba­csi úton. A régeb­bi épít­mé­nyek szép­sé­ge kár­pó­tol kisebb tel­je­sít­mé­nyü­kért
Fotó: Bach Máté

A fővá­ros jelen­le­gi terü­le­tén – sze­rény becs­lé­sek sze­rint is – több­tu­cat­nyi hasz­ná­la­ton kívü­li víz­to­rony talál­ha­tó, bár szá­muk egy­re fogy. Akad köz­tük közép­ko­ri kas­tély­ra hason­lí­tó, mint a Köz­vá­gó­hí­don lévő, és töm­zsi bás­tyá­ra emlé­kez­te­tő a Nép­li­get­ben. Tökö­lön a bün­te­tés-vég­re­haj­tást szol­gál­ja, a Mar­git-szi­ge­ti kiál­lí­tá­so­kat foga­dott be, a Cso­ko­nai utca­it a Nem­ze­ti Szín­ház hasz­nál­ta tár­gya­ló­nak. Sőt az ország leg­ki­sebb múze­u­mát is víz­to­rony­ban ren­dez­ték be Oros­há­zán. Szin­tén itt, a város­hoz tar­to­zó Gyo­pá­ros­für­dőn nem­csak jel­kép, hanem kilá­tó is az egy­ko­ri víz­to­rony. Ugyan­ilyen funk­ci­ót szán­tak a gödöl­lői park­er­dő­ben talál­ha­tó­nak, itt néha tár­la­to­kat is rendeznek.

A Kol­ben­heyer Vik­tor által ter­ve­zett szom­bat­he­lyi léte­sít­mé­nyen lég­vé­del­mi meg­fi­gye­lő­pon­tot hoz­tak lét­re az 1950-es évek­ben. A gyu­lai Gön­döcs-kert tor­nyá­nak tete­jén a Magyar Tudo­má­nyos Aka­dé­mia csil­lag­vizs­gá­lót ala­kí­tott ki, amely hosszabb szü­net után a közel­jö­vő­ben vissza­kap­ja ere­de­ti sze­re­pét. A sió­fo­ki Sza­bad­ság téren álló torony jel­ké­pe a tele­pü­lés­nek: Tou­rin­form-iro­dá­nak és hely­tör­té­ne­ti kiál­lí­tó­tér­nek szán­ták. Érde­kes meg­ol­dást kínál a buda­pes­ti Gol­go­ta utcai MÁVAG-koló­nia, ahol a víz­to­rony a bap­tis­ta közös­ség épü­le­te fölé maga­so­dik. Az 1960 – 70-es évek­ben a torony­törzs­ben kép­ző­mű­vé­sze­ti szak­kö­rö­ket tartottak.

Lakás­cél­ra is már több tor­nyot hasz­no­sí­tot­tak, a fővá­ros­ban épp­úgy, mint vidé­ken (Nagy­ta­nya, Orosz­lány, Palo­ta­boz­sok, Pécs-Vasas). Cuk­rász­dát még sen­ki sem nyi­tott víz­to­rony­ban tudo­má­sunk sze­rint, étter­met ellen­ben igen, Tihany­ban. Kapo­súj­la­kon a hotel­lé minő­sí­tett ­Som­s­sich-­kas­tély része a víz­to­rony, magas­la­ti kilá­tó a szál­ló­ven­dé­gek örö­mé­re. Magyar­or­szá­gon az első lakó a két­ez­res évek ele­jén köl­tö­zött víz­to­rony­ba Buda­pes­ten, a mátyás­föl­di Mészá­ros József utcá­ban. Az üdü­lő­vil­lák és kert­jük szol­gá­la­tá­ra fel­hú­zott 27 méter magas ipa­ri épü­le­tet az 1910-es évek­ben emel­ték, és csak­nem fél évszá­za­da helyez­te üze­men kívül a Fővá­ro­si Víz­mű­vek. A magá­nyos monst­ru­mot egy fia­tal épí­tész néze­get­te éve­ken át a szom­szé­dos lakó­ház­ból, míg­nem a tet­tek meze­jé­re lépett. A sze­ren­cse is kezé­re ját­szott: az önkor­mány­zat 1995-ben pályá­za­tot írt ki a víz­to­rony tulaj­don­jo­gá­ra, így Répai Éva meg­sze­rez­het­te a nyolc lábon álló tar­tályt. Ám hiá­ba állt készen a hasz­no­sí­tás­ra kidol­go­zott terv, hiá­ba lát­szott kézen­fek­vő meg­ol­dás­nak a műem­lék­ké nyil­vá­ní­tás, nem volt, aki a léte­sít­ményt fel­újít­sa. A csa­lád végül maga végez­te el a mun­ka orosz­lán­ré­szét. Éva édes­ap­ja még ipa­ri alpin­tech­ni­kai tan­fo­lya­mot is elvég­zett. Az épí­tész asszony és fér­je 2002-ben vehet­te bir­tok­ba a közel száz négy­zet­mé­te­res lakást: a kör­be­jár­ha­tó nap­pa­lit és a torony alatt elhe­lyez­ke­dő háló­szo­bát. A leg­fel­ső szint­re az épí­tész­iro­da került, amely ötmé­te­res vas­lét­rán vált meg­kö­ze­lít­he­tő­vé. Ezt továb­bi négy eme­let köve­ti, aho­vá kül­ső csi­ga­lép­cső vezet fel. A torony koro­ná­ja az abla­kok­kal ellá­tott kilá­tó­szint, amely a kör­nye­ző dom­bok pano­rá­má­ját kínál­ja. A négy méter magas tar­tály­szin­tet kiál­lí­tó­hely­nek szánták.

A máso­dik magán­sze­mély, aki víz­to­rony­ban kép­zel­te el az éle­tét, Vígh János Malév-piló­ta. Az ő ese­té­ben ért­he­tő volt a dön­tés, hiszen hiva­tá­sá­ból is faka­dó­an a magas­ság sze­rel­me­se. 2003-ban vet­te bir­to­ká­ba a műem­lék jel­le­gű víz­tor­nyot a ferenc­vá­ro­si MÁV-tele­pen. A több mint száz­éves épít­ményt a ferenc­vá­ro­si önkor­mány­zat­tól vásá­rol­ta meg jel­ké­pes vétel­áron: mind­össze egy forin­tért. A tor­nyot már évek­kel koráb­ban kinéz­te magá­nak, ahhoz viszont, hogy meg­vá­sá­rol­has­sa, szá­mos aka­dályt kel­lett leküz­de­nie. A vas­út­tár­sa­ság végül elad­ta a műem­lé­ket Ferenc­vá­ros­nak, így a hiva­tal meg­pá­lyáz­tat­ta az érté­ke­sí­tést. Az átala­kí­tást fel­té­te­lek­hez kötöt­ték. A tor­nyot csak úgy lehe­tett fel­újí­ta­ni, hogy annak kül­ső műem­lék borí­tá­sa vissza­nyer­je ere­de­ti szép­sé­gét. Emel­lett éven­te húsz nap­ra át kel­lett enged­nie a léte­sít­ményt köz­cé­lú hasz­no­sí­tás­ra az önkor­mány­zat­nak. Vígh János gyer­mek­ko­ri álmát való­sí­tot­ta meg, sze­ret­te a helyet, a huszon­öt méte­res magas­ság­ban nem hal­lot­ta a város zaját, oda­fent­ről szem­lél­ve a köz­le­ke­dő vonat­nak sem volt hang­ja. A ter­vek elké­szí­té­sé­re Kug­ler Kata­lin Euro­pa Nost­ra-díjas épí­tészt kér­te fel. Saj­nos biro­dal­má­nak nem örvend­he­tett soká­ig. Miu­tán 2008-ban meg­szü­le­tett első kis­lá­nyuk, elad­ták a víz­tor­nyot, mivel alkal­mat­lan­nak bizo­nyult a kis­gyer­me­kes csa­lá­di életre.

A ferenc­vá­ro­si torony­la­kás sor­sá­nak ala­ku­lá­sa érde­kes. Már 2004-ben eladás­ra hir­det­ték, szer­ke­zet­ké­sz­en 28,9 mil­lió forin­tért, kulcs­ra­ké­szen 49 mil­li­ó­ért. 2011-ben búto­ro­zott luxus­víz­to­rony­ként árul­ták, 98 mil­li­ót kér­tek érte. 2013-ig 75 mil­li­ó­ra ment le az ára. Három évvel később száz­hat­van­mil­lió forin­tot kér­tek a külön­le­ges ott­ho­nért. A leg­töb­ben a lép­cső­zés­re untak rá. Jelen­leg nem eladó.

A bun­ker­től a maisonettig

Német­or­szág­ban is sok­fé­le meg­ol­dást talá­lunk egy-egy, ere­de­ti funk­ci­ó­ját vesz­tett víz­to­rony átala­kí­tá­sá­ra. Ezek­ből válo­gat­tunk:
Halot­tak tor­nya: A ber­lin-steg­li­tzi teme­tő terü­le­tén 1916 – 1919 között épí­tet­tek víz­tor­nyot, de 1927-ben már azt ter­vez­ték, hogy átala­kít­ják azt kre­ma­tó­ri­um­má. Az átépí­té­si szán­dék akkor nem való­sult meg. Az ötlet­hez 1994 tava­szán nyúlt vissza egy ber­li­ni épí­tész­iro­da, amely kávé­zót és urna­csar­no­kot is ter­ve­zett a ham­vasz­tó mel­lé. A halot­tak tor­nyá­ból végül nem lett sem­mi. Helyet­te iro­da­ként hasz­nál­ja az épü­le­tet egy orvo­si könyv­ki­adó.
Műhely, bun­ker, luxus­ho­tel: Az 1868 – 1872 között épült köl­ni víz­to­rony csu­pán néhány évig műkö­dött váro­si víz­el­lá­tá­si funk­ci­ó­já­nak meg­fe­le­lő­en. Aztán műhely­ként, rak­tár­ként hasz­no­sí­tot­ták, a máso­dik világ­há­bo­rú ide­jén bun­ker­ként szol­gált. 1990-ben tizen­két szin­tes luxus­ho­tel­lé ala­kí­tot­ták át, tíz egy­ágyas és 38 két­ágyas szo­bá­val, 42 juni­or lak­osz­tállyal és mai­son­et­tel. A szál­ló szá­má­ra And­rée Put­man ter­ve­zett egye­di búto­ro­kat. A fala­kat díszí­tő kor­társ művé­sze­ti alko­tá­sok között a szál­ló­ven­dég Andy War­hol ere­de­ti művei­vel is talál­koz­hat.
Ifjú­sá­gi kul­túr­pa­lo­ta: Des­sau váro­sá­nak 1896 óta két víz­tor­nya volt, de idő­vel mind­ket­tő elve­szí­tet­te funk­ci­ó­ját. 1997-ben az egyik­ben ifjú­sá­gi kul­tu­rá­lis köz­pon­tot nyi­tot­tak. A torony föld­szint­jén büfé kapott helyet, az első eme­le­ten asz­ta­li játé­kok, a máso­di­kon két iro­da és egy elő­adó­te­rem talál­ha­tó. A negye­dik eme­let a zené­lés, a bar­ká­cso­lás szín­te­re lett: fotó­la­bor, zene‑, hang- és videó­stú­dió került ide. Az ötö­dik­től a hete­dik eme­le­tig a szín­ház­hoz kötő­dő funk­ci­ó­kat helyez­ték el: a ruha­tá­rat, a szín­pa­dot, a dísz­let­mű­helyt, a büfét és a tár­sal­gót. A torony üveg­pi­ra­mi­son át jut ter­mé­sze­tes fény­hez.
Könyv­tár, levél­tár és múze­um: Az 1901-ben épí­tett ham­burg-aumüh­lei víz­to­rony már kez­det­ben sok­fé­le funk­ci­ót látott el, az 1920-as éve­kig torony­tör­zsé­ben a Bis­marck-múze­um műkö­dött. A hábo­rús és a hábo­rú utá­ni első évek­ben a torony áru­rak­tár­ként szol­gált, ahol jegy­re lehe­tett vásá­rol­ni. 1963-ban a koráb­ban múze­um­ként hasz­nált teret köz­sé­gi könyv­tár­rá ala­kí­tot­ták át.
(A kere­tes össze­ál­lí­tás a Víztorony.blog.hu ada­ta­i­nak fel­hasz­ná­lá­sá­val készült.)

Forrás:Magyar Nem­zet / Gur­c­zó Enikő