Hírek Vélemények/Publicisztikák A liberálfasiszta gépezet véghajrája

A liberálfasiszta gépezet véghajrája

A GLOBALISTA ELIT TOTÁLIS HÁBORÚT FOLYTAT A CIVILIZÁLT, SZUVERÉN NEMZETEK ELLEN

A liberálfasizmus nem új keletű fogalom, és a terminológia sem az én találmányom. Jonah Goldberg Liberálfasizmus (Liberal Fascism) címmel 2007-ben megjelent könyve találóan jellemezte azt az ideológiai agressziót, amelynek bevetésével a pénzvilág által szponzorált globalista elit a szuverén nemzeteket maga alá akarja gyűrni. A véghajrá szót pedig nem véletlenül használom. Amennyiben ők győznek, az egyben az emberi civilizáció végét is jelentheti.

A globalista liberálfasizmus agitprop gépezetének célja a patrióta szellemiség, a családközpontú társadalom, a hagyománytisztelet és a konzervatív értékek aláásása és eltörlése. Mindezt a liberális demokrácia megkérdőjelezhetetlen égisze alatt, amelynek tagadóit marxista fondorlattal és nemes egyszerűséggel fasisztának vagy nácinak bélyegzik. Goldberg azonban kíméletlenül lerántotta a leplet a liberális progresszív újfasisztákról és világméretű ideológiai inváziójukról.

Jonah Goldberg egy Washingtonban élő, nem feltétlenül pártelkötelezett, de konzervatív gondolkodású újságíró és politikai elemző, aki a National Review nevű folyóirat szerkesztője volt 1998 és 2019 között. Unortodox írásai gyakran kizökkentették a közéletet tematizáló globalista ideológusokat és politikusokat jól bevált kommunikációs rutinjukból. És ez így van jól. Ne érezze magát se a washingtoni, se a brüsszeli liberális elit túl kényelmesen! Goldberg könyve ugyanakkor forradalmi mű, hiszen 2007 előtt senki nem mondta ki ilyen egyértelműen, hogy a „haladó liberálisok” gyakorlatilag az újkori fasizmus letéteményesei. A XX. Század Intézet 2012-ben jelentette meg a könyv magyar változatát, így bárki idehaza is elolvashatja azt.

Goldberg narratívája szerint az amerikai progresszívizmus és az abból fakadó liberalizmus valójában az 1930-as évek fasizmusának felélesztése. Ha egy bonyolultabb elméletet vennénk alapul, Umberto Eco adhat támpontot, aki egyik esszéjében elemezte a fasizmus mibenlétét. Számos közös tematikát különböztet meg, amelyek többnyire, de nem kizárólagosan a fasisztákra jellemzők. Így például a militarizmus, az „újbeszél” alkalmazása, az okkulthoz való vonzódás, a hagyománykultusz, az exkluzivitás, a felsőbbrendűség, az ideológiai nyomulás normaként való elfogadása stb.

A klasszikus kapitalizmus túlkapásai, a nyomornegyedeket kitermelő nagyvárosok, a tarthatatlan helyzetben éhbérért tengődő munkások és szegény sorsú gyermekek tömegei láttán fogalmazódott meg egy új politika iránti igény a fejlett nyugati világban. Amerikában ehhez még hozzáadódott az ottani faji és etnikai kisebbségek helyzete is. Goldberg mindezt észrevételezi és belefűzi abba a gondolatmenetbe, hogy mindez az állam befolyását növeli és felülről ránk tukmált megoldásokat erőltet. A liberális demokraták jellemzően mindig nagyobb állami beavatkozással akarták a világot megváltoztatni és „élhetőbb” hellyé tenni. Nem meglepő módon ezt forszírozza most ismét a Biden-adminisztráció és ezt nevezi Goldberg a fasiszta pillanatnak.

Történelmileg az első világháború kétszeresen is mérföldkő volt mind a fasizmus, mind a liberalizmus történetében. Úgy tűnt, hogy a háború végérvényesen lejáratta azt a liberális világrendet, amely ezt a világégést kiváltotta, de sajnos nem így lett. A liberalizmus ismét beindította a motorját, zakatol és nyomul világszerte, amire a szellemileg kialakulatlan gondolkodású, ezért könnyen befolyásolható fiatalok gyorsan rákapaszkodnak.

Az individualizmus „értékrendjére” épülő Egyesült Államokban sokan még az első fogyasztóvédelmi törvényeket vagy a nemzeti parkok megalapítását is a magánszemélyek és a tagállamok ügyeibe való beavatkozásként fogták fel. Nem véletlen, hogy a liberális amerikai újságírók eleinte üdvözölték nemcsak Mussolini, de Lenin totalitárius kísérletét is. És most ismét ezt teszik. A fasizmus és a kommunizmus ugyanis egy tőről fakadnak. Mindkettő hajtóereje az erőszak, csakúgy, mint a liberálfasizmusé. Alapvető közös jellemzőjük az ellentmondást nem tűrő ideológiai demagógia (amit most éppen az LMBTQ-lobbi esetében tapasztalhatunk), valamint a szellemi és véleményterrorizmus minden egyéb témakörben.

Jonah Goldberg könyve visszájára fordítja azt a népámító trendet az amerikai politikai közbeszédben, hogy a liberális demokrácia a történelem csúcspontja és egyben vége is (Francis Fukuyama definíciója). Goldberg felfogásában a mai liberalizmusnak ismét erősen fasiszta megnyilvánulásai vannak. De a párhuzamok sora ezzel nem szűnik meg. Az 1960-as évek ellenkultúrája, a hosszú hajat, rendhagyó gondolkodást és szexuális szabadosságot hirdető fiatal tömegek Goldberg szerint a fasizmus ideológiáját és esztétikáját vették alapul. A békésen arrogáns hippik mellett hamar feltűntek a campusfoglaló, erőszakoskodó egyetemisták és a szélsőséges terrorista csoportok is – amely fejlemény szintén párhuzamot kínált Goldbergnek, hogy egyfajta fasizmushoz hasonlítsa ezt a cselekedethullámot. Ugyanakkor rendkívül abszurd, hogy mindeközben épp ezek a fiatal véleménydiktátorok címkéznek fasisztának szinte mindenkit, akik nem azonosulnak céljaikkal.

A mai globális elit teljes körű letámadása a hagyománytisztelő, szuverén nemzetek ellen alapvető stratégiai célok mentén fogalmazódik meg. Ezek a következők: az oktatást liberális kézben kell tartani és felügyelni; gyermekeinket már fiatal korban át kell nevelni az LMBTQ-közösség igényeinek megfelelően; a szuverén államokat jobban el kell kötelezni a globális pénztőke irányába (IMF-, EBRD-, Világbank-hitelek); a patriotizmust teljes gőzzel irtani kell; a nemzeti határokat le kell bontani; a migrációt alapvető emberi jogként kell kezelni; regionális vagy akár transzkontinentális felügyeletet kell gyakorolni minden ország felett. Márpedig ez lényegében nem más, mint a fasiszta és a szintén totalitárius marxista–leninista gyakorlat felélesztése. Ebben a kommunikációs térben a tolerancia és a párbeszéd már írmagjaiban sem fedezhető fel.

Szent-Györgyi Albert azt mondta: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”. A ma oktatási intézményei Nyugaton a liberálfasizmus tanításai alapján működnek. Aki oktatóként nem igazodik az elvárásokhoz, az repül. A nyugati társadalmakban az egyetemek semmilyen ideológiai alternatívát nem kínálnak. Amennyiben egy egészséges lelkületű, keresztény európai fiatal bekerül a nyugati liberális oktatási örvénybe, egész életre tévútra kerülhet. A szülői nevelésen pedig szintén sok múlik. Egy neves svéd gyermekpszichiáter, David Eberhard szerint a megengedő szülői magatartás valódi szörnygeneráció­kat hozhat létre.

Arrogáns, tiszteletlen, értelmes és higgadt párbeszédet vagy érvelést nem ismerő fiatalok millióit neveli ki a liberálfasiszta gépezet. Ennek tanúbizonyságát látjuk ma Nyugaton annak minden ismert aberrált vetületével.

A gender- és transzőrület, a szivárványos propaganda, a BLM-radikalizmus, a globális média és a bigtech politikai cenzúrája (CNN, The New York Times, Guardian, Facebook, Google, YouTube stb.), valamint a nyílt társadalom migrációt erőltető hadviselése folytatódik a civilizált, hagyománytisztelő és nemzeti kultúrákat féltő emberek ellen. Az újkori liberálfasisztáknak azonban érdemes észben tartaniuk, hogy a második világháború véghajrájában a felbőszült tömegek több országban is meglincselték a totalitárius eszméket hirdető fasisztákat. Mussolini meglincselése, tetemének húskampóra akasztása fejjel lefelé a milánói Piazzale Lorato téren figyelmeztető és elrettentő példának kellene lennie arra nézve, hogy az erőszakos és aljas viselkedés soha nem marad büntetlenül az idők végezetéig. Én soha nem kívánnék ilyen büntetést senkinek, de mentségemre szolgáljon, hogy időben szóltam.

Topolánszky Ádám volt amerikai köztisztviselő, publicista

Fotó: vikimediacc

Forrás: Magyar Nemzet