A lel­ki köte­lé­ket segí­tek fenn­tar­ta­ni az anya­or­szág­gal – vall­ja pél­da­ké­pünk, Mezei And­rás atya

Szé­kely pap az ame­ri­kai magya­rok szolgálatában

A gyer­gyó­dit­rói szár­ma­zá­sú Mezei And­rás atyát kér­dez­tük hiva­tá­sá­nak meg­ta­lá­lá­sá­ról, Szé­kely­föld­ről való elszár­ma­zá­sá­ról, mely Buda­pes­ten és Veszp­ré­men keresz­tül végül az Ohio állam­be­li Cleve­land­be szó­lí­tot­ta. A nem csak plé­bá­nos­ként tevé­keny­ke­dő atya vall a közös­ség­épí­tés fon­tos­sá­gá­ról és meg­tar­tó ere­jé­ről a magyar közös­ség­ben, mely több ezer kilo­mé­ter­re talál­ha­tó az anyaországtól.

– Miként érin­tet­te meg a papi hiva­tás? Állt ön előtt példakép? 

– Azt gon­do­lom, min­den val­lá­sát gya­kor­ló gyer­mek­nek meg­for­dul a fejé­ben, hogy a papi vagy szer­ze­te­si élet­for­mát válassza. Gyer­mek­ko­rom­ban szá­mos egy­ház­me­gyés pap­pal talál­koz­tam, talán ezért for­dult az éle­tem a pap­ság irá­nyá­ba. Pél­da­ké­pe­im min­dig vol­tak, szin­te az összes Gyer­gyó­dit­ró­ban szol­gá­ló káp­lán hatás­sal volt rám, illet­ve a plé­bá­no­sok is – habár több­nyi­re a káp­lá­nok fog­lal­koz­tak velünk. Ebből is lát­szik, micsoda

óri­á­si fele­lős­ség, hogy milyen pél­dát muta­tunk az új generációnak!

– Miként szár­ma­zott el a gyer­gyó­dit­rói szé­kely legény a Veszp­ré­mi Egy­ház­me­gyén át Cleve­land­be?  

– Tamá­si Áron Ábel-tri­ló­gi­á­ja jut eszem­be: Ábel a ren­ge­teg­ben, Ábel az ország­ban és Ábel Ame­ri­ká­ban.
Erdély­ben szü­let­tem, Gyer­gyó­dit­ró­ban, ahol a hava­sok körül­ölel­nek. Gyer­mek­ko­rom­ban bárány­pász­tor­nak is elsze­gőd­tem, ami, beval­lom, siral­mas volt. Ren­ge­te­get bosszan­tot­tak a bárá­nyok, gyak­ran sírás­ra fakad­tam, amint sza­lad­tam utá­nuk. Gyer­mek­ko­rom után város­ba kerül­tem, neve­ze­te­sen Buda­pest­re, ahol öt évet töl­töt­tem. Ott egy tel­je­sen más élet­for­ma raj­zo­ló­dott ki ben­nem; a hava­si pász­tor­ság után egy­re job­ban kez­dett fog­lal­koz­tat­ni a pap­ság, ennek hatá­sá­ra aztán 2002-ben a veszp­ré­mi Bol­dog Gizel­la Sze­mi­ná­ri­um­ban talál­tam magam.

2008-ban szen­tel­tek pap­pá Veszp­rém­ben. Első állo­más­he­lyem Keszt­he­lyen, a Magya­rok Nagy­asszo­nya Plé­bá­ni­án volt, ahol öt évet töl­töt­tem mint káp­lán. Azt köve­tő­en Csab­ren­dek­re let­tem kine­vez­ve plé­bá­nos­nak. Idő­köz­ben meg­is­mer­tem a cleve­landi Szent Imre temp­lom kál­vá­ri­á­ját, vagy­is a 2010-es jog­ta­lan temp­lom­be­zá­rást, majd a hívek kitar­tó mun­ká­ja révén a Vati­kán­hoz jut­ta­tott kérés alap­ján a 2014-es újra­nyi­tást. Illet­ve köz­ben elért hoz­zám az akko­ri plé­bá­nos, Ft. Sik­ló­di Sán­dor atya hir­te­len halál­hí­re – a sokat szen­ve­dett magyar közös­ség magyar pap nél­kül maradt. Ezért a magyar­or­szá­gi püs­pö­kök­nél zör­get­tek magyar pap remé­nyé­ben, ami­nek hatá­sá­ra dr. Már­fi Gyu­la veszp­ré­mi érsek elen­ge­dett egy idő­re a cleve­landi magya­rok szol­gá­la­tá­ra. Ekként kerül­tem Csab­ren­dek­ről Ame­ri­ká­ba, a cleve­landi Szent Imre Plé­bá­nia élé­re 2015 nyarán.

Idő­köz­ben a Szent Erzsé­bet temp­lom plé­bá­no­sa, Ft. Antal And­rás nyug­ál­lo­mány­ba vonult, ezért a cleve­landi püs­pök 2018 nya­rán engem bízott meg a kelet olda­li magya­rok lel­ki gondozásával.

Ezért jut eszem­be Tamá­si Áron, mert mind­há­rom élet­for­mát megtapasztaltam!

– Ismer­jük a kul­túr­sokk jelen­sé­gét. Milyen kihí­vá­sok­kal talál­ko­zott Veszp­rém­ben és milye­nek­kel Cleve­land­ben? Hiszen ez két tel­je­sen más világ – főleg Szé­kely­föld­höz képest.

– Igen, min­den régi­ó­nak meg­van a saját szép­sé­ge és egye­di­sé­ge, ugyan­ak­kor nekem eddig soha nem jelen­tett sem­mi­lyen prob­lé­mát a kul­tu­rá­lis különb­ség vagy sokszínűség.

Sosem pró­bál­tam a saját kul­tú­rá­mat ráeről­tet­ni mások­ra, de büsz­kén mutat­tam be a szé­kely kul­tú­rát, ami min­den­ki­ben felejt­he­tet­len lel­ki gaz­dag­sá­got hagyott.

Igye­kez­tem min­den állo­más­he­lyem­ről zarán­dok­cso­por­to­kat vin­ni Erdély­be, ezen belül Csík­som­lyó­ra, a pün­kös­di búcsú­ra. Még innen Ame­ri­ká­ból is, hiszen két alka­lom­mal szer­vez­tem zarán­dok­la­tot nem­csak a cleve­landi magyar hívek rész­vé­te­lé­vel, hanem más, főként kele­ti olda­li váro­sok magyarjaival.

– Cleve­land­ben két, több mint száz éves múlt­ra vissza­te­kin­tő magyar kato­li­kus közös­ség is van, egy ide­je mind­ket­tő­nek ön a plé­bá­no­sa. Hogyan jel­le­mez­né a magyar kato­li­kus diaszpóraközösségeket? 

– Lénye­gé­ben az első magyar cso­por­tok már az 1848/49-es for­ra­da­lom után ide­ér­kez­tek. Ami­kor töme­ge­sen kezd­tek beván­do­rol­ni az „ígé­ret föld­jé­re”, az a szá­zad­for­du­ló végé­re tehe­tő, azaz 1870- től kezd­ve. Mivel egy­re töb­ben let­tek a magya­rok, ezért úgy dön­töt­tek, hogy magyar papot hozat­nak ki Magyar­or­szág­ról, ami 1892 decem­be­ré­ben meg is való­sult. . Amint meg­ér­ke­zett a magyar pap, Ft. Böhm Károly sze­mé­lyé­ben, már más­nap, azaz 1892. advent­je első vasár­nap­ján meg­ala­pí­tot­ták a Szent Erzsé­bet Plé­bá­ni­át – majd sor­ra a töb­bit, köz­tük a Szent Imre Plé­bá­ni­át a nyu­ga­ti olda­lon 1904-ben. Nap­ja­ink­ban csak ez a két kato­li­kus temp­lom műkö­dik magyar nem­ze­ti­sé­gű kato­li­kus templomként.

Jel­lem­ző voná­sai az itte­ni magyar közös­ség tag­ja­i­nak a magyar haza irán­ti sze­re­tet, a hon­vágy eny­hí­té­se, illet­ve a magyar kul­tú­ra élet­ben tar­tá­sa. Arra nincs elég hely és idő, hogy rész­le­te­sen elmond­jam, vagy leír­jam a voná­so­kat, hiszen nagyon sokat lehet­ne mesélni.

Összes­sé­gé­ben Magyar­or­szá­got köl­töz­tet­ték át kicsi­ben Ame­ri­ká­ba, bele­ért­ve ebbe a keresz­tény hitet és tra­dí­ci­ót, a gaszt­ro­nó­mi­át és a művészetet. 

– Mire kell oda­fi­gyel­nie a diasz­pó­rá­ban szol­gá­la­tot tel­je­sí­tő atyá­nak? Hiszen nem­csak pap­nak, hanem sok eset­ben közös­ség­szer­ve­ző­nek is kell lennie. 

– Meg kel­lett tanul­nom tojá­so­kon lépkedni!

Bár­ki, aki itt van és a közös­sé­get élet­ben akar­ja tar­ta­ni, annak nem elég pap­ként funk­ci­o­nál­nia, hanem egy­faj­ta kul­tú­ra­fe­le­lős­nek is kell lennie.

Talán sze­ren­csés hely­zet­ben vagyok, mivel van némi ven­dég­lá­tói múl­tam – per­sze sosem gon­dol­tam, hogy pap­ként is tudom majd ezt kama­toz­tat­ni a ren­dez­vé­nyek, ünnep­sé­gek során.

Nagyon erős az itte­ni közös­sé­gek­ben a kiala­kult szo­kás, ami „szent­írás”, tehát amin lehe­tet­len vál­toz­tat­ni.
Ugyan­ak­kor elmond­ha­tom, hogy a meg­lé­vő hagyo­má­nyok mel­lé új szo­ká­so­kat is sike­rült beve­zet­ni, gon­do­lok itt az évti­ze­de­kig fele­dés­be merült, de immá­ron újra fel­ele­ve­ní­tett Szent Ist­ván király tisz­te­le­té­re, a zarán­dok­la­tok­ra, a sok ven­dég atyá­ra illet­ve ven­dég­elő­adók­ra, akik meg­for­dul­tak plébániánkon.

Cleve­land­ben van egy erős mag, amely min­dent meg­tesz azért, hogy a nem­ze­ti örök­sé­get tovább­ad­has­sa az új gene­rá­ci­ó­nak. Pél­dá­ul a cser­ké­szek­nél mind­má­ig elvá­rás, hogy beszél­je­nek magya­rul, külön­fé­le egy­le­tek pedig azon fára­doz­nak, hogy Magyar­or­szág egy kis részét meg­él­jük az emig­rá­ci­ó­ban. A ren­dez­vé­nyek álta­lá­ban nagyon jól szer­ve­zet­tek, mond­hat­ni elő­ke­lő­ek is, mint pél­dá­ul a magyar bál.

Az önkén­tes moz­ga­lom nagyon dicsé­re­tes, temp­lo­munk­nál, a Szent Ist­ván fesz­ti­vá­lon majd’ 150 önkén­tes dol­go­zott kemé­nyen, hogy a két­ezer jelen­lé­vő jól érez­hes­se magát. Az ünne­pe­ink min­dig szív­hez szó­ló­ak vol­tak, legye szó akár nem­ze­ti, akár keresz­tény ünnepekről.

– Mit tanul, illet­ve tanult az ame­ri­kai magya­rok­tól – és haza­tér­ve mit hoz majd magával? 

– Amit gyak­ran szok­tam mondani:

azért vagyok itt, hogy a lel­ki köte­lé­ket segít­sem fenn­tar­ta­ni az anyaországgal.

Amed­dig erre van igény, sze­rin­tem érde­mes fára­doz­ni. Ugyan­ak­kor napi szin­ten meg­ta­pasz­ta­lom a beol­va­dást az ame­ri­kai tár­sa­da­lom­ba, ami meg­ál­lít­ha­tat­lan. Hiszen az itte­ni magya­rok­nak csu­pán 6 szá­za­lé­ka beszé­li a magyar nyel­vet.  Min­dig hoz­zá­te­szem, hogy tisz­te­let a kivé­tel­nek, hiszen van­nak itt olyan har­ma­dik-negye­dik gene­rá­ci­ós magya­rok is, akik job­ban isme­rik hazánk tör­té­nel­mét és iro­dal­mát, mint az átlag magyar­or­szá­gi magyarok.

Az itte­ni­ek­től kitar­tást tanul­tam és hűsé­get keresz­tény és magyar gyö­ke­re­ink­hez. Min­dig meg­cso­dál­tam azon test­vé­re­im magyar beszé­dét, akik itt szü­let­tek Cleve­land­ben, kilenc­ven-száz évvel ezelőtt. Mint­ha Karády Kata­lin-kora­be­li magyar fil­me­ket néz­nék, hallanék…

Nagyon sokan nem jóked­vük­ből vagy kaland­vágy­ból, vagy gaz­da­sá­gi jólét remé­nyé­ben hagy­ták el Magyar­or­szá­got, hanem mene­kül­ni­ük kel­lett. Ren­ge­teg csa­lád 5 – 6 évet is eltöl­tött láge­rek­ben, később az ’56-osok és a kom­mu­niz­mus elől mene­kü­lő gene­rá­ció talált új ott­hon­ra itt Ame­ri­ká­ban. Ők igé­nyel­ték és igény­lik a magyar lel­ki gondozást.

Az ő kitar­tá­su­kat, áldo­za­tos mun­ká­juk pél­dá­ját viszem magam­mal haza Magyarországra!

Gyöngy-Pet­hő Krisztina

For­rás: vasar​nap​.hu