A kül­de­tés

A keresz­tény­ség fel­vé­te­le, ter­jesz­té­se, meg­őr­zé­se a magyar­ság szá­má­ra léte­zé­sé­nek korai sza­ka­szá­tól kezd­ve nem­csak hit­bé­li kér­dés volt, hanem szük­ség­sze­rű­ség is. A több ezer éves magyar­ság, szé­kely­ség fenn­ma­ra­dá­sá­nak zálo­ga éppen az volt évszá­za­do­kon keresz­tül a Kár­pát-meden­cé­ben, hogy a min­ket körül­ve­vő ellen­sé­ges kör­nye­zet­ben meg­erő­sít­sük keresz­tény hitün­ket és har­col­junk érte. Ez a hiva­tás­tu­dat már jelen volt a pozso­nyi csa­ta (907) ide­jén, ami­kor a nyu­ga­ti feje­de­lem­sé­gek, király­sá­gok meg akar­tak ben­nün­ket sem­mi­sí­te­ni, de Árpád népe legyőz­te őket. Ezek a pró­bál­ko­zá­sok a tatár­já­rás­sal és a török­dú­lás­sal folytatódtak.

Hunya­di­ék, Dobó­ék, Zrí­nyi­ék a haza meg­vé­dé­sén túl a szent kereszt nevé­ben har­col­tak az isz­lám túl­erő­vel szem­ben. Isten és a haza nevé­ben har­col­tunk füg­get­len­sé­gün­kért az 1848 – 49-es sza­bad­ság­harc­ban a Habs­bur­gok ellen. A leg­ve­sze­del­me­sebb még­is a bol­se­viz­mus volt, a kom­mu­nis­ta-libe­rá­lis esz­me, mert ezer éves keresz­tény hitünk, egy­há­zi intéz­mé­nye­ink, tör­té­nel­mi múl­tunk meg­sem­mi­sí­té­sé­re töre­ked­tek, de ebbe is bele­tö­rött a bics­ká­juk. Ehhez kel­let­tek szent­éle­tű, már­tír pap­ja­ink, sok tíz­ezer haza­fi, akik szem­be­száll­tak a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rá­val, egy­ál­ta­lán a diktatúrákkal.

Mind­szenty József esz­ter­go­mi bíbo­ros, Magyar­or­szág her­ceg­prí­má­sa ellen­állt a nyi­la­sok­nak, de 1945 után a kom­mu­nis­ta val­lás­ül­dö­zők­nek is. A szov­jet meg­szál­lás, a gyil­kos Ráko­si-dik­ta­tú­ra sem riasz­tot­ta el kül­de­té­sé­től. Amíg az ÁVH Rajk­kal, Péter Gábor­ral, Ráko­si­val, Kádár­ral, Nagy Imré­vel, Gerő­vel, Far­kas Mihállyal, Ortu­tay Gyu­lá­val, Révai József­fel az élen mor­zsol­ta fel, sza­lám­iz­ta le a pol­gá­ri demok­ra­ti­kus pár­to­kat 1946 után, miköz­ben támad­ta, tet­te lehe­tet­len­né a keresz­tény egy­há­za­kat, szá­mol­ta fel vidé­ken a paraszt­gaz­da­sá­go­kat, kisebb-nagyobb föld­tu­laj­do­no­kat, végez­te­tett ki szá­za­kat, addig Mind­szenty József esz­ter­go­mi érsek népe mel­lé állt, küz­dött az embe­rek joga­i­ért, a kato­li­kus hitért, a kato­li­kus több­sé­gű Magyar­or­szá­gért. Első kirá­lyunk, Szent Ist­ván Szűz Mári­á­nak aján­lot­ta fel Magyar­or­szá­got. A her­ceg­prí­más csak­nem kilenc­száz­öt­ven év után meg­hir­det­te a Mária-évet, így az 1947/48-as év a tom­bo­ló kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra alatt a Bol­dog­asszony Éve lett. Jel­lem­ző, hogy a leg­na­gyobb féle­lem lég­kö­ré­ben ország­szer­te a zarán­dok­la­to­kon és az ünnep­sé­ge­ken négy­mil­lió-hat­száz­ezer hívő vett részt.

A sze­gény­sor­sú parasz­ti világ­ból, a kato­li­kus egy­há­zi hie­rar­chia leg­ma­ga­sabb csú­csá­ra elju­tott Mind­szenty komo­lyan vet­te a magya­rok Kár­pát-meden­cei szent kül­de­té­sét. Már a Képes Kró­ni­ka 1360 körül meg­ír­ta a magya­rok ősha­zá­ba való visszatérését:

…az Isten úgy akar­ta, hogy a magya­rok miha­rabb men­jek le Hungáriába.

Thu­róczy János A magya­rok kró­ni­ká­já­ban hoz­zá­tet­te több mint ötszáz évvel ezelőtt:

Az Úr visszad­ta a magya­rok­nak Pannóniát.

A her­ceg­prí­más viszont tud­ta, hogy az Úrtól kapott kül­de­tést ingyen nem lehet átad­ni ide­gen hódí­tók­nak, hatal­mak­nak. Bár Mind­szenty Józse­fet elné­mí­tot­ták, bör­tön­be vetet­ték, meg­kí­noz­ták több száz tár­sá­val együtt, még­is, nem sok­kal később pon­tos válasz, üze­net érke­zett a keresz­tény világ­nak, a sza­bad­sá­gért és füg­get­len­sé­gü­kért har­co­ló népek­nek. Még­hoz­zá 1956. A for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc nem­csak nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sunk hely­re­ál­lí­tá­sá­ra, a szov­jet – orosz meg­szál­lás meg­szün­te­té­sé­re irá­nyult, hanem az újbó­li val­lás­sza­bad­ság meg­te­rem­té­sé­re, keresz­tény hitünk tel­jes érté­kű gya­kor­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sá­ra. Mert tud­tuk, hogy euró­pai civi­li­zá­ci­ónk zálo­ga maga a keresz­tény­ség fenn­ma­ra­dá­sa, s ezért sokat har­col­tunk, máig sokat harcolunk.

A kato­li­kus hit, egy­ál­ta­lán a keresz­tény val­lás, a keresz­tény civi­li­zá­ció – az öku­me­né – bele­ivó­dott a magyar embe­rek, csa­lá­dok, nép­ré­te­gek éle­té­be, és mond­hat­ni, hogy ez máig tart, füg­get­len attól, hogy vala­ki tartja‑e a val­lá­sát, vagy nem. A mi csa­lá­dunk az ékes pél­da, hogy mind­egy, ki mennyi­re hisz Isten­ben, a hagyo­mány őrzé­se, a keresz­tény kul­tú­ra tisz­te­le­te min­dent felül­ír. S ez a hagyo­mány, ez a tisz­te­let a két évez­re­des kato­li­kus val­lás elfo­ga­dá­sa. Régi házunk lép­cső­for­du­ló­ján egy pol­con ott áll egy száz­öt­ven éves Szűz Mária-szo­bor, a kis Jézus­sal a kar­já­ban. Bécsi nagy­anyám hoz­ta Maria­zell­ből (híres zarán­dok­hely) 1875-ben egy örök­mé­cses­sel együtt, amely immár más­fél évszá­za­da vilá­gít. Ez házunk védő­szent­je. S a Kár­pát-meden­cei magyar­ság­nak, népe­i­nek sok mil­li­ó­nyi ott­ho­ná­ban ott van ez a védő­szent egy kereszt­ben, ajtó­fél­fa meg­szen­telt áldá­sá­ban, szent jele­ne­te­ket ábrá­zo­ló fali­sző­nyeg­ben, asz­tal­te­rí­tő­ben, Jézust vagy Mári­át ábrá­zo­ló képek­ben és a köny­ves­pol­co­kon meg­bú­vó bib­li­ák­ban. Ezek vagyunk mi, magya­rok, szé­ke­lyek szer­te a világban.

Nem vélet­len, hogy Szent Ist­ván király a halá­la előt­ti napon, vagy­is 1038. augusz­tus 15-én Szé­kes­fe­hér­vá­rott a Szent Koro­nát és az orszá­got Szűz Mári­á­nak aján­lot­ta föl. Egy­út­tal szent kirá­lyunk orszá­gun­kat, a magya­ro­kat Isten any­ja, Mária oltal­má­ba aján­lot­ta. Ezt a napot Nagy­bol­dog­asszony ünne­pé­nek is tart­ják, azaz Mária menny­be­vé­te­lé­nek nap­ja, Magyar­or­szág pat­ró­ná­já­nak ünne­pe. A Reg­num Mari­a­num Magyar­or­szág régi latin nyel­vű kato­li­kus elne­ve­zé­se. Jelen­té­se: Mária király­sá­ga. A Reg­num Mari­a­num vörös posz­tó volt a kom­mu­nis­ták­nak. Nem vélet­le­nül rom­bol­ták le föl­dig a nevét vise­lő temp­lo­mot a Város­li­get­ben. Bosszú­ból Ráko­si­ék a kato­li­kus temp­lom köve­i­ből épí­tet­ték meg a talap­za­tot és arra állí­tot­ták fel a Sztá­lin-szob­rot. A kom­mu­nis­ták­nál soha­sem volt szent dolog, szent ügy sem­mi sem, és ez máig így van.

A magya­rok a kato­li­kus hitet, a keresz­tény­ség védel­mét soha sem hasz­nál­ták fel önös cél­ja­ik­ra. Bár másod­szor­ra ren­dez­tük meg az eucha­risz­ti­kus kong­resszust – az első 1938-ban volt –, a világ keresz­té­nye­i­nek talál­ko­zó­ját, ezért jutal­mat nem vár­tunk, nem kap­tunk. Talán figyel­met. Vagy a követ­ke­ze­tes­sé­günk elis­me­ré­sét, amit a most ide­lá­to­ga­tó pápa is han­goz­ta­tott. Min­den­eset­re Ferenc pápa üze­ne­te a magyar­ság­nak az 52. Nem­zet­kö­zi Eucha­risz­ti­kus Kong­resszu­son figyelemreméltó:

A val­lá­sos érzés ennek a gyö­ke­re­i­hez oly­annyi­ra kötő­dő nem­zet­nek az élte­tő ned­ve. De a föld­be szúrt kereszt nem­csak arra indít ben­nün­ket, hogy jól gyö­ke­rez­zünk meg, hanem a magas­ba is nyú­lik és kitár­ja kar­ja­it min­den­ki felé… a magya­rok tisz­te­let­ből nem mond­ták ki Mária nevét, hanem úgy szó­lí­tot­ták meg, mint a király­nét. A „Bol­dog­asszony, régi nagy pát­ró­ná­tok” kísér­jen és áld­jon meg ben­ne­te­ket! Vele­tek és érte­tek mon­dom: Isten, áldd meg a magyart!

A Nyu­gat libe­rá­li­sai, az Euró­pai Unió a len­gye­lek és a magya­rok nem­ze­ti elkö­te­le­zett­sé­gű keresz­tény­sé­gét gúnyol­ják, támad­ják. A mai magyar poli­ti­kai tér­ben nincs még egy olyan poli­ti­kai erő, mint Orbán Vik­tor és párt­szö­vet­sé­ge, amely a nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sunk mel­lett képes meg­vé­de­ni a hazai keresz­té­nye­ket. Immár a Fidesz – KDNP kor­mány­ra kerü­lé­se óta, 2010-től folya­ma­tos harc folyik orszá­gunk gaz­da­sá­gi füg­get­len­sé­gé­nek meg­őr­zé­sé­ért, nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sunk fenn­ma­ra­dá­sá­ért. A minisz­ter­el­nök mond­ta egy beszél­ge­tés­ben, hogy az euró­pai keresz­tény­ség léket kapott, csak hát­rál, a kez­de­mé­nye­zést átad­ta a bal­li­be­rá­li­sok­nak, a zöl­dek­nek, és egy­re nyil­ván­va­lóbb, hogy a keresz­tény­de­mok­ra­ta poli­ti­ka foly­ta­tá­sá­nak csak Közép-Euró­pá­ban van esé­lye. Lát­ha­tó, hogy a magyar jobb­ol­dal hata­lom­ban mara­dá­sa nél­kül a több mint ezer éves magyar keresz­tény állam alig­ha véd­he­tő meg.

Tény az, hogy a neo­mar­xiz­mus ismét fel­tá­madt Nyu­gat-Euró­pá­ban és az Egye­sült Álla­mok­ban. Ez a keresz­tény gon­dol­ko­dás­sal, érték­rend­del össze­egyez­tet­he­tet­len. Most az újdon­sült bol­se­vis­ták szö­vet­kez­tek az újkor libe­rá­li­sa­i­val, a glo­ba­lis­ták­kal. Az már vilá­gos, hogy ezzel a hazát vesz­tő bal­ol­dal­lal nem lehet szót érte­ni, nem lehet kiegyez­ni. Tör­té­nel­mi múl­tunk, fenn­ma­ra­dá­sunk a haza védel­mé­re, min­dig is a közös hiva­tás­tu­da­tunk lehet az irány­tű. Össze kell fog­nunk, mert eddig is nekünk volt iga­zunk, ezután is az lesz. Szim­bo­li­kus jelen­tő­sé­gű, figyel­mez­te­tő segély­ki­ál­tás volt Orbán Vik­tor kéré­se Ferenc pápá­hoz a buda­pes­ti talál­ko­zó­ju­kon. Arra kér­te a pápát, hogy ne hagy­ja elvesz­ni a keresz­tény Magyar­or­szá­got. S ez a kérés Euró­pa még keresz­tény gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­ző népe­i­hez is szólt.

Fotó:Vatican News

Stef­ka István

For­rás: pes​tis​ra​cok​.hu