Hírek Vélemények/Publicisztikák A kígyó és a farka

A kígyó és a farka

A jog­ál­la­mi­sá­gi haj­ci­hő leg­szó­ra­koz­ta­tóbb feje­ze­te, ami­kor min­den­fé­le embe­rek, tel­je­sen tudat­lan kül­föl­di­ek és rájuk pul­zá­ló itt­ho­ni bará­ta­ik fel­vált­va sikol­toz­nak, hogy nem kapunk pénzt, a Magyar­or­szág nevű enti­tás éhen hal, mert meg­sér­ti a jog­ál­la­mi­ság szabályrendszerét.

A kígyó és a farka

Nekem azért tet­szik ez a nézet, mert tulaj­don­kép­pen más­ról sincs szó, mint arról, hogy a kígyó bele­ha­rap a saját far­ká­ba. Mert néz­zük csak sor­já­ban: szank­ci­ó­kat hoz­nak elle­nünk, til­ta­nak. Ebben az eset­ben a kül­föld­ről ide­te­le­pí­tett beru­há­zá­so­kat ugyan­úgy sújt­ják a meg­szo­rí­tá­sok, a borí­té­kol­ha­tó álla­mi véde­lem és a vál­lal­ko­zá­si sza­bad­ság, a fogyasz­tás és az érté­ke­sí­tés uni­ós kor­lá­to­zá­sa, mint a magyar nem­zet­gaz­da­ság hazai sze­rep­lő­it. Ekkor pedig harap a kígyó: a kül­föl­di, külö­nö­sen a német vál­la­la­tok keve­seb­bet állí­ta­nak elő nálunk több beru­há­zás­sal, mint eddig, vesz­te­sé­get ter­mel­nek, de leg­alább­is jelen­tő­sen csök­ken a profitjuk.

Mutas­sunk tüs­tént egy német vál­lal­ko­zót, aki eltű­ri, hogy pusz­tán ideo­ló­gi­ai okok miatt öt‑, tíz‑, negy­ven­szá­za­lé­kos bevé­tel­ki­esés­sel szá­mol­jon, ismét­lem, csak azért, mert néhány uni­ós kép­vi­se­lő, aki eddig egy kosár­lab­da­csa­pa­tot sem veze­tett, nem­hogy vál­la­la­tot, hadat üzen a magyar kor­mány­nak és nép­nek. Hát, ilyen német vál­lal­ko­zót még nem lát­tam. De álta­lá­ban nagy­vál­lal­ko­zót sem. Azt viszont tudom, hogy korunk fő glo­bá­lis irány­mu­ta­tá­sa, a min­dent felül­mú­ló, gör­csös pro­fit­haj­há­szás tel­je­sen elme­be­teg­gé tet­te a világ­gaz­da­ság irányítóit.

Magyar­or­szág­nak és Len­gyel­or­szág­nak tehát nem kell fél­nie az ­uni­ós szank­ci­ók­tól, hiszen a kígyó szí­ve­seb­ben rág­csál pocok­köly­köt, mint a saját far­kát. A veszett ünnep­lés pedig, amely a jog­ál­la­mi­sá­gi íté­let híré­re kitört a bal­ol­da­li saj­tó­ban, sima haza­áru­lás. Jogi­lag nyil­ván ide­tar­to­zik, de érzé­se­i­ben, lel­ké­ben ide­gen­lé­gi­ós az olyan ember, aki a hazá­ja helyett uni­ós bíró­sá­gi dön­té­se­ket ünne­pel. Bár­hogy is áll­jon, a mos­ta­ni fel­haj­tás másik oka nyil­ván­va­ló­an az ápri­li­si magyar­or­szá­gi válasz­tás, ezért a nagy öröm­kö­dés, a siet­ség, a han­gos­ko­dás. Be kéne bizo­nyí­ta­ni vala­mi­kép­pen, hogy a magyar kor­mány elná­cult, tes­sék, ezért nem lesz kenyér, de még kalács sem, emberek.

Mi pedig hatá­ro­zot­tan úgy lát­juk, hogy kenyér és kalács lesz. Ellen­ben hossza­san tűnőd­tünk, és kín­zó bal­sej­tel­me­ink nyo­mán fel­tá­madt ben­nünk a gon­do­lat: nem inkább Már­ki-Zayt kel­le­ne kezel­ni közös­sé­gi össze­fo­gás­sal, ahe­lyett, hogy a magyar kor­mány­ba már­to­gat­ják a tőrt? Tény­leg sen­kit sem zavar, hogy ennek az ember­nek a kom­mu­nis­ták és a nácik jó part­ne­rek, szí­ve­sen kép­vi­se­li őket? Nem ez a prob­lé­ma, hanem az, hogy a magyar kor­mány meg­vé­di a csa­lá­do­kat, elza­var­ja az óvo­dák­ból az önje­lölt per­ver­ze­ket, kiáll a hagyo­má­nyos, nor­má­lis világ mellett?

Per­sze, hogy ez a gond. A töb­bi csak bará­ti tűz. Igye­kez­nek hát­ba lőni ben­nün­ket. Pusz­tán bará­ti, szö­vet­sé­ge­si sze­re­tet­ből, humánusan.

Most lesz majd egy kis han­gos­ko­dás jog­ál­la­mi­sá­gi ügy­ben. Az unió intéz­mé­nye­i­ben per­sze, eljá­rá­si­lag az is fél évig tart, mire sze­rez­nek maguk­nak egy hosszú kávét. A magyar és a len­gyel ügy tehát tisz­tes­sé­ge­sen elhú­zó­dik, aztán vala­ki majd min­dent szé­pen kiszá­mol, és ami­kor a vesz­te­ség mér­té­ke fel­öt­lik ben­nük, szé­pen békén hagy­ják mind­két orszá­got. Ott, Ukraj­na hatá­rán, ahol mel­les­leg nagyon nagy szük­sé­gük vol­na most bará­ti támogatásra.

Már csak szö­vet­sé­ge­si barát­sá­gunk­ról, demok­ra­ti­kus érzü­le­tünk­ről kell biz­to­sí­ta­nunk az unió dön­tés­ho­zó­it. Hiszen Cice­ro is meg­hagy­ta nekünk: a barát­ság első tör­vé­nye, hogy bará­ta­ink­tól tisz­tes­sé­ges dol­got kér­jünk, s barát­ság címén csak tisz­tes­sé­ges dol­got tegyünk egymással.

Legyünk – de főleg: legye­nek ők – csak embe­rek egy­sze­rű­en, nem szük­sé­ges örök­ké harap­dál­ni a kígyó farkát. 

Fotó: Pix­a­bay

Szen­te­si Zöl­di László

For­rás: magyar​nem​zet​.hu

%d bloggers like this: