Hírek Morzsák A kaza­kok szkí­ta király­nő­ről szó­ló film­jük­kel fel­ad­ták a leckét

A kaza­kok szkí­ta király­nő­ről szó­ló film­jük­kel fel­ad­ták a leckét

Tom­ü­risz szkí­ta király­nő­ről készí­tet­tek hős­fil­met mai áthallásokkal

A Dzsin­gisz kán­ról szó­ló élet­raj­zi fil­met (Mon­gol, 2007) készí­tő Kazakh­film ismét nagy­sza­bá­sú tör­té­nel­mi alko­tás­sal pró­bál­ta meg­hó­dí­ta­ni a világ mozi­ter­me­it. A The Legend of Tom­iris (Tom­ü­risz legen­dá­ja) című film 2019 szeptemberé­ben debü­tált Kazahsz­tán­ban, és világ­szer­te 2020-ban mutat­ták vol­na be. Talán mon­da­nunk sem kell, hogy a lehe­tő leg­rosszab­bul idő­zí­tet­ték, ezért nem kapott kel­lő figyel­met. A nyu­ga­ti kri­ti­kák egy része elis­me­ri eré­nye­it, a másik részük szőr­szál­ha­so­ga­tó módon min­den­be bele­köt – talán elfe­lejt­ve, hogy még­sem egy hol­ly­woo­di pro­duk­ci­ó­ról van szó, pedig költ­ség­ve­té­se nem volt sze­rény (a világ­há­lón elér­he­tő ada­tok alap­ján 6,5 mil­lió dol­lár­ba, körül­be­lül két­mil­li­árd forint­ba kerül­he­tett, de inkább többe).

A Tom­ü­risz legen­dá­ja ugyan­is egy lát­vá­nyos kazak tör­té­nel­mi film, a legen­dás massza­ge­ta – szkí­ta – király­nő­ről, aki legyőz­te II. Kürosz per­zsa király, az Óper­zsa Biro­da­lom ala­pí­tó­ja had­se­re­gét a Krisz­tus előt­ti VI. szá­zad­ban. A film­be­li tör­té­net­ben per­sze van­nak fan­tá­zia­ele­mek, de ez olyan, mint­ha azt kifo­gá­sol­nánk, hogy az Egri csil­la­gok­ban is vannak.

Tom­ü­risz tör­té­ne­te, üze­ne­te szim­bo­li­kus, és talán egy olyan üze­net, ame­lyet nem érte­nek azon a Nyu­ga­ton, ahol leg­in­kább egy konzumidió­ta szu­per­hős­film­ben merül ki a heroiz­mus ábrá­zo­lá­sa, vagy azzal van­nak elfog­lal­va, hogy hite­le­sen rekonst­ru­ál­ják a XVII. szá­za­di Ang­lia LMBTQ-embe­re­it, eset­leg feke­te­ként ábrá­zol­ja­nak XIX. szá­za­di angol nemeseket.

Aiz­han Lighg szí­nész­nő Szar­da­na sze­re­pé­ben har­col a per­zsák ellen Fotó: Imdb

Tom­ü­risz tör­té­ne­te klasszi­kus hős­tör­té­net: egy feje­de­lem lánya, akit két alve­zé­re meg­öl, élet­ben marad, buj­do­sik, majd fel­küz­di magát, meg­bosszul­ja apja gyil­ko­sa­it, feje­de­lem­asszony lesz, és erős fér­jet választ magá­nak. Fér­jét meg fiát tőr­be csal­ják a per­zsák, gon­dol­va, hogy egy meg­tört szí­vű özveggyel könnyeb­ben lehet tárgyalni.

Téved­nek, Tom­ü­risz nem hódol be, hanem a hol laza szö­vet­ség­ben, hol tor­zsal­ko­dás­ban élő tör­zse­ket egye­sí­ti a kül­ső fenye­ge­tés ellen, és dia­dalt arat­nak a beto­la­ko­dó per­zsák fölött.

Egy igen érde­kes jele­net is van a film­ben, amely külö­nö­sen fon­tos üze­ne­tet hor­doz a jelen­kor szá­má­ra. Ami­kor bak­tri­a­i­ak mene­kül­nek Tom­ü­risz­hoz a per­zsa hadak elől, egy cso­port­juk meg­ér­ke­zik a szál­lás­he­lyé­re, ahol veze­tő­jük tér­den áll­va könyö­rög, hogy fogad­ják be őket: „Ne uta­sít­sa­tok el ben­nün­ket, más­ho­vá nem mehe­tünk! Kéz­mű­ve­sek vagyunk, sok min­dent tudunk készí­te­ni. Ezt a kar­dot is mi edzet­tük, vas­ból van, kemény és tar­tós. Hasz­no­tok­ra lehe­tünk.” Tehát nem azzal kez­dik, hogy mihez van joguk, hanem hogy mivel tud­ná­nak hoz­zá­já­rul­ni az új közös­ség­hez. Ilyet keve­set látunk Hollywoodban.

Min­den­kép­pen a film javá­ra kell írni, hogy elké­pesz­tő­en lát­vá­nyos, kalan­dok­ban bővel­ke­dik. A vad­re­gé­nyes tájat nagyon szé­pen fil­mez­ték – a sztyep­pé­től a magas­hegy­sé­gig min­dent látunk, ország­imázs­nak is beil­lik, hogy milyen vál­to­za­to­san szép ország Kazahsz­tán. A vise­le­tet, öltö­ze­tet rekonst­ruk­ci­ók alap­ján készí­tet­ték, a sza­kák csú­csos süve­gé­től kezd­ve a szkí­ta arany­em­be­rig sok elem meg­ta­lál­ha­tó ben­ne. A ruha­dí­szek, övcsa­tok, az íjak, a lószer­szá­mok, a kis fonott paj­zsok és az ünne­pi feje­del­mi ruhák – lénye­gé­ben min­dent meg lehe­tett csi­nál­ni a közel egy­ko­rú ábrá­zo­lá­sok és a régé­sze­ti lele­tek alapján.

Az a jó, hogy ragasz­kod­tak is hoz­zá­juk, nem idi­ó­ta fan­ta­sy­jel­me­ze­ket alkot­tak, vagy a XIX. szá­za­di kazak nomá­do­kat vetí­tet­ték vissza az időbe.

A per­zsá­kat sem eltúl­zot­tan – az ame­ri­kai fil­mek­re jel­lem­ző módon piper­kőc, ám gyá­va soka­ság­ként – ábrá­zol­ják, a massza­ge­ták rekonst­ru­ált ótö­rök nyel­ven, a per­zsák óper­zsá­ul beszél­nek ben­ne. Fül­bán­tó len­ne az angol, aho­gyan az orosz is.
A film hibá­ja, hogy oly­kor – leg­in­kább az első felé­ben – erőt­len a fősze­rep­lő (Almi­ra Tursyn), a végé­re mint­ha job­ban ráérez­ne a sze­rep­re. A pár­be­szé­dek nem éppen a leg­élet­sze­rűb­bek, de működ­nek, elvég­re egy ural­ko­dó­csa­lád fon­to­sabb pil­la­na­ta­it ábrá­zol­ják. Aki min­den­na­pi gon­dok­ra kíván­csi, az iga­zá­ból meg­néz­het egy soro­za­tot, amely­ből a kerá­mia­ké­szí­tés rej­tel­me­it is meg­ta­nul­hat­ja. Azt már fel sem vetem a végén, hogy a magyar tör­té­nel­mi film­gyár­tás mikor ér a kazak szint­jé­re. Van mit behozni.

For­rás: Magyar Nem­zet / Pata­ki Tamás