A káosz aNATOmiája
Hogy mi is a NATO, azt egy nagyon bizarr történelmi pillanatban éltem át olyan létmélységekig, amelyeket valóban csak olyan sorsenergiák tudnak megmutatni, amelyek akkor, ott, abban a bizarr pillanatban váltak igazán láthatóvá
Az történt, hogy valamikor 2001. szeptember végén a magyar parlament hozott egy olyan döntést, hogy a terrorizmus elleni „világháború” eredményes megvívása érdekében Magyarország egész légterét, akárcsak földterületét is teljesen szabaddá teszi a NATO számára, vagyis hogy átmenetileg felfüggeszti szuverenitását, hisz az Amerika elleni szeptember 11‑i támadás a NATO 5. cikkelye alapján valamennyi NATO-országot, így benne Magyarországot is érte.
A vitában felszólalók teljesen egyetértettek mindenben, így a döntés akár egyhangú is lehetett volna, csak azért nem lett mégsem az, mert Csurka István pártja, a MIÉP is képviselve volt akkor a parlamentben, és neki és pártjának ezzel éppen ellentétes véleménye volt.
Ma már evidencia, amit persze akkor is sejthettük, hogy szeptember 11. valójában a birodalmi mélyállam akciója volt, ürügy a háborúra, és az erről szóló „hivatalos jelentés” ugyanolyan hazugságokra épült, mint aztán később az Afganisztán és Irak megszállásának alapját jelentő „bizonyítékok”. Ám ami miatt előhoztam ezt a történetet, az ennek a végtelenül hazug és hamis színjátéknak egy olyan eleme, amit a magyar népnyelv úgy fogalmaz meg, hogy „és mégis mozog a Freud”, ami Freudnak arra a gondolatára utal, miszerint a nyelvbotlások mögött mindig valamilyen elrejteni kívánt lényeg „kitörési kísérletét” kell látnunk.
Az történt tehát, hogy az akkor éppen ellenzékben lévő volt külügyminiszter éppen erre a bizonyos 5. cikkelyre akart hivatkozni, tehát hogy a NATO alapját képező Washingtoni Szerződés, ám egy kis „nyelvbotlás” miatt ez a mondat végül úgy hangzott, hogy Varsói Szerződés, ami, mint tudjuk, „nem egészen ugyanaz”. Olyan halálos csendet, mint ami ezt a freudi elszólást követte, én még soha nem hallottam, és ebben a halálos csendben mindenki az ülésteremben ugyanazt gondolta. Hogy végül is oly mindegy, hogy Varsói vagy Washingtoni Szerződés, hisz az is mindegy, hogy éppen ki az aktuális birodalom, mert a mi dolgunk úgyis mindig ugyanaz, az engedelmes és lelkes kiszolgálása mindennek, ami a birodalom óhaja.
A NATO, amit hivatalos indoklás szerint katonai „védelmi” szervezetként hoztak létre 1949-ben Washingtonban, valójában a globális birodalmi haderő „Európába csomagolt” fegyvere. Az európai országokat csak azért készítették be „biodíszletként” a NATO látványtechnikájába, mert mindenképpen igazolni kellett, hogy Nyugat-Európa egységesen kiáll a szovjet fenyegetéssel szemben. Akkoriban az volt a magyarázó ideológia, hogy erre azért van szükség, hogy így védjék meg a „szabad népek nagy családját”, amire egyébként az imént említett volt külügyminiszter is hivatkozott. A rend kedvéért tegyük hozzá, a Varsói Szerződés csak 1955-ben jött létre.
A birodalmi magyarázó, ideológiai részleg persze kicsit nehéz helyzetbe került, amikor hipp-hopp összeomlott a Szovjetunió, még pedig elég gyanús körülmények között, egy „kihúzom, leereszt, elteszem” logikájú projekt keretében. És ráadásul nemcsak a Szovjetunió omlott össze, hanem ennek a nyomán az egész tábor, sőt a tábor országai mind NATO-tagok lettek, az „új” Oroszország egy degenerált, krónikus alkoholista elnök készséges asszisztenciája mellett a korlátlan birodalmi kifosztás tehetetlenül vergődő tárgyává vált. Ám néhány év múlva kiderült, hogy miért is kellett mégiscsak ugrásra készen tartani a globális birodalmi ütőerőt. A megalázott és szétdúlt Oroszországban olyan immunreakciók ébredtek, amelyek legalább is mérsékelni szerették volna a kifosztás brutalitását.
A történet ettől kezdve fordult tragikomédiába, mert a globális véleményhatalmi fegyverként működtetett média egyetlen pillanat alatt bebizonyította, hogy Oroszország mérhetetlen agresszivitása még annál is nagyobb veszély, mint amilyet a Szovjetunió jelentett.
Az Ukrajnában végrehajtott, alig leplezett birodalmi intervenció, és Ukrajna NATO-tagságának kilátásba helyezése aztán menetrendszerűen vitte és viszi ma is az egyre veszélyesebb káosz felé a térséget, és lassan most már egész Európát. A NATO tehát valójában a programozott káosz nyolcvanas évek elején megfogalmazott destruktív stratégiájának csúcsfegyverévé alakult át, pontosabban most vált világossá, hogy mindig is ez volt. És ennek van egy olyan globális hatalomtektonikai oka, amit már a 19. század első geopolitikai elméletei megfogalmaztak. E felismerés lényege az, hogy a „világ szíve”, ahogy ők nevezték, a Heartland Eurázsia északi harmada, vagyis az a térség, ahol Oroszország és részben Kína fekszik.
Aki tartósan világbirodalom akar lenni, annak vagy „őshonosnak” kell itt lennie, vagy ha nem „idevalósi”, akkor meg kell teremtenie a térség átfogó ellenőrzésének stratégiai feltételeit. És mivel az amerikai birodalom itt nem annyira „őshonos”, így csak ez az utóbbi lehetőség marad számára világbirodalmi létének megalapozásához. Ám az utóbbi évtizedek azt látszanak igazolni, hogy ezt most már csak egyre gátlástalanabb, az egész világot a káoszba taszító, destruktív stratégiákkal képes biztosítani. Hogy mennyire kockázatos is lehet számára mindez, az abban mutatkozik meg a legdrámaibb módon, hogy ezzel szinte rákényszeríti a két „őshonos” birodalmat, Kínát és Oroszországot, hogy minden eddiginél szorosabb együttműködésükkel próbálják ellensúlyozni az agonizáló amerikai birodalom romboló energiáit.
Bogár László közgazdász
Forrás: magyarhirlap.hu