A józan ész kudarca
Az erény és a művészi adottság a ráción túl az emberi kiteljesedés eszközei. Árnyaltan, de a politika is szembesül az erény és a művészi megtestesülés kihívásaival. A politikai erény annak képessége, hogy a döntések előtt hatáselemzést végezve törekszik meghozni a köz javát leginkább szolgáló intézkedést. A politikai stratégia és taktika nem lehet sem elnagyolt, sem a többség érdekei ellen való. Minden esetben számolni kell a döntések hosszú távú következményeivel. Ennek érdekében a megfelelő időzítés a legfontosabb feltétel, egyben a politika művészetének megjelenítése.
Kiemelkedő államférfiak tetteiben időről időre kimutatható döntéseik indokoltsága és az időzítés precizitása. Napjaink politikusai elfelejthették eme szabályt, vagy ami még elkeserítőbb, nincsenek tisztában a politikai erény és művészet szükségességével. Másként nehezen értelmezhető az észszerűtlen intézkedések sokasága. Ilyen megnyilvánulás az az amerikaiak által gerjesztett vélemény, hogy Oroszország Európa katonai megszállására készül. Sőt Joe Biden amerikai elnök azt hangsúlyozza, hogy a várható orosz agresszió magát a nyugati demokráciát fenyegeti. A hangzatos retorika hátterében az áll, hogy orosz csapatok jelenleg mintegy százezer fővel tartanak hadgyakorlatot országuk nyugati határának közelében.
Nem zárható ki, hogy Moszkva katonai boszorkánykonyhájában mindenféle helyzetre készítenek stratégiai és taktikai válaszokat, ahogy a NATO is – nagyon helyesen – törekszik erre. Kétségtelen, Oroszország arzenálja segítségével jelentős pusztítást tudna okozni egy világméretű katonai konfliktus esetén. De miért tenné, ráadásul éppen most, az orosz gazdaságot is súlyosan érintő pandémia idején? Moszkva gazdasági és politikai érdeke azt diktálja, hogy együttműködjön a fejlett világgal, ne pedig konfrontálódjon vele. Egy feszültséget gerjesztő stratégia Oroszország számára kezelhetetlen jövőt vizionálna.
Akkor az orosz hadvezetés miért mutat be erőt demonstráló hadgyakorlatot és miért ad alkalmat a NATO berzenkedésére? A megértéshez fontos néhány előzményt számbavenni, például azt, hogy az amerikai V. hadtestet Németországból Lengyelországba helyezték, Romániába Squad rakétákat telepítettek, és a közelmúltban amerikai páncélosok jelentek meg a Kaukázusban. A fenti események katonai értelemben bekerítő hadműveletnek értelmezhetők, és Moszkva reakciója megelőző védelmi lépés. A helyzetet tovább élezi napjaink politikai retorikája, például amikor Joe Biden gyilkos gazembernek nevezi Putyin orosz elnököt. Egy ilyen megjegyzés még nem háborús ok, de arra éppen elég, hogy Moszkvából hazaküldjék az amerikai nagykövetet. Egyértelműen kiábrándító, hogy egyre inkább hiányzik az erény és a művészi érzék a nagyhatalmak politikai megnyilvánulásaiból.
A felszínen megjelenő, látszólag politikai okok mögött főként gazdasági motívumok dominálnak. A pandémia nemcsak a polgári gazdaságot sújtotta, hanem – a spekulációs tőkén kívül – minden más gazdasági ágazatnak nehézséget okozott. Nem maradt ki ebből a hadiipar sem, mely azzal szembesült, hogy profittermelése vészesen visszaesett, lévén a világjárvány csökkentette az egyébként megmaradt konfliktuszónák harci kedvét. Ráadásul érzékenyen érinti őket, hogy a mesterséges intelligencia által irányított drónok és más harcászati eszközök szintén a hagyományos fegyverek kárára kezdtek elterjedni. Így az egyik legjövedelmezőbb üzlet, a klasszikus fegyverkereskedelem leszorulhat a képzeletbeli dobogós helyezéséről.
A Fehér Ház akaratát is befolyásolni képes hadiipari vezetőknek a gazdasági depresszióból két kibontakozási lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy megpróbálnak komolyabb konfliktusokat generálni a különböző országok, leginkább nagyhatalmak között, ami újabb fegyverkezéshez – számukra megrendeléshez – vezethet. Ebben a globális játszmában Oroszország és Kína lehet reális célpont. Persze szó sincs atomháborúról, csak valamilyen harmadikországos hadszíntéren történő összecsapásra gondolnak, ahogy erre volt példa az orosz katonai bázissal is rendelkező Szíria NATO-csapatokkal való megszállása idején. A támadással évekre garantálták a katonai konfliktust és hadiszállítást.
Ideértendő az Irak ellen végrehajtott provokáció is. Az az állítás ugyanis, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, elégségesnek bizonyult az ország lerohanására és tönkretételére. Majd miután egyértelművé vált, nincs iraki kézben az emberiségre veszélyes fegyver, a CIA‑t és vezetőjét, George Tenetet tették felelőssé, mondván, a hírszerzés nem tényszerű információt szolgáltatott. Az igazság viszont az, hogy a CIA-jelentésben az szerepelt: „Nem bizonyított, hogy Iraknak lennének tömegpusztító fegyverei.” Mindebből látszik, milyen befolyása van a hadiiparnak, de leginkább az válik egyre egyértelműbbé, hogy a nagypolitika az emberiség szolgálata helyett csupán egy törpe kisebbség kiszolgálójává töpörödött.
A másik út, amennyiben a fegyvergyártók mégsem a provokációs megoldás mellett döntenek, ha érdekeltségeiket kiterjesztik a világűrre, újabb és minél drágább harceszközök rendszerbe állításával. Nehéz megítélni, hogy az űrtechnológiák között milyen arányt képviselnek már ma is a fegyverfejlesztések, de vélelmezhető, hogy nagyságrendekkel kevesebb jut békés célú kísérletekre. Még nem látható, mi lesz a következménye a fegyveres űrversenynek, de lehet opció, hogy addig is itt lent, a Földön elkerülhetjük a harmadik világégés rémét, legalábbis a hagyományos fegyverek bevetését. Mert ha nem, ugye világos, hogy mi, magyarok is NATO-tagok vagyunk, annak minden következményével.
Apropó, NATO-tagság és háttérgazdasági erőtér! Úgy tűnik, hogy a jól ismert Nyílt Társadalom Alapítvány is képes arra, amire a hadilobbi. Vagyis a keze már katonai magaslatokig ér, és nem átallja a NATO‑t inzultálni, amikor arra szólítja fel, hogy vegyen részt Magyarország demokratikusan megválasztott kormányának megregulázásában vagy még inkább leváltásában. Tegye ezt azért, mert – mondják – a magyar jogállamiság már nyomokban sem lelhető fel a Kárpát-medencében.
Jómagam addig még képes voltam követni az összefüggéseket, amíg a Nyílt Társadalom Alapítvány fizetési listáján szereplő politikusok és kiszolgáló csatlósaik dörgedelmeket intéztek Magyarországhoz. Érthető volt az összefüggés, hisz mindenkinek el kell tűnnie, aki nem hajlandó a fő kottából játszani. Így a magyar kormány nem kívánt politikai tényezővé vált a háttérhatalom számára. A brüsszeli és a washingtoni bürokrácia pedig kezét-lábát törve igyekszik megszolgálni uraik bizalmát. De a legújabb, egyértelmű felhívás, hogy a NATO regulázza meg hazánkat, már minden logikát nélkülöz.
Az eljárásra buzdítás figyelmen kívül hagyja a NATO-szövetség legalapvetőbb dekrétumát, amely leszögezi, hogy tagjait megvédenie kell külső támadás, atrocitás esetén. Ráadásul semmilyen dokumentuma nem ismert, ami arra vonatkozna, hogy joga lenne tagországai belügyeibe avatkozni. Szóval maga a felvetés is kész arculcsapása mindannak, amit a nemzetközi együttműködésről valaha is tudni lehetett. A legszomorúbb azonban a csend, mely a NATO-főhadiszállás felől tapasztalható. Az a néma reakció, ahogy a szövetség politikai és katonai vezetése átsiklik a Magyarországot ért inzultus fölött.
Senki nem várta, hogy a NATO-illetékesek úgy vágnak vissza – hisz a molesztálás nekik is szól –, hogy katonai naszádjaikkal visszafordulásra kényszerítik az illegális tömegeket Európába szállító NGO-hajókat. Ezzel védve kontinensünket a törvénytelenül működő hajók utasai között megbújó terroristák partraszállásától. Hisz tudvalevő, hogy ugyanazon szervezetek aktivistái vesznek részt az illegális emberkereskedelemben, mint akik NATO-katonákat kívánnak állomásoztatni Budapest utcáin, felügyelve az Orbán-kormány cselekedeteit.
Talán a józan ész megszabadult „láncaitól” és sürgősen eltávozott a politikai közéletből. Rosszabb a helyzet, ha a politikusok – a katonákkal együtt – tudják a dolgukat, csak már annyi erejük sem maradt a háttérgazdasági erőtérrel szemben, hogy megakadályozzák az indokolatlan összetűzést olyan nagyhatalmak között, mint az Egyesült Államok és Oroszország. S ha így van, mire számíthat Magyarország, amennyiben célpontjává válik még a NATO‑t is bevetni kész ármánynak?
Földi László titkosszolgálati szakértő
Fotó: Wikipedia
Forrás: Magyar Nemzet