A hát­tér­ha­ta­lom végjátéka

Glo­bá­lis rob­ba­nás­sal fenye­get az egy­re radi­ká­li­sabb és kor­lá­tol­tabb individualizmus

Ismer­jük a régi mon­dást, amely Titus Mac­ci­us Pla­utus­hoz köt­he­tő: „Ember ember­nek far­ka­sa.” Mind­annyi­an veszély­ben vagyunk. Külö­nö­sen most, ebben a pat­ta­ná­sig feszült világ­po­li­ti­kai hely­zet­ben, ame­lyet egy­ér­tel­mű­en a Nyu­gat pro­vo­kált ki.

Egy poli­ti­kai elit réteg­ző­dé­sé­ben ter­mé­sze­te­sen kiemel­ked­nek az elkö­te­le­zett, nemes célo­kat köve­tő állam­fér­fi­ak, mint ahogy tör­vény­sze­rű­en beszi­vá­rog­nak a kar­ri­e­ris­ták, a köpö­nyeg­for­ga­tók és a perc­em­be­rek is. Ismer­jük a zsák alma pél­dá­ját, amely­nek lénye­ge, hogy ügyel­ni kell a minő­sé­gi és a selejt ter­mé­kek ará­nyá­ra. Egy adott ország, akár szu­per­ha­ta­lom veze­té­se min­dig vékony jégen tán­col. Emlé­kez­zünk Pető­fi cso­dá­la­tos sora­i­ra: „Habár fölűl a gálya, s alúl a víz­nek árja, azért a víz az úr!”

Figyel­ni kell tehát arra is, hogy a nepo­tiz­mus kegyelt­jei és a kar­ri­e­riz­mus elv­te­len bürok­ra­tái soha ne kerül­je­nek több­ség­be, mert tör­té­nel­mi­leg kimu­tat­ha­tó, hogy ilyen ese­tek­ben a nép kímé­let­le­nül meg­bün­te­ti a reg­ná­ló poli­ti­kai eli­tet. Ez a jelen­ség kerül most elő­tér­be az Egye­sült Álla­mok­ban a novem­ber 8‑án ese­dé­kes idő­kö­zi válasz­tá­so­kat meg­elő­ző­en, és ennek hátul­ütő­it ide­ha­za is figye­lem­mel kell kísérnünk.

A jó poli­ti­kus és egy időt­ál­ló ország­ve­ze­tés úgy épí­ti fel hie­rar­chi­á­ját, hogy az hite­les és követ­ke­ze­tes legyen. Mint ahogy alap­ve­tő vál­la­lat­ve­ze­té­si elv az is, hogy minél keve­sebb hibás alkat­rész legyen a gépe­zet­ben. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy hazánk­ban azért sike­rült a nem­ze­ti-pol­gá­ri oldal­nak hosszú távon sike­res­nek marad­nia, mert az elmúlt tizen­két év során követ­ke­ze­te­sen és elv­hű módon szó­lí­tot­ta meg a sza­va­zó­kat. Az a nem­zet­po­li­ti­kai irány, amit fel­épí­tett, mind­ed­dig képes volt a tár­sa­da­lom szé­les réte­ge­it moz­gó­sí­ta­ni. Az Isten-haza-csa­lád tri­ád szim­pa­ti­kus, sze­ret­he­tő alap­ve­tés, egy­re töb­ben fogad­ják el ennek primátusát.

A bal­li­be­rá­lis oldal ugyan­ak­kor nem volt képes hite­les irányt szab­ni és olyan célo­kat meg­fo­gal­maz­ni a köz­vé­le­mény­nek, ami láz­ba hoz­ta vol­na az embe­re­ket. Már­pe­dig meg­fe­le­lő célok és elvek hiá­nyá­ban egy poli­ti­kai elit halál­ra van ítél­ve. Egy másik ok, ami ­miatt a bal­li­be­rá­lis akció­hő­sök nem vol­tak képe­sek meg­nyer­ni a sza­va­zók több­sé­gét, az éppen szo­ci­á­lis érzé­ket­len­sé­gük­ben rej­lik. Kép­te­le­nek vol­tak elhi­tet­ni az embe­rek­kel, hogy ők a lecsú­szot­ta­kat és a tár­sa­da­lom sze­gé­nyebb réte­ge­it is kép­vi­se­lik, hiszen a rend­szer­vál­toz­ta­tást köve­tő­en már kapi­ta­lis­ta és libe­rá­lis elve­ket val­lot­tak. Így az úgy­ne­ve­zett szo­ci­ál­de­mok­ra­ta törek­vé­sek és a való­di bal­ol­dal helyén hatal­mas poli­ti­kai űr kelet­ke­zett, ame­lyet eddig még sen­ki nem volt képes betölteni.

Min­dig a mér­ték lehet a kul­csa a békés egy­más mel­lett élés­nek. A szél­ső­sé­ges esz­mék és poli­ti­kai néze­tek rend­re elbuk­tak a tör­té­ne­lem során. Soha nincs indok arra, hogy egy ideo­ló­gi­ai közös­ség tűz­zel-vas­sal ter­jessze az esz­mé­it, még akkor sem, ha az piros mas­ni­ba van cso­ma­gol­va, mint ahogy ezt az úgy­ne­ve­zett demok­rá­cia­ex­port nevű ter­mék ese­té­ben tet­ték. Sem­mi­lyen esz­me­áram­lat­nak nincs egyed­ural­ko­dó elsőbb­sé­ge a föld­go­lyón. Aki ezt gon­dol­ja, az se nem tole­ráns, se nem demok­ra­ta. Nekem soha nem jut­na eszem­be Hol­lan­di­á­ban egy hol­land ember­nek meg­mon­da­ni, hogyan élje az éle­tét és miképp gon­dol­koz­zon. Saj­nos for­dít­va ez nem áll fenn. A nyu­ga­ti esz­me­haj­csá­rok rend­re kiok­tat­nak ben­nün­ket élet­vi­te­lün­ket és gon­dol­ko­dá­sun­kat illetően.

A kon­zer­va­tív ember nem akar gyil­kol­ni és a tör­té­ne­lem során soha nem rob­ban­tott ki hábo­rú­kat. Mert ha ezt teszi, már de fac­to nem kon­zer­va­tív. A szél­ső­sé­ges, hábo­rús uszí­tó ideo­ló­gi­ai for­má­ci­ók a XXI. szá­zad­ban jel­lem­ző­en Nyu­ga­ton tob­zód­nak. Nem is rej­tik véka alá a Nyu­gat fő ideo­ló­gu­sai Washing­ton­ban és Brüsszel­ben, hogy bár­mi­lyen áron haj­lan­dók néze­te­i­ket ráerő­sza­kol­ni a világ töb­bi részé­re. Radi­ká­lis libe­ra­liz­mu­suk sakk­ban tart­ja az egész vilá­got és elvi­sel­he­tet­len feszült­sé­ge­ket okoz szin­te mindenhol.

A töme­ges ille­gá­lis beván­dor­lás pél­dá­ul egy olyan jelen­ség, mely­nek kivál­tó oka­it a mai napig ügye­sen ken­dő­zi el a mul­ti­kul­tu­rá­lis pro­pa­gan­da. Ezt a folya­ma­tot ugyan­is hamis módon „elke­rül­he­tet­len tör­té­nel­mi folya­mat­nak” állít­ja be. Az oszt­rák Richard von Cou­den­ho­ve-Kaler­gi 1922-ben, Bécs­ben ala­pí­tot­ta meg a pán­eu­ró­pai moz­gal­mat, mely­nek cél­ja egy új világ­rend lét­re­ho­zá­sa volt. Ennek az új világ­rend­nek veze­tő álla­mai az Egye­sült Álla­mok és a vele szö­vet­sé­ges nyu­ga­ti nagy­ha­tal­mak vol­tak. A pán­eu­ró­pai moz­ga­lom sze­rint a világ­kor­mány lét­re­ho­zá­sá­nak első lépé­se az euró­pai integ­rá­ció meg­va­ló­sí­tá­sa, majd a kevert etni­ku­mú kon­ti­nens lét­re­ho­zá­sa lenne.

A máso­dik világ­há­bo­rút köve­tő­en, Kaler­gi fárad­ha­tat­lan tevé­keny­sé­gé­nek köszön­he­tő­en, a ter­vet elfo­gad­ta az Egye­sült Álla­mok kor­má­nya. Ennek ered­mé­nye­kép­pen a hát­tér­ha­ta­lom bele is kez­dett a terv vég­re­haj­tá­sá­ba. Egy­re töb­ben lát­ják, hogy az euró­pai integ­rá­ció való­já­ban lopa­ko­dó népes­ség­cse­re az euró­pai gyö­ke­rű népek ellen, tehát nincs más válasz­tá­sunk, mint ren­dít­he­tet­le­nül véde­ni ezer­éves keresz­tény létün­ket és csa­lád­ja­in­kat. Min­den egyéb alter­na­tí­va a nem­zet­ha­lált jelentheti.

Han­kiss Ele­mért nem min­den­ki ked­vel­te a pol­gá­ri olda­lon, de az idő táv­la­tá­ban utó­lag elis­mert szo­cio­ló­gus­ként, nagy­ra becsült gon­dol­ko­dó­ként tart­juk szá­mon. A befe­je­zet­len ember című köny­vé­ben az egyén közép­pont­ba állí­tá­sá­nak veszé­lye­i­ről írt. Ami­att aggó­dott, hogy a tele­ví­zió, a rek­lá­mok azt har­sog­ják a fogyasz­tók­nak, hogy „nagy­sze­rű vagy, te vagy a világ köze­pe, raj­tad kívül sem­mi sem szá­mít”. Az embe­ri sze­mé­lyi­ség­nek ez az egy­re gát­lás­ta­la­nabb iste­ní­té­se a rene­szánsz ide­jén kez­dő­dött, majd egy­re erő­sö­dő hul­lá­mok­ban mára csak­nem egyed­ural­ko­dó ideo­ló­gi­á­vá vált.

Szü­le­ink és nagy­szü­le­ink korá­ban a fő paran­cso­lat még az volt, hogy sze­resd fele­ba­rá­to­dat. Ma viszont már az, hogy sze­resd önma­ga­dat. A mai világ­ban zaj­ló hábo­rúk és vál­sá­gok arra utal­nak, hogy lehe­tet­len tovább­men­ni azon az úton, ame­lyen az elmúlt száz évben porosz­kál­tunk, az egy­re radi­ká­li­sabb és kor­lát­la­nabb indi­vi­du­a­liz­mus felé. A fogyasz­tói tár­sa­da­lom egy­szer­re kar­ne­vál és halál­tánc. Tele van öröm­mel és kitel­je­se­dés­sel, de jelen van­nak ben­ne a rom­lás és pusz­tí­tás esz­kö­zei is.

A kér­ke­dő gaz­dag­ság és az elvi­sel­he­tet­len nyo­mor közöt­ti feszült­ség világ­szer­te növek­szik, s előbb-utóbb rob­ba­nás­sal fenye­get majd. Ugyan­ak­kor egy­re nő az egy­más­sal szem­be­ni gya­nak­vás és ellen­ér­zés, amely akár gyű­lö­let­té is fajul­hat. Hogyan magya­ráz­ha­tó meg és fogad­ha­tó el, hogy a leg­gaz­da­gabb ameri­kaiak egy szá­za­lé­ká­nak bir­to­ká­ban van az ame­ri­kai össz­va­gyon 32 szá­za­lé­ka? Ráadá­sul ez a rend­kí­vü­li sza­ka­dék jelen­tő­sen nőtt az elmúlt ötven év során.

Hazánk­ban a XX. szá­zad tra­gi­kus fej­le­mé­nyei nyo­mán a lakos­ság kiszol­gál­ta­tott­nak érez­te magát még a rend­szer­vál­tást köve­tő kilenc­ve­nes évek­ben is. Maf­fi­ó­zók, kufá­rok, kül­föl­di haszon­le­sők és adó­csa­lók garáz­dál­kod­tak a magyar köz­élet­ben. Az embe­rek emi­att első­sor­ban kiszá­mít­ha­tó­ság­ra és elv­hű kor­mány­zás­ra vágy­tak. A magyar lakos­ság bizony­ta­lan­sá­ga lénye­gé­ben abból fakadt, hogy az elmúlt két­száz évben több­ször is elkez­dő­dött a pol­gá­ro­so­dás, de újból és újból zátony­ra futott. Az Orbán-kor­mány reményt adott ennek a tár­sa­dal­mi réteg­nek a szé­le­sí­té­sé­re és megerősödésére.

Mind­annyi­an tud­juk, mert ismer­jük önma­gun­kat, hogy az ember szü­le­té­sé­nél fog­va töké­let­len lény, a sok pozi­tív sze­mé­lyi­ség­je­gyünk mel­lett tele vagyunk hiá­nyos­sá­gok­kal és dia­bo­li­kus jel­lem­vo­ná­sok­kal. De érték­őr­ző és nem­zet­fél­tő hon­fi­tár­sa­ink azt is pon­to­san érzik, hogy a XXI. szá­zad­ban mi a leg­na­gyobb kihí­vás előt­tünk. Meg­ma­rad­ni, meg­őriz­ni és tovább­men­ni a nem­ze­ti pol­gá­ro­so­dás útján. Ez a kon­zer­va­tív pat­ri­ó­ta ember hit­val­lá­sa. A másik oldalt, a glo­ba­lis­ta autok­ra­tá­kat pedig, akik az egész vilá­got meg akar­ják erő­sza­kol­ni esz­me­dik­tá­tu­ma­ik­kal, kitar­tó­an vissza kell szo­rí­ta­ni. Ez rész­ben raj­tunk múlik, rész­ben pedig a cso­da­vá­rás művészete.

Topo­lán­sz­ky Ádám volt ame­ri­kai köz­tiszt­vi­se­lő, publicista

For­rás: magyar​nem​zet​.hu