Hírek Vélemények/Publicisztikák A halál árnyéka

A halál árnyéka

„Hova tűn­tél méh-züm­mö­gé­sű gyer­mek­kor /napfény / hul­lám-cso­bo­gás / mind meg­szök­te­tek…” – órák óta csak ezek a sorok jár­nak az eszem­ben, Szi­lá­gyi Domo­kos ver­se egy másik kor­ból, egy másik kor­ról. Pedig a bécsi ter­ror­ról kel­le­ne írni, de hát mit lehet itt még mon­da­ni? Gyá­szo­lunk és együtt­ér­zünk oszt­rák test­vé­re­ink­kel, akik ugyan néha hálát­lan sógo­rai a mi népünk­nek, de még­is: annyi min­den össze­kö­tött ben­nün­ket az elmúlt szá­za­dok során, hogy ha őket bánt­ják, nekünk is fáj, ha őket rémül­te­ti a sors, mi is félünk. Meg vagyunk rémül­ve és sírunk érted, Auszt­ria. Bécs utcái vér­ben úsznak…

Azé a Bécsé, aho­vá, míg a jár­vány enged­te, bár­mi­kor kiug­rot­tunk akár egy nap­ra is bámul­ni a Maria­hil­fer Stras­se kira­ka­ta­it, betér­ni a Szent Ist­ván-szé­kes­egy­ház­ba egy pár perc csend­re, beül­ni egy haj­dan­volt idő­ből ott ragadt kávé­ház­ba, hall­gat­ni a zon­go­ris­ta lel­kes futa­ma­it… Hova tűnt az a Bécs?! Meg­szö­kött, aho­gyan a gyer­mek­ko­runk. Hét­fő este akár­me­lyi­künk ott kószál­ha­tott vol­na az oszt­rák fővá­ros utcá­in, hogy aztán soha töb­bé ne tér­jen haza élve. Kel­le­ne vala­mi értel­me­set, vezér­cikk­be illőt írni erről a bor­za­lom­ról, ami Nyu­gat-Euró­pá­ra sza­kadt az elmúlt napok­ban, de las­san elfogy­nak a sza­va­ink. Hisz min­dent elmond­tunk, leír­tunk már ezer­szer az eltelt évek­ben. Ha fel­há­bo­rod­tunk, ha figyel­mez­tet­tünk, ha oko­san érvel­tünk, jobb eset­ben csak lesaj­ná­ló­an kine­vet­tek ben­nün­ket, gyak­rab­ban pedig Euró­pa fel­for­ga­tá­sá­val, rassziz­mus­sal, náciz­mus­sal vádol­tak. Mi sze­ret­nénk a leg­job­ban, ha mind­az, amit a beván­dor­lás­ról írtunk, mond­tunk, mind­az a veszély és ret­te­net, ami fenye­ge­tés­ként ott vonult és ott lapult már évek óta az Euró­pá­ba igyek­vő vagy éppen már itt levő radi­ká­lis isz­lám hívők között, csak a mi rém­ál­munk lett vol­na, csak a mi hagy­má­zas poli­ti­kai ter­mé­künk, s Euró­pá­ban béké­sen és bol­do­gan élné­nek egy­más mel­lett a külön­bö­ző val­lá­sok, kul­tú­rák és népek.

Ha oly kor­ban élnénk, ami­kor „a far­kas a báránnyal lakik, a pár­duc a kecs­ke­gi­dá­val hever, a bor­jú, az orosz­lán­kö­lyök és a hízott mar­ha együtt lesz­nek, és egy kis­gyer­mek őrzi azo­kat”. De Ézsa­i­ás pró­fé­ta álma még nem tel­je­se­dett be, itt a far­ka­sok bárá­nyok­ra vadász­nak, pár­du­cok a kecske­gidákra, s már az orosz­lán­köly­kök is a bor­jú­ra fenik a fogu­kat. A jó pász­tor­nak viszont éppen az a dol­ga, hogy a bor­jút, a kecs­ke­gi­dát, a bárányt meg­véd­je a rájuk lesel­ke­dő fene­va­dak­tól. Euró­pa elfe­led­ke­zett erről, a pász­to­rok kitár­ták a kará­mok kapu­it, letet­ték a fegy­vert, s csor­gó nyál­lal, bam­bán vár­ták, hogy a far­ka­sok majd hoz­zá­sze­lí­dül­nek a bárá­nyok­hoz. Nem, soha nem fog­nak meg­sze­lí­dül­ni. Az a ter­ro­ris­ta, aki­nek egy imád­ko­zó néni fejé­nek levá­gá­sa, egy kapu­alj­ban rémül­ten meg­bú­jó ártat­lan járó­ke­lő agyon­lö­vé­se öröm és dicső­ség, soha nem fog integ­rá­lód­ni Euró­pá­ba. Itt élhet köz­tünk éve­kig, évti­ze­de­kig, akár itt is szü­let­het, de mi mind­örök­ké ide­ge­nek leszünk a szá­má­ra, mind­örök­ké csak bárá­nyok, aki­ket fel lehet és fel kell áldoz­ni, ha ez a parancs.

Nem tudom, mennyi halál kell még ahhoz, hogy komo­lyan vegyék, hogy meg­ért­sék a veszélyt, ami Euró­pá­ra lesel­ke­dik. Hogy meg­ért­sék a nyu­ga­ti poli­ti­ku­sok is, hogy ők pász­to­rok, s leg­főbb fel­ada­tuk meg­vé­de­ni a nyá­jat, amit a gond­ja­ik­ra bíz­tak. Hogy fel­fog­ják vég­re: mi, magya­rok, len­gye­lek, közép-euró­pa­i­ak nem a pokol vagyunk a szá­muk­ra, hanem a meg­vál­tás. Euró­pá­nak most több­szö­rö­sen is oka van arra, hogy egy­más­ba kapasz­kod­ja­nak orszá­gok, népek, mert le kell győz­ni a víru­so­kat, ame­lyek pusz­tít­ják tár­sa­dal­ma­in­kat. A szem­mel lát­ha­tat­lant is, amit alig isme­rünk, és a nagyon is lát­ha­tót és ismer­he­tőt is. Össze­fog­ni a pokol pró­fé­tái ellen, s keresz­tény euró­pa­i­ként együtt mon­da­ni: „Még ha a halál árnyé­ká­nak völ­gyé­ben járok is, nem félek a gonosztól…”

Néző Lász­ló

For­rás: Magyar Nemzet

%d bloggers like this: