A glo­bá­lis cég­bi­ro­da­lom vissza­vág, de a kép­vi­se­le­ti demok­rá­cia legyőzheti

ZÉRÓ A HITELE AZ OLYAN ESZMÉKNEK, AMELYEK ALAPJA AZ IDEOLÓGIAI KIZÁRÓLAGOSSÁG

Abra­ham Lin­coln, akit a washing­to­ni Ford szín­ház­ban 1865-ben meg­gyil­kolt egy John Wil­kes Booth nevű, a déli­ek­kel szim­pa­ti­zá­ló akti­vis­ta, már az 1800-as évek végén aggo­dal­mát fejez­te ki a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cég­bi­ro­dal­mak kiala­ku­lá­sa miatt. Lin­coln sokat idé­zett sza­vai sze­rint „a kor­po­rá­ci­ók hatal­ma meg­erő­sö­dött, és ezt a kor­rup­ció véget nem érő kor­sza­ka követ­he­ti. A mögöt­tes pénz­ha­ta­lom pedig min­dent maga alá gyűr majd, egé­szen addig, amíg a vagyon néhány kéz­ben hal­mo­zó­dik fel, és a köz­tár­sa­ság, illet­ve a demok­rá­cia hát­tér­be szorul.”

Száz­öt­ven évvel ezelőtt a rész­vény­tár­sa­sá­gok viszony­lag jelen­ték­te­len sze­re­pet töl­töt­tek be a világ­gaz­da­ság­ban, mára azon­ban egyed­ural­ko­dó­vá nőt­ték ki magu­kat. Befo­lyá­suk kiter­jed egész éle­tünk­re, ők dik­tál­ják, hogy mit együnk, milyen híre­ket fogyasszunk, milyen ruhá­kat visel­jünk és – ami a leg­ag­gasz­tóbb – hogy miképp gon­dol­kod­junk. Kul­tú­rá­juk, jel­kép­rend­sze­rük és ideo­ló­gi­á­juk segít­sé­gé­vel ment­he­tet­le­nül behá­lóz­zák és meg­ha­tá­roz­zák mind­nyá­junk éle­tét. A rész­vény­tár­sa­sá­gok vagyo­na és hatal­mi pozí­ci­ó­ja ma már ele­gen­dő ahhoz, hogy válasz­tá­so­kat dönt­se­nek el, hábo­rú­kat indít­sa­nak, hatá­ro­kat raj­zol­ja­nak át, kul­túr­har­co­kat és szo­ci­á­lis moz­gal­ma­kat vigye­nek dűlő­re vagy éppen tipor­ja­nak el.

A kor­po­rá­ci­ók ural­ma tehát a magán­va­gyon győ­zel­mét jelen­ti a köz­va­gyon felett. A XXI. szá­zad­tól a tár­sa­dal­mak irá­nyí­tói már nem a meg­vá­lasz­tott poli­ti­ku­sok, hanem a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cég­bi­ro­dal­mak veze­tői lesz­nek, ame­lyek cél­ja egy enge­del­mes, mani­pu­lál­ha­tó fogyasz­tói réteg elő­ál­lí­tá­sa. A rész­vény­tár­sa­sá­gok ref­lex­sze­rű­en igye­kez­nek min­den fel­me­rü­lő aka­dályt elhá­rí­ta­ni az útjuk­ból, amely glo­bá­lis tér­hó­dí­tá­su­kat aka­dá­lyoz­ná. Ennek jegyé­ben küz­de­nek immár két­száz éve min­den álla­mi jog­sza­bály ellen, ame­lyek révén a szu­ve­rén és pat­ri­ó­ta elkö­te­le­zett­sé­gű kor­má­nyok meg­pró­bál­nák őket meg­fé­kez­ni az embe­rek és a ter­mé­szet kizsi­ge­re­lé­sé­ben. Az álta­luk indí­tott glo­bá­lis har­cot két­fé­le módon tud­ják siker­re vin­ni: vagy olyan, érde­ke­i­ket kép­vi­se­lő poli­ti­kai ala­ku­la­to­kat jut­tat­nak hata­lom­ra, ame­lyek kiszol­gál­ják őket, vagy a töme­ge­ket külön­bö­ző rek­lám­kam­pá­nyok­kal meg­győ­zik legi­ti­mi­tá­suk­ról és ter­mé­ke­ik lét­jo­go­sult­sá­gá­ról, hogy aztán raj­tuk keresz­tül nyo­mást gya­ko­rol­ja­nak a döntéshozókra.

Az Egye­sült Álla­mok­ban és világ­szer­te a veze­tő pozí­ci­ó­ban lévő cég­bi­ro­dal­mak óri­á­si pén­ze­ket fek­tet­nek be az úgy­ne­ve­zett tár­sa­dal­mi fele­lős­ség­vál­la­lá­si prog­ra­mok­ba. Ezek lénye­ge a támo­ga­tó céget jó fény­ben fel­tün­tet­ni, annak káros tevé­keny­sé­gét idő­ről idő­re eltus­sol­ni. A mil­len­ni­um ide­jén, 2000 körül és azt köve­tő­en nép­sze­rű­vé vál­tak a jóté­kony­ko­dó pro­jek­tek, ame­lyek „good cor­pora­te citi­zen­s­hip” név alatt vál­tak ismert­té ide­ha­za is. A Nobel-díjas Mil­ton Fried­man sze­rint az üzle­ti élet­ben ter­je­dő újfaj­ta erköl­csös­ség való­já­ban nem más, mint egy újfaj­ta erkölcs­te­len­ség. Az óri­ás­cé­gek egy­ér­tel­mű­en csak saját nép­sze­rű­sé­gü­ket kíván­ják növel­ni ezzel.

Mind­össze két ténye­ző kor­lá­toz­hat­ja őket a nyak­ló nél­kü­li pro­fit­haj­szá­ban és a modern kori ideo­ló­gi­ai hát­tér­mun­ká­ban: az egyik a saját maguk által kitű­zött önfe­gye­lem, a másik pedig egy kel­lő­kép­pen szi­go­rú és követ­ke­ze­tes jog­rend vissza­tar­tó ere­je. Azon­ban saj­nos egyik sem ele­gen­dő garan­cia arra, hogy ezek a cégek ne nehe­zít­sék a fogyasz­tók min­den­nap­ja­it, ne olt­sák ki embe­rek éle­tét, ne sodor­ja­nak vég­ve­szély­be közös­sé­ge­ket és ne tegye­nek jóvá­te­he­tet­len káro­kat a Földben.

Ma már nem csak kör­nye­zet­vé­del­mi és állat­men­tő pro­jek­te­ket karol­nak fel a nagy­vál­la­la­tok. A jól ismert már­ka­ne­ve­ket fel­vo­nul­ta­tó óri­ás­cé­gek közül töb­ben ma már tete­mes össze­ge­ket fek­tet­nek ideo­ló­gi­ai és poli­ti­kai célo­kat szol­gá­ló moz­gal­mak­ba is, ame­lyek gya­kor­la­ti­lag desta­bi­li­zál­ják nem­csak a tár­sa­da­lom egyes réte­ge­it, de akár a Nyu­ga­tot veze­tő Egye­sült Álla­mok oly nép­sze­rű demok­ra­ta pár­ti beren­dez­ke­dé­sé­nek egé­szét is. A szél­ső­bal­ol­da­li Black Lives Mat­ter (BLM) és Anti­fa moz­gal­ma­kat köz­tu­dot­tan jóval nagyobb sze­rep­kör­re szán­ták a bal­ol­da­li ideo­ló­gi­ai agy­trösz­tök, mint egy­faj­ta alul­ról bur­ján­zó „békés” tár­sa­dal­mi sze­rep­vál­la­lás­ra. Sőt mind­két szer­ve­zet 2020-tól agresszív és kímé­let­len leté­te­mé­nye­sé­vé vált annak a radi­ká­lis rasszis­ta dema­gó­gi­á­nak, amely jelen­leg a sza­ka­dék szé­lé­re sodor­hat­ja Ame­ri­kát – és magá­val ránt­hat­ja Euró­pát is.

A BLM-moz­ga­lom külö­nö­sen nagy ütem­ben erő­sö­dött az elmúlt két év során, hiszen több tíz mil­lió dol­lá­ros támo­ga­tót tud­ha­tott maga mögött az óri­ás­cé­gek közül. A BLM-et támo­ga­tó óri­ás­cé­gek közül érde­mes kiemel­ni az Apple‑t és a Wal­mar­tot. Eze­ket köve­ti a Goog­le, a Face­book, az Ama­zon és a Tar­get, mind­egyi­kük tíz­mil­lió dol­lá­ros támo­ga­tá­si csek­ke­ket aján­dé­ko­zott a BLM veze­tő­sé­gé­nek. Ami abszurd a nagy­tő­kés cég­vi­lág szem­pont­já­ból, hogy a BLM-szer­ve­zet 37 éves ala­pí­tó-veze­tő­je, Pat­ris­se Cull­ors magát „mar­xis­tá­nak” neve­zi, miköz­ben egy nagy­tő­kés ame­ri­kai cég­bi­ro­da­lom támo­gat­ja műkö­dé­sü­ket. A BLM-moz­ga­lom körü­li eti­kai, támo­ga­tá­si és műkö­dé­si zava­rok ered­mé­nye­kép­pen egyéb­ként Pat­ris­se Cull­ors­nek idén május­ban le kel­lett mon­da­nia a moz­ga­lom éléről.

Mind­amel­lett tovább­ra is foly­ta­tó­dik a nyo­más­gya­kor­lás, ami pél­dá­ul a fut­ball­meccsek kez­dé­sét meg­elő­ző köte­le­ző tér­de­pe­lés­ben jele­nik meg. Mind­ezt a világ java­részt nyu­ga­ti orszá­ga­i­nak spor­to­lói szer­vi­li­sen köve­tik a BLM nyo­má­sá­ra, ami­nek már kele­ten is tap­si­kol­ni kell. Mert ha nem ezt tesszük, akkor jöhet­nek a zárt kapus meccsek, a meg­hur­col­ta­tá­sok és a kikö­zö­sí­tés. Ha azt mon­dom libe­rá­lis bará­ta­ink­nak, hogy agy­rém ez az egész, akkor fino­man fogal­maz­tam. És ettől kezd­ve zéró hite­les­sé­ge van bár­mi­lyen esz­mei kül­de­tés­nek, amit a nyu­ga­ti demok­rá­ci­ák ideo­ló­gi­ai dog­mák men­tén kije­löl­nek szá­munk­ra. Legyen az a feke­ték elle­ni diszk­ri­mi­ná­ció hamis fel­tün­te­té­se Ame­ri­ká­ban vagy az LMBTQI-„jogok” eről­te­tett érvé­nye­sí­té­se világszerte.

Ha fel akar­juk élesz­te­ni az olyan érté­ke­ket, mint a való­di kép­vi­se­le­ti demok­rá­cia, az esély­egyen­lő­ség, a szo­li­da­ri­tás és a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság, akkor a cég­im­pé­ri­um ural­mát meg kell dön­te­ni. Ezen mun­kál­kod­nak jelen­leg a nem­ze­ti kor­má­nyok Kelet-Közép-Euró­pá­ban, Dél-Ame­ri­ká­ban és Auszt­rá­li­á­ban. És per­sze az Egye­sült Álla­mok­ban, ahol a pat­ri­ó­ta sza­va­zó­kö­zös­ség tovább­ra is erős, amennyi­ben a radi­ká­lis mar­xis­ta Biden – Har­ris duó hatal­mi túl­ka­pá­sa­it és kevert tár­sa­dal­mat épí­tő, nyi­tott határ­po­li­ti­ká­ját az álla­mok egyen­ként meg tud­nák fékez­ni. Texas­ban Greg Abb­ott kor­mány­zó nem­rég tett ígé­re­tet egy saját finan­szí­ro­zá­sú határ­fal megépítésére.

Ami ide­ha­za a jövő évi magyar­or­szá­gi ország­gyű­lé­si válasz­tá­sok előtt tisz­tá­zás­ra szo­rul, hogy a bal­ol­da­li­nak mon­dott (való­já­ban csak progresszív/liberális) ellen­zék hang­adói miképp képe­sek a bal­ol­da­li­sá­got össze­egyez­tet­ni a pénz­bi­ro­da­lom és a cég­vi­lág érték­rend­jé­vel, ame­lyet ők egyéb­ként nyíl­tan támo­gat­nak? És per­sze hogyan illesz­ke­dik ebbe a kép­let­be a kalap­ból kirán­tott üdvös­ké­jük, Már­ki-Zay Péter, aki rög­esz­mé­sen jobb­ol­da­li­nak fül­len­ti magát, miköz­ben a bal­ol­da­li­ak­kal ját­szik össze?

Egy való­di nem­ze­ti bal­ol­da­li vagy akár nem­ze­ti libe­rá­lis moz­ga­lom­nak (Schif­fer And­rás) egyéb­ként lehet­ne legi­ti­mi­tá­sa hazánk­ban, amely ellen­zi a nagy­vál­la­la­ti befo­lyást, a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cég­vi­lág ideo­ló­gi­ai és anya­gi gyar­ma­to­sí­tá­sát és az ezzel össze­füg­gő kül­föl­di érde­kek érvé­nye­sí­té­sét. Azon­ban jelen­leg se közel, se távol nem mutat­ko­zik ilyen erő a bal­ol­dal padsoraiban.

A nem­ze­ti szó egy­sze­rű­en nem passzol a washing­to­ni és brüssze­li érde­ke­ket kiszol­gá­ló magyar bal­ol­dal szer­vi­lis gon­dol­ko­dá­sá­ba. Emi­att a sza­va­zók­nak ismét a nem­ze­ti pol­gá­ri oldal és a prog­resszív libe­rá­lis álbal­ol­dal jelölt­jei közül kell majd válasz­ta­ni­uk jövő ápri­lis­ban, száz­hat egyé­ni válasz­tó­ke­rü­let­ben, vala­mint kilenc­ven­há­rom lis­tás hely ese­té­ben. Már­pe­dig a hazánk sor­sát és szu­ve­re­ni­tá­sát szem előtt tar­tó sza­va­zók remé­nye­ink sze­rint képe­sek lesz­nek meg­nyug­ta­tó választ adni erre a dilemmára.

Topo­lán­sz­ky Ádám volt ame­ri­kai köz­tiszt­vi­se­lő, publicista

Fotó: MTI/EPA/Craig Lassig)

For­rás: magyar​nem​zet​.hu