A gen­der­lob­bi és a rend őrei

A minap a köny­ves­polc ren­dez­ge­té­se köz­ben kezem­be kerül­tek a 70-es, 80-as évek német képes maga­zin­jai. Átla­poz­va őket, a cso­dás autók rek­lám­jai mel­lett meg­akadt a sze­mem az ismert ame­ri­kai dohány­gyár rek­lám­fo­tó­in. Far­me­res, boros­tás fér­fi­ak néz­nek az objek­tív­be, lovon vagy gya­log. Meg­nyug­ta­tó néz­ni eze­ket a képe­ket. Mert isme­rő­sek. Mert ilye­nek sze­ret­tünk vol­na mi is len­ni, ami­kor kamasz­ként az élet még előt­tünk állt. Komoly, szi­kár, zord fér­fi­ak, aki­kért per­sze bom­la­nak a nők. Mert akkor még min­den egy­sze­rű volt. A vidé­ki gim­ná­zi­um­ba fiúk és lányok jár­tak. Ma pedig már azt látom, hogy nyu­gat-euró­pai, ame­ri­kai tizen­éve­sek­nek arról magya­ráz­nak „okos” fel­nőt­tek, hogy több mint száz­fé­le tár­sa­dal­mi nem léte­zik, ami­ből ők majd sza­ba­don választ­hat­nak. A gye­re­kek meg tág­ra nyílt szem­mel hall­gat­ják és való­szí­nű­leg nem értik. De a befo­lyá­so­lá­suk már elkezdődött.

A fél­re­ér­té­sek elke­rü­lé­se végett rög­zít­sük: min­den­ki­nek szí­ve joga, hogy a sze­xu­a­li­tá­sát sza­ba­don élje meg. Amíg ez nem sér­ti más ember joga­it, érzé­keny­sé­gét, és nem él vissza a kis­ko­rú­ak kiszol­gál­ta­tott hely­ze­té­vel. Nap­ja­ink gen­der­nyo­mu­lá­sa azon­ban nem erről szól. Már réges-régen túl­lé­pett az egy­sze­rű leszbikus‑, homo­sze­xu­á­lis-elfo­ga­dás problémáján.

Érde­mes úgy tekin­te­ni a gen­der­lob­bi tevé­keny­sé­gé­re, mint egy jól fel­épí­tett, tuda­to­san vég­re­haj­tott befo­lyá­so­lá­si műve­let­re. Amely­nek való­di cél­ja a zsi­dó – keresz­tény kul­túr­kör alap­egy­sé­ge­i­nek bom­lasz­tá­sa. A fér­fi-nő együtt­élé­sét, a csa­lá­dot, a követ­ke­ző gene­rá­ci­ók­nak az alap­ér­té­kek átadá­sát úgy bemu­tat­ni, mint egy mara­di, avítt vilá­got. Aki már „egy­sze­rű­en” csak fér­fi vagy nő, az csak unal­mas, lesaj­nál­ni­va­ló lehet. Mennyi­vel tren­dibb, hala­dó dolog száz iden­ti­tás közül válasz­ta­ni, akár több­ször is egy élet során!

Ha már a XX. szá­zad rek­lám­ar­ca­i­val kezd­tem, érde­mes ma meg­néz­ni azo­kat a divat­be­mu­ta­tó­kat, ame­lye­ken évek óta uni­szex figu­rá­kat vonul­tat­nak fel. Igen nehéz eldön­te­ni, hogy fiúk vagy lányok lát­ha­tók a kifutókon.

Ennek pedig a vég­ső lecsa­pó­dá­sa az, hogy a női és fér­fi­sze­re­pek, ‑min­ták előbb divat­ja­múlt­tá, majd szá­nal­mas­sá, végül pedig nevet­sé­ges­sé vál­nak. Tavaly ősszel nálunk is a táma­dá­sok kereszt­tü­zé­be került egy fotó, amellyel a fér­fi­ak nap­ja alkal­má­ból köszön­töt­te a Magyar Hon­véd­ség a fér­fi­a­kat. Én egy jó kiál­lá­sú, maga­biz­tos, prak­ti­kus és diva­tos egyen­ru­há­ba öltöz­te­tett, modern esz­kö­zök­kel, fegy­ver­rel föl­sze­relt – per­sze kis­sé ide­a­li­zált – magyar kato­nát lát­tam. Ami­lye­nek sze­ret­nénk len­ni még jó sokan, ha las­san ki is öreg­szünk ebből a sze­rep­ből. A bal­li­be­rá­lis oldal egyik meg­mon­dó­em­be­re rög­tön le is szö­gez­te, hogy a modern fér­fi nem ilyen. Sze­rin­te fér­fi­nak len­ni annyi, mint paci­fis­tá­nak, lágy­nak, békés­nek, civil­nek, puhá­nak len­ni, min­den mili­ta­ris­ta kul­tuszt, fegy­vert, erő­sza­kot elutasítani.

Ez az ő véle­mé­nye, tart­suk tisz­te­let­ben. De tegyük fel az alap­kér­dést: hová vezet ez? Mert ne téved­jünk, ez már régen nem a hím­so­vi­nisz­ta világ lebon­tá­sá­ról szól. Az már jórészt meg­tör­tént az elmúlt bő száz év során. A fér­fi­ak és nők egyen­jo­gú­sá­ga már túl­ha­la­dot­tá vált, ma már a klasszi­kus nemi sze­re­pek lebon­tá­sa zaj­lik. Nincs szük­ség nőre és fér­fi­ra. Mert még a végén anya és apa lesz belő­lük, akik­nek gyer­me­kei szü­let­nek, aki­ket fel akar­nak nevel­ni, meg akar­nak véde­ni. Mert az egész­sé­ges, alap­ve­tő ösz­tö­ne­ik ezt diktálják.

Ahogy a mig­rá­ci­ót már embe­ri jog­gá téve, vég­ső soron a nem­zet­ál­la­mo­kat kíván­ják szét­ver­ni, úgy a gen­der­jo­gok eről­te­té­sé­vel a fér­fi-nő ter­mé­sze­tes szö­vet­sé­gé­re épü­lő csa­lá­dot akar­ják lebon­ta­ni. Ami­nek része min­den olyan szer­ve­zet meg­bé­lyeg­zé­se, lejá­ra­tá­sa, amely­nek tag­jai a nem­zet, a tár­sa­da­lom védel­mé­re esküd­tek föl. Ahogy tavaly az Egye­sült Álla­mok­ban a BLM-moz­ga­lom és a szél­ső­bal­ol­da­li Anti­fa a rend­őr­ség intéz­mé­nyét vet­te cél­ke­reszt­be, úgy Euró­pá­ban is egy­re erő­sö­dik a fegy­ve­res tes­tü­le­tek elle­ni nyo­más. Mond­ván, aki kato­na, rend­őr, az csak agresszív, mili­táns, sőt rasszis­ta őskö­vü­let lehet. Akik­re feles­le­ge­sen köl­tik az adó­fi­ze­tők pénzét.

Csak arra nem felel­nek, hogy akkor őket, az ő csa­lád­ju­kat ki fog­ja meg­vé­de­ni. Ki nyo­moz­za ki a laká­sá­ba betö­rő­ket, ki biz­to­sít­ja a ren­det és békét az utcá­kon, ki lesz haj­lan­dó akár az éle­tét is fel­ál­doz­ni értük? A kér­dés per­sze köl­tői. Ami­kor baj van, akkor azon­nal azok­hoz a fér­fi­ak­hoz és nők­höz for­dul­nak segít­sé­gért, aki­ket addig lenéz­tek, kigú­nyol­tak. Ugyan­is amíg biro­dal­mak feszül­nek egy­más­nak, amíg hódí­tó val­lá­si ideo­ló­gi­ák zász­la­ja alatt ter­ror­szer­ve­ze­tek támad­nak egész föld­ré­sze­ket, amíg gaz­da­sá­gi erő­cso­por­tok nem­ze­te­ket fenye­get­nek, addig igen­is ele­mi szük­ség van fér­fi­ak­ra és nők­re, kato­nák­ra, rend­őrök­re. Hogy meg­véd­jék csa­lá­dun­kat, orszá­gun­kat, ezzel együtt per­sze a bár­mely gen­der­é­let­for­mát válasz­tó­kat is.

Minap egy ifjú magyar poli­ti­kus saját fizi­ku­mát, elszánt­sá­gát demonst­rál­va futó­ver­seny­re hív­ta ki a nála évti­ze­dek­kel idő­sebb, kor­mány­pár­ti poli­ti­ku­so­kat. Elő­ször is, a futás szép sport, de a fair play is fon­tos dolog egy ver­seny­ben. Magya­rul, ne sok­kal idő­sebb fér­fi­a­kat akar­jon legyőz­ni, hanem a saját gene­rá­ci­ó­ját. És per­sze a sport­ág­vá­lasz­tás sem lényeg­te­len. Javas­lom, hogy egy­szer néz­ze végig, ahogy a magyar hon­vé­dek, TEK-esek az aka­dály­pá­lyán gyakorlatoznak.

Végül egy szol­gá­la­ti köz­le­mény: a tör­té­ne­lem során csak futás­sal még egy­szer sem nyer­tek csatát.

Hor­váth József az Alap­jo­go­kért Köz­pont biz­ton­ság­po­li­ti­kai tanácsadója

For­rás: Magyar Nemzet