Hírek Vélemények/Publicisztikák A fut­ball gyar­ma­to­sí­tá­sa – Szöll­ősi György pub­li­cisz­ti­ká­ja a Nem­ze­ti Sport Onlineba

A fut­ball gyar­ma­to­sí­tá­sa – Szöll­ősi György pub­li­cisz­ti­ká­ja a Nem­ze­ti Sport Onlineba

ALAPVONAL. Baj­nok­csa­pa­ta­in­kat elő­se­lej­te­zős for­du­lók során át elő­szo­báz­tat­ják a BL-ben, míg a saját­ja­ik akkor is auto­ma­ti­ku­san a főtáb­lán kez­dik, ha nem is bajnokok.

Ami­kor tavaly tavasszal beje­len­tet­ték az aztán gyor­san ham­vá­ba holt euró­pai lab­da­rú­gó Szu­per­li­ga-kez­de­mé­nye­zést, amely­nek cél­ja, hogy állan­dó baj­nok­ság­ba szer­vez­ze a világ leg­jobb csa­pa­ta­it, a töb­bi­e­ket pedig kizár­ja onnan, szo­mo­rú­an kel­lett meg­ál­la­pí­ta­nunk, hogy az úgy­ne­ve­zett glo­ba­li­zá­ció nem a fut­ball­kul­tú­ra újabb és újabb fel­leg­vá­ra­it hoz­ta lét­re ott, ahol koráb­ban ilyen nem volt, ellen­ke­ző­leg: jósze­ré­vel két (de inkább egy) ország­ba kon­cent­rál­ta a leg­jobb­nak tar­tott csa­pa­to­kat: a 12 ala­pí­tó klub­ként kihir­de­tett együt­tes­ből hat volt angol és három spanyol.

A szu­per­mo­dern liga tehát akkor sem nagyon nézett vol­na ki más­ként, ha két-három­száz évvel ezelőtt hoz­zák lét­re a leg­na­gyobb gyar­mat­bi­ro­dal­mak köz­pont­ja­i­ban. Ráadá­sul a leg­in­kább azért nem lett sem­mi a Szu­per­li­gá­ból, amint azt pénz­ügyi szak­em­ber­ként Csá­nyi Sán­dor UEFA-alel­nök már a beje­len­tés nap­ján meg­jó­sol­ta, mert a Pre­mi­er League szem­be­ment a kez­de­mé­nye­zés­sel, hiszen az angol baj­nok­ság ma már maga a meg­va­ló­sult szu­per­li­ga: beszip­pant­ja a leg­jobb játé­ko­so­kat, edző­ket, befek­te­tő­ket. Aho­gyan egy­kor a gyar­ma­tok­ról, ha kel­lett, erő­szak­kal hord­ták el az érté­ke­ket és a mun­ka­erőt, úgy ma önként (a tőke és a piac gra­vi­tá­ci­ó­já­nak enged­ve) áram­lik ide min­den és min­den­ki, ami és aki a fut­ball­vi­lág­ban fontos.

A volt gyar­ma­tok mil­li­ár­do­sai egy­más sar­kát tapos­va fek­tet­nek be az euró­pai és főleg az angol fut­ball­ban, föl­vá­sá­rol­ják a tra­dí­ci­ót, az éppen a hagyo­mány miatt von­zó és erős bran­de­ket, miköz­ben szé­pen las­san föl is élik az évszá­za­dos fut­ball­kul­tú­rát éppen azál­tal, hogy nem­zet­kö­zi szak­mai tea­mek irá­nyí­ta­nak világ­vá­lo­ga­tot­ta­kat, távol-kele­ti fogyasz­tói igé­nye­ket kielé­gít­ve. Évti­ze­dek óta zaj­lik a klu­bok és válo­ga­tot­tak saját karak­te­ré­nek elke­né­se, össze­mo­sá­sa, s míg a Szu­per­li­ga kez­de­mé­nye­zői lát­szó­lag a helyi szur­ko­lók elke­se­re­dett, a hagyo­má­nyok­ra hivat­ko­zó til­ta­ko­zá­sá­tól hát­rál­tak meg, való­já­ban ők már csak szük­sé­ges rossz­ként, leg­fel­jebb bio­dísz­let­ként van­nak jelen a biz­nisz­ben, amely a glo­bá­lis fut­ball- és foga­dá­si piac­ra, nem­zet­kö­zi szur­ko­ló­tá­bor­ra, ame­ri­kai ban­kok és tőke­ala­pok érde­ke­i­re épül. Ter­mé­sze­tes ragasz­ko­dás­sal kapasz­ko­dunk a körü­löt­tünk szét­mál­ló euró­pai kul­tú­ra még erős­nek tet­sző rep­re­zen­tán­sa­i­ba, a régi, nagy fut­ball­klu­bok­ba és baj­nok­sá­gok­ba, ám saj­nos ész­re kell ven­nünk, hogy a szí­vünk­nek oly ked­ves dísz­le­tek mögött kicse­ré­lő­dött a tár­su­lat, új a ren­de­ző, az igaz­ga­tó és a reper­to­ár is, s las­san mi magunk is kiszo­ru­lunk, elszo­kunk a nézőtérről. 

A Szu­per­li­ga bein­dí­tá­sá­nak anya­gi fede­ze­tét a GP Mor­gan Cha­se ame­ri­kai befek­te­té­si bank adta vol­na, ötmil­li­árd dol­lárt szánt erre a cél­ra, miu­tán az ame­ri­kai üzle­ti világ inger­kü­szö­bét átlép­te a gyön­gü­lő Euró­pa kul­tu­rá­lis cso­dá­ja, a foci. Az ame­ri­kai érdek­cso­por­tok pil­la­na­to­kon belül átvet­ték az irá­nyí­tást a FIFA-ban is azután, hogy az nem ítél­te az Egye­sült Álla­mok­nak sem a 2018-as, sem a 2022-es lab­da­rú­gó vb‑t (a 2026-ost azóta már igen), és a régi szur­ko­lók sok­szor elke­se­re­dett til­ta­ko­zá­sa elle­né­re ame­ri­ka­i­ak kezé­be kerül­tek olyan emb­le­ma­ti­kus angol klu­bok, mint a Man­ches­ter Uni­ted, a Liver­pool, az Arse­nal vagy leg­újab­ban a Chel­sea. Nem kell tehát ame­ri­kai pénz­ből grün­dolt Szu­per­li­ga, ha az arra kisze­melt csa­pa­to­kat egyen­ként is fel lehet vásá­rol­ni az egy­ko­ri gyar­mat­bi­ro­da­lom sok szem­pont­ból ma is akként műkö­dő központjában.

Az ame­ri­kai, közel- és távol-kele­ti mil­li­ár­do­sok ugyan­is csak első látás­ra „igáz­zák le” a haj­dan gyű­lölt biro­dal­mi köz­pon­tot azál­tal, hogy fel­vá­sá­rol­ják az érté­ke­it, való­já­ban saj­nos a gyar­ma­ti ref­le­xek élnek tovább: nem Sza­úd-Ará­bi­á­ban, Egyip­tom­ban, az Egye­sült Álla­mok­ban vagy Thai­föl­dön épí­te­nek fut­ball­kul­tú­rát és ütő­ké­pes klu­bo­kat azok, akik pedig meg­te­het­nék, hanem Ang­li­á­ba viszik a pén­zü­ket,
mert cso­dál­ják az angol fut­ball­ha­gyo­mányt és annak akar­nak a részé­vé vál­ni, azon akar­nak így jel­ké­pe­sen felül­ke­re­ked­ni, aka­rat­la­nul is fel­vál­lal­va saját kisebb­ren­dű­sé­gi érzé­sü­ket. Köz­ben meg félő, hogy amit meg akar­nak sze­rez­ni, az nem az övék lesz, hanem álta­luk, a kezük­ben válik – ha nem is sem­mi­vé, de – vala­mi egé­szen más­sá, mint amit sze­ret­tek vol­na megkaparintani.

Meg­győ­ző­dé­sem, hogy nem a jelen­lé­vő tra­dí­ció meg­nyug­ta­tó jelei, hanem utol­só fel­lob­ba­ná­sai vol­tak, hogy 2021-ben az angol nem­ze­ti válo­ga­tott még az Eb-dön­tő­ig mene­telt, s hogy a haj­dan a gaz­dag­ság
és a hege­mó­nia szi­no­ni­má­ja­ként ismert Real Mad­rid már-már a kis­csa­pa­tok dacos­sá­gá­val és az azok­nak járó szim­pá­ti­át kiér­de­mel­ve győz­te le sor­ra meg­le­pe­tést sze­rez­ve a gaz­da­gabb és esé­lye­sebb PSG‑t, Chelsea‑t, Man­ches­ter Cityt és a Liver­poolt az idei BL-tava­szon. (Ebből az aspek­tus­ból vizs­gál­va a főként Flo­ren­ti­no Pérez Real Mad­rid-elnök és a csőd szé­lén bil­le­gő FC Bar­ce­lo­na által eről­te­tett Szu­per­li­ga-kon­cep­ció inkább a spa­nyol klu­bok elke­se­re­dett elő­re­me­ne­kü­lé­se volt, sem­mint az amúgy is szu­per­li­gá­ba – a Pre­mi­er League-be – tömö­rü­lő angol klu­bok igénye.)

A szak­em­be­rek és az üzlet­em­be­rek egy­aránt azt szaj­kóz­zák, hogy a klub­fo­ci kép­vi­se­li az iga­zi szín­vo­na­lat, a fej­lő­dést, szem­ben az ide­jét­múlt esz­mé­nye­ket és struk­tú­rá­kat meg­je­le­ní­tő  válo­ga­tot­tak­kal. Csak­hogy az embe­rek, a szur­ko­lók más­ként véle­ked­nek. A fut­ball lénye­ge az iden­ti­tás, az önazo­nos­ság: akkor lett a világ leg­nép­sze­rűbb játé­ka, ami­kor a csa­pa­tok közös­sé­ge­ket (fal­va­kat, gyá­ra­kat, város­ré­sze­ket, nem­ze­te­ket) kép­vi­sel­tek. Ha nagy­sze­rű­en ját­szot­tak, szim­pa­ti­zán­so­kat más­hol is sze­rez­het­tek, de iga­zi szur­ko­ló­kat soha. Zsol­do­so­kat is hoz­hat­tak a közös­ség­ből véte­tett har­co­sok mel­lé, de ha több­ség­be kerül­nek a zsol­do­sok, óha­tat­la­nul lazul az érzel­mi kötő­dés a csa­pat és hagyo­má­nyos köze­ge, druk­ke­rei között. Már­pe­dig ezt a tel­jes elide­ge­ne­dést lát­juk ma már a fut­ball­ban csak­nem min­de­nütt. Bot­rány volt, ami­kor a Chel­sea elő­ször állt fel angol játé­kos nél­kül 1999-ben, ami­kor a bel­ga Beve­ren tizen­egy ele­fánt­csont­par­ti légi­ós­sal állt ki 2004-ben, majd ami­kor az Arse­nal­ban a pályá­ra lépő mind a 14 játé­kos más-más állam­pol­gár­sá­gú volt 2006-ban. Aztán meg­szok­tuk mind­ezt, de – vall­juk be – éppen leg­főbb érté­két, iden­ti­tás­kép­ző ere­jét veszí­ti el a fut­ball az ilyen jelen­sé­gek által. Meg per­sze azál­tal, hogy a fut­ball másik vará­zsát jelen­tő kiszá­mít­ha­tat­lan­ság, a meg­le­pe­té­sek katar­zi­sa helyett ma a nem­zet­kö­zi és egy­re inkább a nem­ze­ti baj­nok­sá­go­kat, tor­ná­kat is az üzle­ti szem­pont­ból sok­kal fon­to­sabb kiszá­mít­ha­tó­ság, ter­vez­he­tő­ség ural­ja. Hogy bizo­nyos klu­bok­nak be „kell” jut­ni­uk a Baj­no­kok Ligá­já­ba, sőt a cso­port­kör­nek a kis­csa­pa­tok eset­le­ges bra­vúr­ja­it kiegyen­lí­tő hatá­sa révén az egye­nes kiesé­ses sza­kasz­ba is, ahol aztán min­dig ugyan­azo­kat lát­juk, ami sze­rin­tük nagy­sze­rű és prog­resszív, sze­rin­tünk, szur­ko­lók sze­rint viszont egy­re unal­ma­sabb. És bizony az angol druk­ke­rek sze­rint is. Ami­kor két angol klub ját­szot­ta egy­más­sal a Baj­no­kok Ligá­ja dön­tő­jét (egy­re gya­ko­ribb az ilyes­mi), azt egy­szer sem néz­ték annyi­an az Egye­sült Király­ság­ban, mint ami­kor az angol nem­ze­ti válo­ga­tott Eb-dön­tő­be jutott! Sőt. A „tisz­tán angol” BL-finá­lék néző­szá­ma így ala­kult: 2008-ban 14.6 mil­lió, 2019-ben 11.3 mil­lió, 2021-ben 8.7 mil­lió néző (igaz, a hoz­zá­fé­rés növek­vő ára némi­leg tor­zít­ja eze­ket a szá­mo­kat). Köz­ben pedig a tava­lyi Eb‑n az angol – dán elő­dön­tő­re 26.7, az ola­szok elle­ni finá­lé­ra 31 (!) mil­lió brit tévé­né­ző volt kíván­csi. Ez utób­bi az Egye­sült Király­ság tör­té­ne­té­nek har­ma­dik leg­né­zet­tebb ese­mé­nye lett, kevés­sel elma­rad­va az 1966-os angol – német vb-dön­tő és Dia­na her­ceg­nő teme­té­sé­nek (1997) 32 mil­li­ós nézett­sé­gé­től. Mi több, néhány hete attól han­gos a nem­zet­kö­zi saj­tó, hogy a Wemb­ley-ben ját­szott angol – német női Eb-dön­tő lett a fér­fi és női Euró­pa-baj­nok­sá­gok tör­té­ne­té­nek leg­több szur­ko­lót von­zó (87 192) mér­kő­zé­se. Ebben per­sze a leg­in­kább a női lab­da­rú­gás elő­re­tö­ré­sét ünnep­lik, csak­hogy főként azért vol­tak ennyi­en, mert az ango­lok­ból álló nem­ze­ti fut­ball­csa­pat­nak szur­kol­hat­tak: a tele­ví­zi­ó­ban 23.3 mil­li­ós brit nézett­sé­gi rekor­dot hozott ugyan­ez a meccs (ez majd­nem a két­sze­re­se az idei Liver­pool – Real Mad­rid, angol érin­tett­sé­gű BL-dön­tő 12.6 mil­li­ós ada­tá­nak és a három­szo­ro­sa a Chel­sea – Liver­pool FA-kupa-finá­lé nyolc­mil­li­ós brit nézettségének).

Per­sze, amíg a glo­bá­lis szá­mok és bevé­te­lek nőnek, ezek­kel az intő jelek­kel nem törő­dik sen­ki. Mi több, egy­re erő­söd­nek azok a han­gok, ame­lyek sze­rint a nem­ze­ti csa­pa­tok­nak szur­kol­ni, a fut­ball szép­sé­ge­it ott keres­ni ósdi, naci­o­na­lis­ta hóbort. Ráadá­sul a válo­ga­tot­tak­ban is kevert etni­ku­mú játé­ko­sok egy­re nagyobb szá­ma las­san oka­fo­gyot­tá teszi az elmé­le­ti, ideo­ló­gi­ai vitát. A leg­jobb euró­pai (!) 21 éven alu­li lab­da­rú­gót, a „Gol­den Boy”-t meg­vá­lasz­tó olasz Tut­toS­port maga­zin leg­utób­bi 20-as top­lis­tá­ján 10 fia­tal csúcs­te­het­ség volt ket­tős állam­pol­gár: két német-nigé­ri­ai és egy-egy fran­cia-kon­gói, hol­land-suri­na­me‑i, olasz-vene­zu­e­lai, por­tu­gál-ango­lai, ame­ri­kai-por­tu­gál, angol-ghá­nai, fran­cia-kame­ru­ni és hol­land-cura­ca­ói. Ez tehát az euró­pai top­fo­ci köz­vet­len jövő­je, ők mind euró­pai válo­ga­tot­tak­ban ját­sza­nak, és sze­rin­tem ez az iga­zi gyar­ma­to­sí­tás. Nyu­gat-Euró­pa ugyan­is ma éppen úgy vissza­él a gaz­da­sá­gi és (futball)kulturális erő­fö­lé­nyé­vel, mint egy­kor a kato­na­i­val, s immár vég­leg elvet­te a reményt a kilenc­ve­nes évek­ben még a vb‑k nép­sze­rű siker­csa­pa­ta­i­nak (Kame­run, Nigé­ria) szá­mí­tó afri­kai orszá­gok­tól az áttö­rés­re. A nyá­ron nagy vissz­han­got vál­tott ki, ami­kor a spa­nyol Mar­ca kivá­lo­gat­ta és a cím­lap­já­ra tet­te a Real Mad­rid hat afri­kai gyö­ke­rű sztár­já­té­ko­sá­nak a képét „Afri­ca power” (Afri­kai erő) cím­mel, csak­hogy Anto­nio Rüdi­ger, David Ala­ba, Fer­land Mendy, Auréli­en Tcho­u­a­mé­ni, Edu­ar­do Cama­v­in­ga és Karim Benze­ma is Nyu­gat-Euró­pa válo­ga­tott­ja­it (a német, az oszt­rák, illet­ve a fran­cia nem­ze­ti csa­pa­tot) és a spa­nyol BL-győz­test erősíti.

De ne legyen illú­zi­ónk, a lab­da­rú­gás leg­gaz­da­gabb­ja­i­nak Kelet-Euró­pá­ra sincs szük­sé­gük régi fut­ball­kul­tú­rá­já­ért, csak­is gyar­ma­to­sí­tan­dó, lera­bol­ha­tó piac­ként tekin­tet­tek rá a las­san össze­ol­va­dó Pre­mi­er League és a Baj­no­kok Ligá­ja har­minc évvel ezelőt­ti bein­dí­tá­sa óta. A hideg­há­bo­rú végén még úgy-ahogy tar­tot­ták a lépést a nyu­ga­ti klu­bok­kal a kele­ti­ek, emlé­kez­zünk rá, hogy a buka­res­ti Stea­ua 1986-ban meg­nyer­te a BEK-et (ugyan­eb­ben az évben a KEK-ben a Dina­mo Kijev győ­zött, egy évvel koráb­ban a Video­ton dön­tős volt az UEFA-kupá­ban), de még 1989-ben is dön­tő­be jutott a román baj­nok, a BL indu­lá­sa előt­ti utol­só előt­ti BEK-et pedig a jugo­szláv Crve­na zvez­da hódí­tot­ta el 1991-ben, hogy aztán soha töb­bé még a dön­tő­ig se jus­son el kele­ti csa­pat. Baj­nok­csa­pa­ta­in­kat elő­se­lej­te­zős for­du­lók során át elő­szo­báz­tat­ják a BL-ben, míg a saját­ja­ik akkor is auto­ma­ti­ku­san a főtáb­lán kez­dik, ha nem is baj­no­kok. Vég­le­ges leigá­zá­sunk más ipar­ágak­hoz hason­ló­an a fut­ball­ban is a vas­füg­göny jóté­kony leom­lá­sa után tör­tént, kihasz­nál­va a gaz­da­sá­gi cső­döt és a poszt­kom­mu­nis­ta elit által átját­szott, tál­cán fel­kí­nált érté­ke­ket, pia­co­kat. Szak­mai és gaz­da­sá­gi tör­vény­sze­rű­ség­nek hazud­va, hogy a gaz­da­gok­nak még és még gaz­da­gabb­nak kell len­ni­ük, és nyu­god­tan kisa­já­tít­hat­ják a világ leg­szebb játékát.

For­rás: nem​ze​ti​spor​ton​line​.hu