Hírek Vélemények/Publicisztikák A fasiz­mus egy fura formája

A fasiz­mus egy fura formája

A rassziz­mus olyan fegy­ver a libe­rá­li­sok kezé­ben mint a homo­fó­bia: bár­mi­re rá lehet húzni 

„Szó­val ha eset­leg nyer­tek ma este vala­mit, ki ne hasz­nál­já­tok poli­ti­kai esz­me­fut­ta­tás­ra. Nem vagy­tok abban a hely­zet­ben, hogy a nyil­vá­nos­sá­got bár­mi­ről is kiok­tas­sá­tok, mert nem tud­tok sem­mit a való világ­ról, leg­töb­be­tek nem járt még annyit se isko­lá­ba, mint Gre­ta Thunberg.”

Ezt mond­ta egy janu­á­ri Gol­den Globe-meg­nyi­tón a meg­döb­bent szí­né­szek előtt Ric­ky Ger­va­is ren­de­ző, humo­ris­ta, aki sok egyéb mel­lett a BBC‑n sugár­zott A hiva­tal című soro­zat alko­tó­ja és fősze­rep­lő­je volt. Nagy ked­ven­cem a színész/producer, mert fan­tasz­ti­kus, kifi­no­mult, intel­li­gens és csak a bri­tek­re jel­lem­ző csí­pős humo­ra van, amit soha nem fél hasz­nál­ni. Lám, még akkor sem, ami­kor más meg­il­le­tőd­ve a ren­ge­teg, gaz­dag, híres és díjak­kal kitö­mött hol­ly­woo­di sztá­rocs­ka lát­vá­nyá­tól kicsit visszább ven­ne a meg­szo­kott tem­pó­já­ból és arcából.

Ger­va­ist azon­ban nem ilyen fából farig­csál­ták, ben­ne nyo­mok­ban sem talál­ha­tó meg a meg­fe­le­lé­si kény­sze­rért fele­lős gén, de magas­ról tesz a poli­ti­ka­i­lag kor­rekt beszéd­nek becé­zett libe­rá­lis szó­lás- és gon­do­lat­sza­bad­ság kor­lá­to­zá­sát köve­te­lő libe­rá­lis för­med­vény­re is, sőt ilyen­kor van iga­zá­ból elemében.

Ger­va­is sza­vai óri­á­si sikert arat­tak, ami azért sem meg­le­pő, mert az embe­rek­nek jó pár éve, évti­ze­de tény­leg bor­zasz­tó­an kezd ele­gük len­ni azok­ból a figu­rák­ból, akik, mert képe­sek ügye­sen utá­noz­ni egy kép­ze­let­be­li vagy valós karak­tert, úgy gon­dol­ják, min­den sza­vuk ara­nyat ér, és vissza­tart­ha­tat­lan köz­lé­si és sze­rep­lé­si vágyuk okán, no meg nár­cisz­ti­kus sze­mé­lyi­sé­gük miatt meg van­nak róla győ­ződ­ve, hogy min­den sze­rin­tük fon­tos vagy kevés­bé fon­tos tár­sa­dal­mi és poli­ti­kai ügy mel­lett köte­les­sé­gük kiállni.

A poli­ti­kus­ként, veze­tő­ként visel­ke­dő szí­né­szek kül­de­té­sük­nek érzik, hogy két szip­pan­tás között erköl­csi fák­lya­ként és irány­tű­ként mutas­sák az ideo­ló­gi­a­i­lag helyes utat a buta és kor­lá­tolt nép­nek. Ezek az ügyek pedig ter­mé­sze­te­sen jórészt vagy tel­je­sen libe­rá­lis törek­vé­sek, hiszen a libe­rá­lis szí­né­szek a hala­dás, a libe­ra­liz­mus kul­tu­rá­lis for­ra­dal­má­nak ret­tent­he­tet­len har­co­sai, akik köte­les­sé­gük­nek érzik meg­vál­toz­tat­ni, nevel­ni a népük­re, a tör­té­nel­mük­re, nem­ze­tük­re, az orszá­guk­ra és a kon­zer­va­tív érté­kek­re büsz­ke beszű­kült gon­dol­ko­dá­sú, mara­di embereket.

Per­sze nem aka­rok igaz­ság­ta­lan len­ni; a szí­né­szek­re óri­á­si nyo­más nehe­ze­dik a pro­du­ce­rek és ren­de­zők, a nagy cégek és a bal­li­be­rá­lis újság­írók részé­ről. A közeg, amely­ben élnek és dol­goz­nak, olyan, amely nem tűri meg a jobb­ol­da­li, a libe­rá­lis­tól elté­rő han­go­kat.
Ame­ri­ká­ban tel­je­sen elfo­ga­dott szi­tu­á­ció, hogy amíg egy egy­sze­rű dol­go­zó akár el is veszít­he­ti az állá­sát, ha Donald Trum­pot támo­ga­tó piros sap­kát vesz fel, addig pél­dá­ul szí­né­szek négy évvel ezelőtt nyíl­tan támo­gat­hat­ták Hil­lary Clintont.

Az Agy­me­nők című sit­com egyik részé­ben pél­dá­ul Kaley Cuo­co a demok­ra­ták női elnök­je­lölt­jé­nek nevét tar­tal­ma­zó póló­ban jelent meg. Tehát nem ott­hon vagy egy inter­jú­ban tett hitet és kam­pá­nyolt Hil­lary mel­lett, hanem egy soro­zat egyik jele­ne­té­ben. Hogy magá­tól vet­te fel vagy az alko­tók paran­csol­tak rá a sztár­ra, tulaj­don­kép­pen mind­egy is. El tud­juk ezt kép­zel­ni olyan ver­zi­ó­ban, ahol a pólón Trump fel­irat virít? Ter­mé­sze­te­sen nem.

Ahogy azt sem, hogy Robert De Niro egy Tony-díj­át­adón „fuc­ko­ba­máz­zon”. Ha így tett vol­na, már egé­szen biz­to­san egy kuká­ban végez­te vol­na a kar­ri­er­je. A „Fuck Trump!” ellen­ben csak újabb len­dü­le­tet adott neki. Vagy mi tör­tént vol­na, ha Madon­na arról szó­no­kol egy ame­ri­kai tün­te­té­sen, hogy fel­rob­ban­ta­ná a Fehér Házat Oba­má­val együtt? Ugye hogy az lett vol­na a mini­mum, hogy a lemez­cé­ge és az összes szpon­zo­ra szer­ző­dést bon­tott vol­na vele? Hogy soha töb­bet egyet­len kon­cer­tet sem tart­hat­na Ame­ri­ká­ban? De való­szí­nű­leg a bör­tönt sem úsz­ta vol­na meg.

Azon­ban, miu­tán a kiöre­ge­dett és las­san önma­ga paró­di­á­já­vá váló éne­kes­nő demok­ra­ta szim­pa­ti­záns­ként fan­tá­zi­ált egy jobb­ol­da­li elnök fel­rob­ban­tá­sá­ról, elin­téz­ték annyi­val, hogy ilye­nek ezek a bohém és sza­bad­szá­jú művé­szek, meg külön­ben is, a szó­lás­sza­bad­ság az egyik leg­fon­to­sabb ame­ri­kai érték. Ami egyéb­ként csak akkor olyan fon­tos, akkor kell véde­ni, ha Trump meg­ölé­sé­ről lehet sza­ba­don szól­ni.
Geor­ge Floyd halá­la elké­pesz­tő folya­ma­to­kat indí­tott be a világon.

Soro­za­to­kat, fil­me­ket kezd­tek betil­ta­ni olya­nok, aki­ket sen­ki nem válasz­tott meg, akik­nek sem­mi­lyen poli­ti­kai legi­ti­má­ci­ó­juk nincs. Pro­du­ce­rek, fil­me­ket for­gal­ma­zó vál­lal­ko­zá­sok veze­tői vál­tak kom­mu­nis­ta cen­zo­rok­ká és dönt­het­tek, dönt­het­nek bün­tet­le­nül, min­den­fé­le követ­kez­mény nél­kül tévé­so­ro­za­tok, mozi­fil­mek cen­zú­rá­zá­sá­ról, ha úgy íté­lik meg, hogy egy alko­tás­ra ráve­tül­het a rassziz­mus árnyé­ka. A rassziz­mus pedig ma már olyan gumi­fo­ga­lom, olyan fegy­ver a libe­rá­li­sok kezé­ben, mint a homo­fó­bia, amit bár­mi­re rá lehet húzni.

Rassziz­mus az úgy­ne­ve­zett black face is. Ami­kor egy fehér feke­té­re fes­ti az arcát.

A dolog­nak van per­sze rossz­ízű tör­té­nel­mi vonat­ko­zá­sa is, de a black face-re hivat­koz­va jelen­leg olyan alko­tá­so­kat is betil­ta­nak, ame­lyek nyo­mok­ban sem tar­tal­maz­nak rassziz­must. A Tró­pu­si vihar című zse­ni­á­lis film is ilyen, amely­ben Robert Dow­ney Jr. állí­tott gör­be tük­röt azok­nak a szí­né­szek­nek, akik a vágyott Oscar-díj miatt már-már abszurd és per­sze tel­je­sen feles­le­ges módon képe­sek átala­kul­ni egy-egy sze­rep ked­vé­ért. A Kirk Laza­rus szí­nészt ját­szó Dow­ney a film­ben pig­men­tát­ala­kí­tó műté­ten esik át azért, hogy tel­je­sen hite­le­sen tud­ja ját­sza­ni a szí­nes bőrű karak­te­rét. Az egész for­ga­tás alatt egyet­len pil­la­nat­ra sem esik ki a sze­re­pé­ből, annyi­ra, hogy egy pon­ton össze is zava­ro­dik, hogy iga­zá­ból ki is ő. Ráadá­sul a film­ben ját­szó másik, való­ban szí­nes bőrű rap­per egy alka­lom­mal el is kül­di a fené­be ami­att, hogy fehér lété­re feke­te embe­ri jogi akti­vis­ta­ként, iga­zi feke­te­ként viselkedik.

Tehát a film­ben szó sincs rassziz­mus­ról. Sőt. Még­is betil­tot­ta a Netflix.

A minap ezek­re a jelen­sé­gek­re rea­gált Ger­va­is, ami­kor egy inter­jú­ban azt mond­ta, hogy a fasiz­mus egy fura for­má­ja, ami­kor mások akar­ják eldön­te­ni, hogy miről és mit lehet vagy nem lehet mon­da­ni. De azt is kifej­tet­te, hogy a BBC-nél bizo­nyos témák­ban már annyi­ra fél­nek a vic­cek­től, hogy ma már be se mutat­hat­nák A hiva­talt. A libe­rá­lis gon­do­lat­rend­őrök, a cen­zo­rok ugyan­is elvesz­tet­ték az iró­nia és a kon­tex­tus meg­ér­té­sé­re való képességüket.

Nehéz ezek­hez a gon­do­la­tok­hoz bár­mit is hoz­zá­ten­ni, talán csak azt jegyez­ném meg, hogy óri­á­sit for­dult a világ ahhoz képest, ami­kor musz­lim ter­ro­ris­ták lemé­szá­rol­ták a fél Char­lie Heb­do-szer­kesz­tő­sé­get. Akko­ri­ban még a szó­lás­sza­bad­ság­ra hivat­koz­va ítél­ték el a ret­te­ne­tes bűn­cse­lek­ményt. Az akko­ri nar­ra­tí­va az volt, hogy sem­mit sem lehet elítél­ni, sem­mit sem sza­bad betil­ta­ni, mert a vicc az csak vicc, tehát egyet­len ízlés­te­len vagy bán­tó kari­ka­tú­ra sem lehet ok az öldöklésre.

Ma pedig azt lát­juk, hogy a néhány éve még Je suis Char­lie pro­fil­kép­pel pro­tes­tá­lók mára a leg­lel­ke­sebb cen­zo­rok­ká, a leg­szor­gal­ma­sabb gon­do­lat­rend­őrök­ké váltak.

For­rás : Magyar Nem­zet / Apá­ti Bence