Hírek Vélemények/Publicisztikák A bal­ol­dal évti­ze­dek óta ural­ja az okta­tást és a médi­át, a követ­kez­mé­nyek beláthatatlanok

A bal­ol­dal évti­ze­dek óta ural­ja az okta­tást és a médi­át, a követ­kez­mé­nyek beláthatatlanok

Bal­ol­da­li túl­súly az Egye­sült Álla­mok egyetemein

Tavaly nyá­ron szá­mol­tunk be a Mak­ro­nó­mon arról, hogy aggasz­tó­vá vált a bal­ol­da­li túl­súly az ame­ri­kai egye­te­me­ken, ugyan­is az elmúlt évek­ben 60 szá­za­lék­ra emel­ke­dett a magu­kat bal­li­be­rá­lis­nak val­ló pro­fesszo­rok ará­nya. A trend külö­nö­sen az ezred­for­du­ló­tól erő­sö­dött fel. Koráb­ban sok­szí­nű­ség és hosszú éve­kig viszony­lag sta­bil arány volt meg­fi­gyel­he­tő a külön­bö­ző poli­ti­kai olda­lak­hoz tar­to­zó kuta­tók között.

Mises Wire gaz­da­sá­gi blog beszá­mo­ló­ja alap­ján ez a ten­den­cia még 2020-ban is foly­ta­tó­dik. Ryan McMa­ken, a blog főszer­kesz­tő­je sze­rint a fel­ső­ok­ta­tá­si intéz­mé­nyek rend­sze­re­sen a demok­ra­tá­kat támogatták,

bizo­nyí­té­ko­kat adva arra, hogy az okta­tás az Egye­sült Álla­mok­ban a „prog­resszi­viz­mus” olda­lán áll.

McMa­ken kieme­li, hogy évti­ze­dek óta a nyil­vá­nos­ság dön­tő infor­má­ció­for­rá­sát a főára­mú – mainst­ream – média, illet­ve az okta­tá­si intéz­mé­nyek alkot­ják és ezek­hez csat­la­ko­zott a közös­sé­gi média is az utób­bi évek­ben. A főszer­kesz­tő sze­rint nem cso­da, hogy bal­ol­da­li túl­súly figyel­he­tő meg az ország intéz­mé­nye­i­ben, ugyan­is ötven évvel ezelőtt az ame­ri­ka­i­ak­nak nagy­já­ból 10 szá­za­lé­ka fejez­te be az egye­te­met, ma pedig az arány közel három­szo­ros­ra nőtt.

Pew Rese­arch Cen­ter ada­tai sze­rint 1994-től 2015-ig a „több­nyi­re libe­rá­lis” vagy „követ­ke­ze­te­sen libe­rá­lis” egye­te­mi vég­zett­sé­gű­ek ará­nya 25 szá­za­lék­ról 44 szá­za­lék­ra nőtt, ugyan­ak­kor azok­nak az ará­nya, akik „több­nyi­re kon­zer­va­tí­vak” vagy „követ­ke­ze­te­sen kon­zer­va­tí­vak” vol­tak, szin­te moz­du­lat­lan maradt, 30 szá­za­lék­ról 29 szá­za­lék­ra esett vissza – hang­sú­lyoz­za a köz­gaz­dász. Koráb­bi írá­sunk­hoz hason­ló­an McMa­ken is kieme­li, hogy a UCLA Fel­ső­ok­ta­tá­si Kuta­tó­in­té­zet (HERI) fel­mé­ré­sé­nek ada­tai sze­rint 1990-ben a pro­fesszo­rok 42 szá­za­lé­ka „libe­rá­lis­nak” vagy „szél­ső­ba­los­nak” tar­tot­ta, de ez az arány 2014-re 60 szá­za­lék­ra ugrott.

Jor­dan Peter­son kana­dai kli­ni­kai pszi­cho­ló­gus – aki a poli­ti­kai kor­rekt­ség és a poszt­mo­der­niz­mus elle­ni har­cá­ról vált híres­sé – figyel­mez­tet­te az ame­ri­kai és kana­dai szü­lő­ket, hogyaz egye­te­mek bal­ol­da­li ideo­ló­gi­á­val befo­lyá­sol­ják a diákokat.

A pro­fesszor úgy véli, hogy – főleg a humán és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyok­ban – a poszt­mo­der­niz­mus és neo­mar­xiz­mus hívői taní­ta­nak a Nyu­gat szá­mos fel­ső­ok­ta­tá­si intéz­mé­nyé­ben, akik sze­rin­te a sok­szí­nű­ség és az egyen­lő­ség mant­rá­ját kép­vi­se­lik (az kér­dés, mennyi­re támo­gat­ják ezt a gya­kor­lat­ban is).

Nem csak az oktatásban

McMa­ken úgy véli, hogy a bal­ol­da­li túl­súly nem csak az okta­tá­si intéz­mé­nyek­ben meg­fi­gyel­he­tő, mert sze­rin­te az elmúlt évek­ben egy­re több intéz­mény vál­lal aktív sze­re­pet a nyil­vá­nos­ság ala­kí­tá­sá­ban, ide­ért­ve a médi­át és a közös­sé­gi oldalakat.

Washing­ton Post egyik cik­ké­re hivat­koz­va a köz­gaz­dász kieme­li, hogy az újság­írók sok­kal nagyobb szám­ban azo­no­sít­ják magu­kat demok­ra­ta­ként, mint bár­mely más csoport.

Ezen­fe­lül kieme­li, hogya média tag­ja­i­nak poli­ti­kai ado­má­nyai túl­nyo­mó­részt a demok­ra­ták jelölt­je­i­hez kerülnek.

Ismét a Pew Rese­arch Cen­ter egyik kuta­tá­sá­ra utal­va a köz­gaz­dász hang­sú­lyoz­za, hogyöt­ször több libe­rá­lis újság­író van, mint konzervatív.

A magán­szek­tor más tag­ja­i­nak is foko­zó­dott a poli­ti­kai akti­vi­tá­sa az utób­bi idő­ben, véli McMa­ken. A köz­gaz­dász sze­rint a tech­cé­gek­nek is egy­ér­tel­mű poli­ti­kai pre­fe­ren­ci­á­ik vannak.

Aho­gyan azt írja, tanul­má­nyok már kimu­tat­ták, hogy a Szi­lí­ci­um-völgy­ből érke­ző poli­ti­kai ado­má­nyok túl­nyo­mó­részt a demok­ra­ták javát szol­gál­ják. A Twit­ter­nél pél­dá­ul, a tár­sa­ság ala­pí­tá­sá­tól egé­szen 2012-ig, a vál­la­la­ti alkal­ma­zot­tak poli­ti­kai ado­má­nyai 100 szá­za­lék­ban a demok­ra­ták­hoz áram­lott, miköz­ben 2016-ban a Goog­le mun­ka­tár­sa­i­tól érke­ző poli­ti­kai ado­má­nyok 90 szá­za­lé­ka a demok­ra­ták­hoz került.

Rend­kí­vül veszé­lyes helyzet

Peter­son sze­rint a bal­ol­dal erő­tel­jes tér­nye­ré­se az ame­ri­kai egye­te­me­ken rend­kí­vül veszé­lyes követ­kez­mé­nyek­kel jár­hat a szé­le­sebb tár­sa­da­lom szá­má­ra is. A világ­hí­rű kli­ni­kai pszi­cho­ló­gus úgy véli, hogy miköz­ben egy­re több egye­tem és fel­ső­ok­ta­tá­si intéz­mény enged teret a prog­resszi­viz­mus­nak, a poli­ti­kai kor­rekt­ség­nek és szé­le­sebb kör­ben a bal­ol­dal­nak, egy­re több fia­talt befo­lyá­sol­nak ala­ku­ló éve­ik­ben, azaz meg­pró­bál­ják for­mál­ni fel­nőtt identitásukat.

Egy régeb­bi cik­ké­ben Peter­son kifej­ti, hogy a bal­ol­dal túl­súly­ba esé­sé­nek egyik leg­na­gyobb nega­tív követ­kez­mé­nye az egyen­lőt­len­ség­gel kap­cso­la­tos szél­ső­sé­ges akti­viz­mus. Miköz­ben az esély­egyen­lő­ség irán­ti küz­de­lem Peter­son sze­rint egy tel­je­sen éssze­rű kez­de­mé­nye­zés, a radi­ká­lis bal­ol­da­li ideo­ló­gu­sok mar­xis­ta dokt­rí­ná­ja, a kom­mu­niz­mus­hoz hason­ló kime­ne­telt ered­mé­nyez­het és hosszú távon kataszt­ro­fá­lis hatás­sal lehet a fia­tal­ko­ra, az egye­te­mek­re, de az egész tár­sa­da­lom­ra is.

McMa­ken kieme­li, hogy ezen „ideo­ló­gu­sok” azon kívül, hogy a főis­ko­lá­kon és egye­te­me­ken oktat­nak, olyan tan­köny­ve­ket, tör­té­ne­lem­köny­ve­ket és tudo­má­nyos kiad­vá­nyo­kat írnak, ame­lyek befo­lyá­sol­ják a töb­bi okta­tót, közép­is­ko­lai tanárt és hallgatót.

A köz­gaz­dász kieme­li, hogy a Szi­lí­ci­um-völgy cége­i­ben dol­go­zó embe­rek több­sé­ge főis­ko­lá­kon és egye­te­me­ken sze­rez dip­lo­mát, aho­gyan a mai újság­írók, szak­ér­tők, taná­rok, ügy­vé­dek, vál­la­la­ti vezér­igaz­ga­tók és egyéb veze­tők is egye­tem­re jár­tak és való­szí­nű­leg jár­ni is fog­nak. Már­pe­dig az egye­te­mek okta­tói dön­tő­en baloldaliak.

Ebből kifo­lyó­lag McMa­ken sze­rint döb­be­ne­tes len­ne, ha ennek az egy­ér­tel­mű elfo­gult­ság­nak a net­tó hatá­sa a köz­vé­le­ményt nem a pro­fesszo­rok által ked­velt ideo­ló­gia irá­nyá­ba nyom­ná, miköz­ben kieme­li, hogy ilyen körül­mé­nyek között az isko­lák­ban és a médi­á­ban ural­ko­dó bal­ol­da­li ideo­ló­gia a szé­le­sebb nyil­vá­nos­ság ideo­ló­gi­á­já­vá kezd válni.

Az inté­zet főszer­kesz­tő­je arra figyel­mez­tet, hogy fel kell készül­ni arra, hogy egy­re több ideo­ló­gi­ai akti­viz­must lát­ha­tunk a szé­le­sebb tár­sa­da­lom­ban, a Szi­lí­ci­um-völgy­ben és azon túl is.

Veszély­ben a véleményszabadság

Karl Pop­per oszt­rák filo­zó­fus már a 19. szá­zad­ban rámu­ta­tott az ideo­ló­gi­ák veszé­lye­i­re. Sze­rin­te, ha egy gon­do­lat­me­net nem ismer cáfo­la­tot, az már nem elmé­let, hanem ideo­ló­gia, már­pe­dig az ideo­ló­gi­ák kizár­ják a nyi­tott, ténye­ken ala­pu­ló vitát, ezál­tal pedig a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi fej­lő­dést is. Ilyen ideo­ló­gi­ák sze­rin­tünk a mar­xiz­mus, vagy éppen a neoliberalizmus.

Bár Peter­sont sok­szor kon­zer­va­tív­nak, de még szél­ső­jobb­ol­da­li­nak is nevez­ték, a kana­dai pszi­cho­ló­gus a Man­di­ner­nek elárul­ta, hogy klasszi­kus libe­rá­lis­nak tekin­ti magát, már­pe­dig ha állás­pont­ja­it vesszük figye­lem­be, való­ban igaz az állítása.

Több­ször kiemel­te ugyan­is, hogy ha a jobb­ol­dal foly­tat­na a balo­sok­hoz hason­ló, magas szin­tű akti­viz­must az intéz­mé­nyek­ben, akkor az ellen is fellépne. 

Akár­csak Peter­son, a magyar kor­mány is hason­ló kri­ti­kák­kal talál­ko­zik rend­sze­re­sen. Poli­ti­ku­sok, köz­gaz­dá­szok és nem­zet­kö­zi intéz­mé­nyek sere­gei kri­ti­zál­ták heve­sen Magyar­or­szág neo­li­be­ra­liz­mus­tól elté­rő (gazdaság)politikáját 2010 óta, a leg­kü­lön­bö­zőbb ürü­gyek­re támaszkodva.

Fon­tos fel­ké­szül­ni a bal­ol­da­li túl­súly elle­ni küz­de­lem­re, mivel – aho­gyan azt McMa­ken írja –, az olyan intéz­mé­nyek, mint a közös­sé­gi- és főára­mú média, az egye­te­mek, sőt a vál­la­la­ti szek­tor is egy­re gyor­sab­ban tolód­nak bal­ra. Ez pedig azzal a követ­kez­ménnyel jár, hogy azok az embe­rek, akik eze­ket az intéz­mé­nye­ket ellen­őr­zik, egy­re ellen­sé­ge­seb­bek lesz­nek azok­kal, akik nem érte­nek egyet velük – zár­ja írá­sát McMa­ken, aki cik­ké­ben rész­le­tek­kel mutat­ja be, hogyan mani­pu­lál­ják a köz­vé­le­ményt az intéz­mé­nye­ket elfog­la­ló bal­ol­da­li ideológusok.

A szer­ző kieme­li, hogy ha vál­to­zást aka­runk a világ­ban, az a tudat­nál és a köz­vé­le­mény­nél kez­dő­dik. Nem lehet a keresz­tény­sé­get úgy ter­jesz­te­ni és támo­gat­ni, ha egyéb­ként az embe­rek nem hisz­nek ben­ne. Ha azt sze­ret­nénk, hogy az embe­rek tisz­te­let­ben tart­sák a magán­tu­laj­dont, ahhoz az kell, hogy az isko­lá­ban erről tanuljanak. 

Nem meg­vá­sá­rol­ni, hanem oktatni

A szer­ző sze­rint Trump egy­ko­ri tanács­adó­ja, Ste­ve Ban­non is nagy hibá­ba esett. Azt hit­te, el tud érni egy állan­dó jobb­ol­da­li több­sé­get a poli­ti­kai intéz­mé­nyek­ben egy bal­ol­da­li kor­ban. De gya­kor­la­ti meg­ol­dást nem kínált, leg­fel­jebb annyit, hogy sza­vaz­zunk az álta­la támo­ga­tott poli­ti­ku­sok­ra. Csak­hogy ettől a köz­vé­le­mény nem kez­di el egy csa­pás­ra magá­é­nak tud­ni Ban­non kon­zer­va­tív érté­ke­it, világ­né­ze­tét. Ahhoz kevés pár évig az adott poli­ti­ku­sok­ra sza­vaz­ni. Nem elég pusz­tán anya­gi ösz­tön­zők­kel, még nagyobb jólé­ti ígér­ge­té­sek­kel meg­vá­sá­rol­ni a sza­va­zó­kat, ettől sem vál­to­zik meg tar­tó­san a bal­ol­da­li túl­súly. Ban­non McMa­ken sze­rint nem vet­te ész­re, hogy vízi­ó­i­hoz hiány­zik az a támo­ga­tói tömeg, amely­nek agyát évti­ze­de­ken át mos­ta a bal­ol­dal által fog­lyul ejtett intézményrendszer.

And­rew Breit­bart job­ban lát­ta a hely­ze­tet: fel­is­mer­te, hogya bal­ol­dal a szó­ra­koz­ta­tó ipa­ron, az újság­író­kon, a kor­mány­za­ti ügy­nök­sé­gek kulcs­po­zí­ci­ó­in keresz­tül fej­ti ki és tart­ja meg hatalmát.

Össze­gez­ve, a bal­ol­da­li túl­súly meg­tö­ré­sé­hez a kul­tu­rá­lis nar­ra­tí­va ura­lá­sá­ra van szük­ség, ehhez pedig kiegyen­sú­lyo­zott oktatásra.

Új, alter­na­tív intéz­mény­rend­szer kell

Ehhez McMa­ken sze­rint egy tel­je­sen új, átfo­gó intéz­mény­rend­szert kell lét­re­hoz­ni, amely alter­na­tí­vát kínál, a kuta­tói szfé­rá­tól a pod­ca­s­to­kig és vide­ós tar­tal­ma­kig. Kel­le­nek ehhez bátor okta­tá­si intéz­mé­nyek és eret­nek tör­té­né­szek is, akik nem fél­nek szem­be­men­ni az évti­ze­de­ken át ismé­tel­ge­tett bal­ol­da­li „igaz­sá­gok­kal”.

Ha ez nem jár siker­rel, az intéz­mé­nyek bal­ra toló­dá­sa foly­ta­tó­dik, az azok­ban ülők pedig egy­re ellen­sé­ge­seb­bek lesz­nek azok­kal szem­ben, akik nem érte­nek velük egyet.

For­rás: Man​di​ner​.hu