64 éve tört ki a for­ra­da­lom, ami elő­ször ren­get­te meg a szov­jet biro­dal­mat és a kommunizmust

Az 1956. októ­ber 23-án kitört magyar for­ra­dal­mat a nyu­ga­ti, sza­bad világ cser­ben­hagy­ta, így végül véres har­cok­ban elbu­kott, de a magyar­or­szá­gi ese­mé­nyek új irányt szab­tak a világ­tör­té­ne­lem­nek. A magyar sza­bad­ság­harc utóbb vég­ze­tes­nek bizo­nyult sebet ejtett a szov­jet rend­sze­ren, ez is veze­tett négy évti­zed­del később az össze­om­lá­sá­hoz. 64 évvel ezelőtt a hóna­pok óta foko­zó­dó elé­ge­det­len­ség követ­kez­té­ben 250 ezren vonul­tak Buda­pes­ten az utcák­ra, majd ami­kor a kom­mu­nis­ta veze­tők ellen­for­ra­da­lom­nak nevez­ték az ese­mé­nye­ket és cső­cse­lék­nek a tün­te­tő­ket, az ÁVH-sok pedig az embe­rek közé lőt­tek, a tömeg fegy­vert szer­zett és szem­be­szállt a dik­ta­tú­rá­val. Az ötve­ne­dik évfor­du­ló, 2006 óta azon­ban ezen a napon már nem­csak ez jut az emlé­ke­zők eszé­be, hanem a 2006. októ­ber 23-án, nyil­ván­va­ló­an Gyur­csány Ferenc uta­sí­tá­sá­ra kitört rend­őri erő­szak is.

Magyar­or­szá­gon 1956 nya­rán kez­dett egy­re erő­tel­je­seb­ben jelent­kez­ni a Ráko­si-dik­ta­tú­rá­val szem­be­ni elé­ge­det­len­ség. A folya­mat­ra hatás­sal volt Sztá­lin 1953-as halá­la és az azt köve­tő, eny­hü­lés­nek lát­szó szov­jet ese­mé­nyek. Ráko­sit nyá­ron Hru­scsov a Szov­jet­uni­ó­ba szám­űz­te, azt gon­dol­va, hogy ezzel meg­elő­zi az ese­mé­nyek radi­ká­li­sab­bá válását.

Októ­ber ele­jén újra­te­met­ték a kon­cep­ci­ós per­ben kivég­zett – egyéb­ként szin­tén súlyos tör­vény­te­len­sé­ge­ket elkö­ve­tő – Rajk Lász­lót és tár­sa­it, majd októ­ber 13-án az állam­párt MDP reha­bi­li­tál­ta Nagy Imrét, az ese­mé­nyek pedig kicsúsz­tak a kom­mu­nis­ta veze­tők kezé­ből (ráadá­sul a párt­ve­ze­tés, az új első tit­kár, Gerő Ernő veze­té­sé­vel a kri­ti­kus napok­ban elhagy­ta az orszá­got, Jugo­szlá­vi­á­ba utazott).

Októ­ber 16-án a sze­ge­di egye­te­mis­ták nagy­gyű­lé­se kimond­ta, hogy tes­tü­le­ti­leg kivál­nak az állam­pár­ti dik­ta­tú­ra ifjú­sá­gi szer­ve­ze­té­ből, a DISZ-ből (Demok­ra­ti­kus Ifjú­sá­gi Szö­vet­ség), és új, füg­get­len szer­ve­ze­tet hoz­nak lét­re Magyar Egye­te­mi és Főis­ko­lai Egye­sü­le­tek Szö­vet­sé­ge (MEFESZ) néven.

Az ezt köve­tő napok­ban az egye­te­mek diák­jai sor­ra jelen­tet­ték be a MEFESZ-hez való csat­la­ko­zá­su­kat, és demok­ra­ti­kus köve­te­lé­se­ket fogal­maz­tak meg, ame­lye­ket októ­ber 22-én éjsza­ka a buda­pes­ti Műegye­te­men fogad­tak el.

A leg­főbb köve­te­lé­sek ezek voltak:

• a sztá­li­nis­ta címer eltör­lé­se, a Kos­suth címer helyreállítása;
• sza­bad, több­pár­ti választások;
• a szov­jet csa­pa­tok kivonása;
• a szov­jet-magyar kap­cso­la­tok egyen­ran­gú­ság­ra ala­pu­ló újrafogalmazása;
• új kor­mány, Nagy Imre vezetésével;
• a köte­le­ző beszol­gál­ta­tás eltör­lé­se, a paraszt­ság elnyo­má­sá­nak megszüntetése; 
• a kon­cep­ci­ós perek fele­lő­se­i­nek bíró­ság elé állítása;
• a saj­tó- és szó­lás­sza­bad­ság helyreállítása; 
• már­ci­us 15‑e nem­ze­ti ünne­pé tétele.

A Belg­rád­ból épp­hogy haza­té­rő párt­ve­ze­tés uta­sí­tá­sá­ra a bel­ügy­mi­nisz­ter, Piros Lász­ló októ­ber 23-án dél­előtt betil­tot­ta a dél­után­ra meg­hir­de­tett tün­te­tést, majd várat­la­nul még­is enge­dé­lyez­ték, amit egy rádió­köz­le­mény­ben jelen­tet­tek be.

A tün­te­tő egye­te­mis­ták dél­után három­kor a Pető­fi-szo­bor­hoz vonul­tak, ahol Sin­ko­vits Imre elsza­val­ta a Nem­ze­ti dalt, majd átvo­nul­tak a Bem tér­re. Köz­ben egy­re több mun­kás és járó­ke­lő csat­la­ko­zott a tömeg­hez. Egy­re bát­rabb jel­sza­va­kat skan­dál­tak, egy idő után fel­hang­zott a „Rusz­kik haza!” is. 

A TÜNTETÉS KEZDETÉN MÉG 15 EZER FŐS TÖMEG A BEM TÉRRE ÉRKEZVE MÁR 250 EZRESRE DUZZADT. 

Esté­re a hely­zet tel­je­sen kicsú­szott a párt­ve­ze­tés kezé­ből, az egész város­ban tün­te­té­sek tör­tek ki. A leg­töb­ben a par­la­ment elé vonul­tak, ahol Nagy Imrét köve­tel­ték. Este kilenc körül meg is jelent az Ország­ház erké­lyén, de a beszé­de – mind­járt az ele­jén az „Elv­tár­sak!” meg­szó­lí­tás – óri­á­si csa­ló­dást oko­zott. Az 1953-as refor­mok foly­ta­tá­sát ígér­te, de ez az embe­rek­nek már kevés volt. 

Köz­ben egy másik tün­te­tő cso­port a Város­li­get­nél ledön­töt­te Sztá­lin szob­rát, majd fel­da­ra­bol­ták, a fejét a Bla­ha Luj­za tér­re vitték. 

Egy har­ma­dik tün­te­tő cso­port a Magyar Rádió épü­le­té­hez vonult. 

A párt leg­szű­kebb veze­té­se – a Köz­pon­ti Veze­tő­ség – nem lát­ta át a hely­ze­tet, és csak rohant az ese­mé­nyek után. Nagy Imrét vissza­vet­ték a párt­ve­ze­tés­be, és kine­vez­ték minisz­ter­el­nök­nek, levál­tot­tak több kemény­vo­na­las mosz­ko­vi­ta (a hábo­rú után Moszk­vá­ból vissza­tért) veze­tőt (iro­ni­kus módon Nagy Imre is az volt egyéb­ként), és a „magyar” kom­mu­nis­ta vonal­ból töb­be­ket – köz­tük Kádár Jánost és Kál­lai Gyu­lát – rak­ták a helyükre. 

A gyű­lölt Gerő Ernő azon­ban a helyén maradt. Este nyolc óra­kor mon­dott rádió­be­szé­det, ami­ben a Ráko­si-dik­ta­tú­ra frá­zi­sa­it pufog­tat­ta. „Fasisz­ta és reak­ci­ós ele­mek­nek”, „ellen­for­ra­dal­má­rok­nak” nevez­te a tün­te­tő­ket (több­száz­ezer embert!), és fenye­get­ve hoz­zá­tet­te, hogy a párt meg­vé­di az úgy­ne­ve­zett „mun­kás­ha­tal­mat” (miköz­ben a tün­te­tők között ekkor­ra már több­ség­ben vol­tak a mun­ká­sok). Ráadá­sul ezután Nagy Imre is ellen­for­ra­da­lom­nak nevez­te a megmozdulásokat. 

A kemény­vo­na­las Mün­nich Ferenc és Nóg­rá­di Sán­dor (egy­ko­ri par­ti­zán) az „ellen­for­ra­da­lom” fegy­ve­res leve­ré­sét és a szov­jet csa­pa­tok beavat­ko­zást köve­tel­te. Ezt per­sze nem is kel­lett köve­tel­ni, a Buda­pest kör­nyé­ki ala­ku­la­tok már októ­ber 23-án bevo­nul­tak Budapestre. 

A Rádi­ó­hoz vonult tömeg az abla­kok­ba kira­kott rádió­ké­szü­lé­ke­ken hall­gat­ta Gerő beszé­dét, amely óri­á­si fel­há­bo­ro­dást oko­zott. Ezt lát­va a rádi­ó­ba vezé­relt ÁVH-sok lőál­lá­so­kat kezd­tek kiépí­te­ni. Ami­kor este 11 körül a rádió veze­tői meg­ta­gad­ták a tün­te­tők 16 pont­já­nak beol­va­sá­sát, az ávó­sok a tömeg­be lőt­tek. Az első sor­tűz aznap nem Buda­pes­ten, hanem Deb­re­cen­ben dör­dült el. Ott több tíz­ez­ren vonul­tak az utcák­ra és Komó­csin Zol­tán megyei párt­tit­kár uta­sí­tá­sá­ra az ÁVH dél­után fél hat­kor a tömeg­be lőtt (koráb­ban a helyi hír­adós­ez­red törzs­fő­nö­két, a 26 éves Garab Imre főhad­na­gyot uta­sí­tot­ta erre, ő azon­ban meg­ta­gad­ta a tűz­pa­ran­csot, majd át is állt a for­ra­da­lom olda­lá­ra). Ket­ten meg­hal­tak, több­tu­cat­nyi­an megsebesültek.

A sok halot­tal járó sor­tűz elle­né­re a tömeg nem osz­lott fel. Hama­ro­san fegy­ver­hez jutot­tak a hely­szín­re erő­sí­tés­ként kül­dött kato­nai ala­ku­la­tok­tól, vala­mint a teher­au­tó­kon érke­ző újabb fel­ke­lők­től, akik fegy­ver­rak­tá­ra­kat tör­tek fel. A Rádió ost­ro­ma más­nap haj­nal­ban a fel­ke­lők győ­zel­mé­vel vég­ző­dött, elkez­dő­dött a for­ra­da­lom és szabadságharc. 

Sch­midt Mária, a Ter­ror Háza Múze­um főigaz­ga­tó­ja, kor­mány­biz­tos a hat­va­na­dik évfor­du­lón indult emlék­év végén, 2017-ben így össze­gez­te az 1956-os for­ra­dal­mat: .. ennek a for­ra­da­lom­nak nem vol­tak veze­tői, ebben a for­ra­da­lom­ban és sza­bad­ság­harc­ban a magyar embe­rek töb­bek között azért fog­tak fegy­vert, mert iga­zi veze­tő­it kivé­gez­ték, emig­rá­ci­ó­ba kény­sze­rí­tet­ték és bör­tön­be zár­ták, akik pedig a helyük­be lép­tek, az ide­gen, szov­jet meg­szál­lók kiszol­gá­lói vol­tak, akik cser­ben­hagy­ták őket. A kom­mu­nis­ta elit nem­csak elárul­ta nem­ze­tün­ket, de el akar­ta töröl­ni a múl­tun­kat, át akar­ta szab­ni a nyel­vün­ket, hogy alkal­mat­lan­ná vál­jon a való­ság leírá­sá­ra. Totá­lis hábo­rút indí­tot­tak min­den ellen, ami magyar, ami a szá­munk­ra fon­tos, sőt, szent volt. Akkor és ott (…) a sza­ka­dék szé­lé­re űzött nem­ze­tünk a pusz­ta lété­ért, a meg­ma­ra­dá­sá­ért küz­dött, és állt ki oly ele­mi erő­vel a sza­bad­sá­gá­ért és a füg­get­len­sé­gé­ért. Aki ezt a küz­del­met lebe­csü­li, sok ezer hon­fi­tár­sunk élet­ál­do­za­tát, száz­ez­rek kese­rű kiút­ta­lan­sá­gát, mil­li­ók szen­ve­dé­sét gya­láz­za meg. 

Ezen a napon 2006 óta azon­ban már nem­csak a dicső­sé­ges for­ra­da­lom jut az embe­rek eszé­be, hanem a gyur­csá­nyi rend­őr­ter­ror is. 2006. októ­ber 23-án ugyan­is az akkor már több mint egy hónap­ja tar­tó tömeg­tün­te­té­sek után a rend­őrök a békés meg­em­lé­ke­zők­re támad­tak, ren­ge­teg ember meg­sé­rült, vol­tak, akik­nek gumi­lö­ve­dék­kel lőt­ték ki a szemét. 

Ahogy az köz­is­mert, szep­tem­ber 17-én az után tör­tek ki a tün­te­té­sek, hogy nyil­vá­nos­ság­ra került Gyur­csány Ferenc akko­ri minisz­ter­el­nök őszö­di beszéde. 

Gyur­csány töb­bek között azt mond­ta: Hazud­tunk reg­gel, éjjel meg este. Nyil­ván­va­ló­an végig­ha­zud­tuk az utol­só más­fél-két évet. Tel­je­sen vilá­gos volt, hogy amit mon­dunk, az nem igaz.

2006. októ­ber 23-án a Fidesz az Asto­ri­á­nál tar­tott mél­tó­ság­tel­jes meg­em­lé­ke­zést, ame­lyen Orbán Vik­tor is beszé­det mon­dott. Miu­tán a meg­em­lé­ke­zés véget ért, az Asto­ri­á­tól haza­fe­lé tar­tó békés meg­em­lé­ke­zők­re a rend­őrök könny­gáz­zal és gumi­lö­ve­dék­kel támad­tak, szán­dé­ko­san a koráb­ban a Kos­suth téren tün­te­tők­kel és onnan távo­zók­kal össze­mos­va őket (egyéb­ként annak sem volt oka, hogy a Kos­suth téri tün­te­tők­re támadjanak). 

A rend­őrök válo­ga­tás nél­kül ütöt­tek min­den­kit, és több alka­lom­mal gumi­lö­ve­dé­ket vetet­tek be. 

A LÖVEDÉKEK MIATT TÖBB EMBERNEK MEGSÉRÜLT A SZEME, VOLT, AKINEK KI IS LŐTTÉK AZ EGYIKET. 

A Fidesz egyik kép­vi­se­lő­jét, Révész Mári­uszt is az Asto­ri­án ver­ték meg. Ráadá­sul LOVASROHAMOT VEZÉNYELTEK A TÖMEGBE, 3 perc­cel azt köve­tő­en, hogy véget ért a ren­dez­vény, tehát szin­te sen­ki­nek sem volt esé­lye a menekülésre. 

Ha ez nem len­ne elég, A TÜNTETŐKET VERŐ, SÍMASZKOS RENDŐRÖKÖN – TÖRVÉNYELLENES MÓDON – NEM VOLT AZONOSÍTÓ (nyil­ván azért, hogy utó­lag ne lehes­sen őket beazo­no­sí­ta­ni), ami tel­je­sen jogo­san szin­tén hatal­mas fel­há­bo­ro­dást kel­tett. A sérül­tek lét­szá­ma hiva­ta­lo­san 195 volt, de való­szí­nű­leg sok­kal töb­ben sérül­tek meg, csak ők nem szo­rul­tak orvo­si ellátásra.

Gyur­csány Ferenc minisz­ter­el­nök pedig folya­ma­to­san cső­cse­lék­nek nevez­te a békés meg­em­lé­ke­ző­ket, DEMSZKY GÁBOR, A FŐVÁROS AKKORI SZDSZ-ES FŐPOLGÁRMESTERE PEDIG KITÜNTETTE A RENDŐRI ERŐSZAKOT VEZÉNYLŐ BUDAPESTI FŐKAPITÁNYT, GERGÉNYI PÉTERT. EZ ÓRIÁSI FELHÁBORODÁST OKOZOTT. 

A Bal­sai Ist­ván volt minisz­ter­el­nö­ki meg­bí­zott által 2011-ben nyil­vá­nos­ság­ra hozott jelen­tés alap­ján MEGALAPOZOTTAN FELTEHETŐ, HOGY A RENDŐRÖK NEM GONDATLANSÁGBÓL, HANEM TUDATOSAN, LEGFELSŐBB POLITIKAI UTASÍTÁSRA, VAGYIS GYURCSÁNY PARANCSÁRA CSELEKEDTEK. 

For­rás: Origo