Hírek Elszakított területi hirek 2021 a nemzeti újrakezdés éve

2021 a nemzeti újrakezdés éve

Tízéves az egyszerűsített honosítás, ugyanis 2011 januárjától kérhetik a külhoni magyarok a magyar állampolgárságot. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár tavaly november végén a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) és a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) plenáris ülésén ismertette az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának eredményeit. Akkor elhangzott, a magyar nemzetpolitikának négy alappillére van: a nemzet közjogi egyesítése, a magyarok identitásának megerősítése, a külhoni magyar szervezetekkel való kapcsolattartás és a gazdaság fejlesztése a külhonban. Többek között mindezekről és a magyarság jövőjéről a madéfalvi veszedelem 257. évfordulóján szervezett megemlékezés után Potápi Árpád János államtitkárral beszélgettünk.

– Államtitkár úr, hogyan értékeli az elmúlt tíz évet?

– A tíz év olyan időtáv, amikor már tényleg lehet értékelni, és hála Istennek, eredményekről is tudunk beszélni. Tíz évvel ezelőtt, illetve lassan 11 éve kezdődött az a nemzetpolitika, amely radikális irányváltást jelentett ahhoz képest, ami addig jellemezte a szocialista kormányok hozzáállását ehhez a kérdéshez. 2010. május 26-án elfogadtuk a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ami lehetővé tette azt, hogy minden magyar ember – bárhol éljen a világon – visszakaphassa vagy megszerezhesse a magyar állampolgárságot. Ennek értelmében több mint egymillió-egyszázezer honfitársunk élt ezzel a lehetőséggel, akár Erdélyben, akár a Kárpát-medence egyéb tájain vagy bárhol a nagyvilágban. Ugyanakkor szimbolikus jelentőségű jogszabályokat is alkottunk, ami megteremtette a nemzetpolitika azon alapjait, amelyre azóta is tudunk építeni. 2014–2015-től kezdve a gazdaságfejlesztési programokon keresztül jelentősen segítjük a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulását is. Kiemelt célunk a magyar közösségek megerősítése.

– Igen, az elmúlt években egyaránt segítették a fiatal családokat, a vállalkozókat és gazdákat is. Miért fontos ez a nemzetpolitika szempontjából?

– Csak akkor tudjuk megőrizni a nemzetet, ha erős közösségeket építünk. A közösségeket minden szinten erősíteni kell, kezdve a családoktól, a civil szervezeteken át egészen a történelmi egyházakig és intézményekig. Ennek jegyében az elmúlt tíz évben óvodák építését, iskolák felújítását támogattuk, és igyekeztünk megerősíteni a felsőoktatást is. Jó látni azt, hogy ha például egy pécsi magyar gyermek akar továbbtanulni, akkor gondolkodhat Komáromban, Beregszászban, Szabadkában, Kolozsvárban vagy akár Csíkszeredában is, de ugyanígy a csíkszeredai fiatalok is gondolkodhatnak magyarországi vagy más határon túli felsőoktatási intézményekben. Ha az oktatásra, kultúrára, gazdaságra tekintünk, akkor egyre inkább elmondhatjuk, hogy az elmúlt 10 év munkájának köszönhetően mára egységes Kárpát-medencei térről beszélhetünk.

– A jelenlegi járvány- és gazdasági helyzetben mennyire stabilak a nemzetpolitika alappillérei?

– Mindenképpen szeretnénk folytatni a külhoni magyar közösségek megerősítését. Nagyon érdekes ez az idei év. A huszonegyedik század huszonegyedik évét kezdtük el, szimbolikus dolog. A huszadik század a magyarság számára viszontagságokkal teli, vesztes évszázad volt. Ha végignézzük a történelmünket, akkor láthatjuk, az is csoda, hogy egyáltalán beszélhetünk még magyarokról. Európában, de lehet, hogy a világon sincs még egy olyan nép, amely ennyi sorscsapást kibírt volna. Ha egy-egy település vagy nemzetrész magyarságáról beszélünk, sokan mondogatják, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk. Erre azt szoktam mondani, milyen jó, hogy ez a huszonnegyedik óra már száz éve tart, és még nincs vége. Ebben van remény is, például az, hogy bármi is történt, minden reménytelenség ellenére újrakezdtük. Ha humorizálni akarnék, akkor azt mondanám, olyanok vagyunk, mint a kis szurikáták, a végén úgyis kidugjuk fejünket, és újrakezdjük az egészet. Nagyon jó látni azt is, hogy nagyon sok tehetséges gyerek és fiatal van közöttünk. Sokszor mondják az emberek, főként az idősek, hogy ennek vagy annak nincs értelme, mert utánunk már nem jön senki, magyarságunkat, hagyományainkat nem őrzi senki tovább. Ez nem igaz. Nagyon sok tehetséges gyermek, fiatal van, akik becsületes felnőttek lesznek és viszik tovább ezeket a dolgokat. A mi dolgunk most nem az, hogy fegyverrel küzdjünk a szabadságért, hanem az, hogy éljünk az adott lehetőségekkel, a helyzetünkből tudjunk profitálni, és minden nehezebb helyzetből úgy tudjunk kijönni, hogy az a magyarság számára előnyös legyen. Tavaly a Kárpát-medencében szinte mindenhol választások voltak. Ahol a magyarok képesek voltak összefogni, félretenni az ellentéteket, ott eredmények születtek. Ez is reményt ad számunkra. Száz évvel Trianon után miniszterelnök-helyettesünk, három miniszterünk és tizenkét államtitkárunk van a román kormányban, emellett magyar megyevezetőink és városvezetőink is vannak. Szerintem ez olyan történelmi lehetőség, amelyet tényleg ki kell használni. Ráadásul a magyar kormány is segíti a magyar közösségeket, az RMDSZ-szel összefogva dolgozunk. Ez óriási lehetőség az itteni magyarság, a székelység számára, de nyilván a románok számára is. Az RMDSZ kormányba való kerülése történelmi lehetőség arra is, hogy olyan közös pontokat találjunk más közösségekkel is, amelyek egymást és a régiót is erősítik.

– Mit gondol a külhoni magyarokat érintő szinte folyamatos jogsértésekről?

– A 257. évvel ezelőtti madéfalvi vérengzés jut eszembe. Minden év első kiemelkedő eseménye a vérengzésre való megemlékezés, és itt ki kell emelni azt, hogy amikor nemzetben gondolkodunk, akkor arról is beszélünk, hogy minden nemzetrésznek minden nemzetrészért ki kell állnia. Oda kell figyelnünk egymásra. Az utóbbi időben a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben gazdasági, társadalmi, morális szempontból, mégis, az ottani magyarság az elmúlt évek minden nehézsége ellenére képes volt megerősödni. Ebben nagy szerepe volt az anyaországnak is, hisz olyan programokat indítottunk, amelyek segítik őket, az ukrán kormányzat viszont minden lehetséges eszközzel próbálja ellehetetleníteni a kárpátaljai magyarok életét, munkáját. Folyamatos atrocitások érik a nemzeti közösségünk tagjait. Ezt nem hagyjuk szó nélkül. Most itt, január 7-én, Székelyföldön is el kell mondanunk, hogy elítéljük a magyar közösséget ért támadásokat és nem tudjuk elfogadni azt, hogy magyar politikusokat tiltanak ki Ukrajnából, helyi magyar vezetőket félemlítenek meg. Természetesen Romániában sem minden tökéletes, de azt gondolom, most azáltal, hogy az RMDSZ kormányra került, új lehetőségek nyílnak. Nyilván nem várhatjuk el az RMDSZ-től, hogy amit 30 év alatt nem lehetett megoldani, azt most néhány hónap alatt rendbe tegye, de a munkát nem szabad megspórolni, amit lehet – ahogyan a székely mondja – szerre meg kell oldani. Ha csak egyet, kettőt tudnak megoldani, már az is egy előrelépés. Leginkább arra lenne szükség, hogy olyan történelmi megbékélést tudjunk megvalósítani, mint amit Szerbiával sikerült. Fontos lenne, hogy végre ne ellenséget lássunk folyamatosan egymásban, hanem olyan szomszédot, akivel össze lehet fogni.

– Szintén a MÁÉRT és a Magyar Diaszpóra Tanács plenáris ülésén nyilvánították 2021-et a nemzeti újrakezdés évének. Mi adhat erőt a magyarságnak az újrakezdéshez?

– Igen, a 2021-es év a nemzeti újrakezdés éve. Érdekes erről épp Madéfalván beszélni, hiszen ez a település szimbolikus hely. E település lakói 257 évvel ezelőtt példát mutattak újrakezdésből. A falut elpusztították, több százan meghaltak, rengetegen elmenekültek, és mégis létezik Madéfalva. Van iskola, óvodát építenek, számos fejlesztés zajlik a településen, de Székelyföld-szerte ugyanez a helyzet. A székelyek bármilyen vesztes helyzetből képesek voltak újrakezdeni. Ez az én népemre, bukovinai székelyekre, nagyszüleimre még inkább igaz, mert ők sosem tagadták meg magyarságukat, hitüket és azt a reményt, hogy visszajöhetnek Magyarországra. Az idén lesz 80 éve annak, hogy visszatelepítették őket Magyarországra, és azóta is napi kapcsolat van közöttünk, székelyföldi székelyek és bukovinai székelyek között. Csak az én nagyszüleimet vagy háromszor telepítették át és menekültek ide-oda, mégis bármilyen helyzetben újra tudták kezdeni életüket és nem keseredtek el. Az újrakezdés reményében éltek. Most járvány van, a nemzetrészek fizikailag el vannak zárva egymástól, a lelki kapocs azonban, amelyet az elmúlt évek során még szorosabbra fűztünk, nagyon erős. Ha a nemzetpolitika területére nézek, senkiben nem látom a reményvesztettséget. Mindenki bízik abban, hogy pár hónap, és folytatni tudjuk a közös munkát a megszokott kerékvágásban. A kérdésre a válasz tehát, hogy a hit, a remény és az erős élni akarás, tenni akarás az, ami a magyarságot a legnehezebb helyzetekben is megmentette és folyamatosan előre viszi.


– Hogyan tekint a magyarság és főként a külhoni magyarok jövőjére?

– Pozitív szemléletű ember vagyok, soha nem szoktam nagyon elkeseredni. Azt gondolom, minden egyes rossz dologban meg lehet keresni azt a kis jót, amiből utána lehet építkezni. Néha nehéz megtalálni ezt a jót, de ha megtaláltuk, akkor lehet menni tovább. Ha a járványon túl leszünk, a nemzetpolitikában mindent minimum ott tudunk folytatni, ahol abbahagytuk, de nem is hagytuk abba, csak lelassítottunk. Például a Határtalanul programot jelenleg nem tudjuk folytatni, viszont, ha a járványnak vége lesz, akkor az is és a többi programunk is gőzerővel beindul. A nemzetet az elmúlt évek során jelentősen megerősítettük. A mai magyarországi fiatalok több mint kétharmadának van olyan határon túli magyar barátja, akivel naponta tartja a kapcsolatot. 78 százalékuk járt már határon túli területen, tehát élő, fizikai tapasztalataik vannak. Ez óriási eredmény. Jó látni azt is, hogy ha Magyarországon bármilyen tehetségkutató, tanulmányi vagy sportverseny van, azon a határon túliak is jelen vannak. Sőt, nagyon jól teljesítenek. Az össznemzetben való gondolkodás ma már az élet minden területén jelen van. Ha csak a könnyűzenére gondolunk, ott is azt látjuk, hogy a Magyarországon elismert zenészek jelentős része határon túli, gondoljunk csak Bagossyékra innen, Gyergyóból. Ez is azt bizonyítja, hogy van kitartás a külhoni fiatalokban. Ez szerintem kedvező és látványos fordulat ahhoz képest, ami mondjuk 20-30 évvel ezelőtt volt. Van remény! Ha a sportot nézzük, ott is elmondhatjuk ugyanezt. A nemzetpolitikának egyre inkább kiemelt területe a sport. Az elmúlt négy-öt évben akadémiákat hoztunk létre, megerősítettük a focit, a lovassportot, a jégkorongot, most azon vagyunk, hogy itt, a Hargitán egy nagy sípályarendszert, a Kárpát-medence legnagyobb sípályarendszerét tudjuk megvalósítani. Én a jövőt tehát úgy látom, hogy ez az évszázad győztes évszázad lesz a magyarok számára. Mi azért dolgozunk, hogy az unokáink vagy dédunokáink 80 év múlva tudják elmondani, hogy volt értelme a küzdelemnek.

A hitet és a reményt soha nem szabad feladni. Orbán Viktort idézném: „Addig játsszuk a meccset, amíg meg nem nyerjük.” Ha netán valamit megnyerünk, akkor ne hagyjuk elveszni a lehetőséget. Most az erdélyi magyarok olyan pozícióban vannak, amit ki kell használni. Én hiszek benne, hogy ki is fogják használni.

Forrás: hargitanepe.ro