Hírek Elszakított területi hirek 2021 a nem­ze­ti újra­kez­dés éve

2021 a nem­ze­ti újra­kez­dés éve

Tíz­éves az egy­sze­rű­sí­tett hono­sí­tás, ugyan­is 2011 janu­ár­já­tól kér­he­tik a kül­ho­ni magya­rok a magyar állam­pol­gár­sá­got. Sem­jén Zsolt magyar minisz­ter­el­nök-helyet­tes és Potá­pi Árpád János nem­zet­po­li­ti­ká­ért fele­lős állam­tit­kár tavaly novem­ber végén a Magyar Állan­dó Érte­kez­le­ten (MÁÉRT) és a Magyar Diasz­pó­ra Tanács (MDT) ple­ná­ris ülé­sén ismer­tet­te az elmúlt tíz év nem­zet­po­li­ti­ká­já­nak ered­mé­nye­it. Akkor elhang­zott, a magyar nem­zet­po­li­ti­ká­nak négy alap­pil­lé­re van: a nem­zet köz­jo­gi egye­sí­té­se, a magya­rok iden­ti­tá­sá­nak meg­erő­sí­té­se, a kül­ho­ni magyar szer­ve­ze­tek­kel való kap­cso­lat­tar­tás és a gaz­da­ság fej­lesz­té­se a kül­hon­ban. Töb­bek között mind­ezek­ről és a magyar­ság jövő­jé­ről a madé­fal­vi vesze­de­lem 257. évfor­du­ló­ján szer­ve­zett meg­em­lé­ke­zés után Potá­pi Árpád János állam­tit­kár­ral beszélgettünk.

– Állam­tit­kár úr, hogyan érté­ke­li az elmúlt tíz évet?

– A tíz év olyan idő­táv, ami­kor már tény­leg lehet érté­kel­ni, és hála Isten­nek, ered­mé­nyek­ről is tudunk beszél­ni. Tíz évvel ezelőtt, illet­ve las­san 11 éve kez­dő­dött az a nem­zet­po­li­ti­ka, amely radi­ká­lis irány­vál­tást jelen­tett ahhoz képest, ami addig jel­le­mez­te a szo­ci­a­lis­ta kor­má­nyok hoz­zá­ál­lá­sát ehhez a kér­dés­hez. 2010. május 26-án elfo­gad­tuk a ket­tős állam­pol­gár­ság­ról szó­ló tör­vényt, ami lehe­tő­vé tet­te azt, hogy min­den magyar ember – bár­hol éljen a vilá­gon – vissza­kap­has­sa vagy meg­sze­rez­hes­se a magyar állam­pol­gár­sá­got. Ennek értel­mé­ben több mint egy­mil­lió-egy­száz­ezer hon­fi­tár­sunk élt ezzel a lehe­tő­ség­gel, akár Erdély­ben, akár a Kár­pát-meden­ce egyéb tája­in vagy bár­hol a nagy­vi­lág­ban. Ugyan­ak­kor szim­bo­li­kus jelen­tő­sé­gű jog­sza­bá­lyo­kat is alkot­tunk, ami meg­te­rem­tet­te a nem­zet­po­li­ti­ka azon alap­ja­it, amely­re azóta is tudunk épí­te­ni. 2014 – 2015-től kezd­ve a gaz­da­ság­fej­lesz­té­si prog­ra­mo­kon keresz­tül jelen­tő­sen segít­jük a kül­ho­ni magya­rok szü­lő­föl­dön való bol­do­gu­lá­sát is. Kiemelt célunk a magyar közös­sé­gek megerősítése.

– Igen, az elmúlt évek­ben egy­aránt segí­tet­ték a fia­tal csa­lá­do­kat, a vál­lal­ko­zó­kat és gaz­dá­kat is. Miért fon­tos ez a nem­zet­po­li­ti­ka szempontjából?

– Csak akkor tud­juk meg­őriz­ni a nem­ze­tet, ha erős közös­sé­ge­ket épí­tünk. A közös­sé­ge­ket min­den szin­ten erő­sí­te­ni kell, kezd­ve a csa­lá­dok­tól, a civil szer­ve­ze­te­ken át egé­szen a tör­té­nel­mi egy­há­za­kig és intéz­mé­nye­kig. Ennek jegyé­ben az elmúlt tíz évben óvo­dák épí­té­sét, isko­lák fel­újí­tá­sát támo­gat­tuk, és igye­kez­tünk meg­erő­sí­te­ni a fel­ső­ok­ta­tást is. Jó lát­ni azt, hogy ha pél­dá­ul egy pécsi magyar gyer­mek akar tovább­ta­nul­ni, akkor gon­dol­kod­hat Komá­rom­ban, Bereg­szász­ban, Sza­bad­ká­ban, Kolozs­vár­ban vagy akár Csík­sze­re­dá­ban is, de ugyan­így a csík­sze­re­dai fia­ta­lok is gon­dol­kod­hat­nak magyar­or­szá­gi vagy más hatá­ron túli fel­ső­ok­ta­tá­si intéz­mé­nyek­ben. Ha az okta­tás­ra, kul­tú­rá­ra, gaz­da­ság­ra tekin­tünk, akkor egy­re inkább elmond­hat­juk, hogy az elmúlt 10 év mun­ká­já­nak köszön­he­tő­en mára egy­sé­ges Kár­pát-meden­cei tér­ről beszélhetünk.

– A jelen­le­gi jár­vány- és gaz­da­sá­gi hely­zet­ben mennyi­re sta­bi­lak a nem­zet­po­li­ti­ka alappillérei?

– Min­den­kép­pen sze­ret­nénk foly­tat­ni a kül­ho­ni magyar közös­sé­gek meg­erő­sí­té­sét. Nagyon érde­kes ez az idei év. A huszon­egye­dik szá­zad huszon­egye­dik évét kezd­tük el, szim­bo­li­kus dolog. A husza­dik szá­zad a magyar­ság szá­má­ra viszon­tag­sá­gok­kal teli, vesz­tes évszá­zad volt. Ha végig­néz­zük a tör­té­nel­mün­ket, akkor lát­hat­juk, az is cso­da, hogy egy­ál­ta­lán beszél­he­tünk még magya­rok­ról. Euró­pá­ban, de lehet, hogy a vilá­gon sincs még egy olyan nép, amely ennyi sors­csa­pást kibírt vol­na. Ha egy-egy tele­pü­lés vagy nem­zet­rész magyar­sá­gá­ról beszé­lünk, sokan mon­do­gat­ják, hogy a huszon­ne­gye­dik órá­ban vagyunk. Erre azt szok­tam mon­da­ni, milyen jó, hogy ez a huszon­ne­gye­dik óra már száz éve tart, és még nincs vége. Ebben van remény is, pél­dá­ul az, hogy bár­mi is tör­tént, min­den remény­te­len­ség elle­né­re újra­kezd­tük. Ha humo­ri­zál­ni akar­nék, akkor azt mon­da­nám, olya­nok vagyunk, mint a kis szu­ri­kát­ák, a végén úgy­is kidug­juk fejün­ket, és újra­kezd­jük az egé­szet. Nagyon jó lát­ni azt is, hogy nagyon sok tehet­sé­ges gye­rek és fia­tal van közöt­tünk. Sok­szor mond­ják az embe­rek, főként az idő­sek, hogy ennek vagy annak nincs értel­me, mert utá­nunk már nem jön sen­ki, magyar­sá­gun­kat, hagyo­má­nya­in­kat nem őrzi sen­ki tovább. Ez nem igaz. Nagyon sok tehet­sé­ges gyer­mek, fia­tal van, akik becsü­le­tes fel­nőt­tek lesz­nek és viszik tovább eze­ket a dol­go­kat. A mi dol­gunk most nem az, hogy fegy­ver­rel küzd­jünk a sza­bad­sá­gért, hanem az, hogy éljünk az adott lehe­tő­sé­gek­kel, a hely­ze­tünk­ből tud­junk pro­fi­tál­ni, és min­den nehe­zebb hely­zet­ből úgy tud­junk kijön­ni, hogy az a magyar­ság szá­má­ra elő­nyös legyen. Tavaly a Kár­pát-meden­cé­ben szin­te min­den­hol válasz­tá­sok vol­tak. Ahol a magya­rok képe­sek vol­tak össze­fog­ni, fél­re­ten­ni az ellen­té­te­ket, ott ered­mé­nyek szü­let­tek. Ez is reményt ad szá­munk­ra. Száz évvel Tri­a­non után minisz­ter­el­nök-helyet­te­sünk, három minisz­te­rünk és tizen­két állam­tit­ká­runk van a román kor­mány­ban, emel­lett magyar megye­ve­ze­tő­ink és város­ve­ze­tő­ink is van­nak. Sze­rin­tem ez olyan tör­té­nel­mi lehe­tő­ség, ame­lyet tény­leg ki kell hasz­nál­ni. Ráadá­sul a magyar kor­mány is segí­ti a magyar közös­sé­ge­ket, az RMDSZ-szel össze­fog­va dol­go­zunk. Ez óri­á­si lehe­tő­ség az itte­ni magyar­ság, a szé­kely­ség szá­má­ra, de nyil­ván a romá­nok szá­má­ra is. Az RMDSZ kor­mány­ba való kerü­lé­se tör­té­nel­mi lehe­tő­ség arra is, hogy olyan közös pon­to­kat talál­junk más közös­sé­gek­kel is, ame­lyek egy­mást és a régi­ót is erősítik.

– Mit gon­dol a kül­ho­ni magya­ro­kat érin­tő szin­te folya­ma­tos jogsértésekről?

– A 257. évvel ezelőt­ti madé­fal­vi véreng­zés jut eszem­be. Min­den év első kiemel­ke­dő ese­mé­nye a véreng­zés­re való meg­em­lé­ke­zés, és itt ki kell emel­ni azt, hogy ami­kor nem­zet­ben gon­dol­ko­dunk, akkor arról is beszé­lünk, hogy min­den nem­zet­rész­nek min­den nem­zet­ré­szért ki kell áll­nia. Oda kell figyel­nünk egy­más­ra. Az utób­bi idő­ben a kár­pát­al­jai magyar­ság van a leg­ne­he­zebb hely­zet­ben gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi, morá­lis szem­pont­ból, még­is, az otta­ni magyar­ság az elmúlt évek min­den nehéz­sé­ge elle­né­re képes volt meg­erő­söd­ni. Ebben nagy sze­re­pe volt az anya­or­szág­nak is, hisz olyan prog­ra­mo­kat indí­tot­tunk, ame­lyek segí­tik őket, az ukrán kor­mány­zat viszont min­den lehet­sé­ges esz­köz­zel pró­bál­ja elle­he­tet­le­ní­te­ni a kár­pát­al­jai magya­rok éle­tét, mun­ká­ját. Folya­ma­tos atro­ci­tá­sok érik a nem­ze­ti közös­sé­günk tag­ja­it. Ezt nem hagy­juk szó nél­kül. Most itt, janu­ár 7‑én, Szé­kely­föl­dön is el kell mon­da­nunk, hogy elítél­jük a magyar közös­sé­get ért táma­dá­so­kat és nem tud­juk elfo­gad­ni azt, hogy magyar poli­ti­ku­so­kat til­ta­nak ki Ukraj­ná­ból, helyi magyar veze­tő­ket félem­lí­te­nek meg. Ter­mé­sze­te­sen Romá­ni­á­ban sem min­den töké­le­tes, de azt gon­do­lom, most azál­tal, hogy az RMDSZ kor­mány­ra került, új lehe­tő­sé­gek nyíl­nak. Nyil­ván nem vár­hat­juk el az RMDSZ-től, hogy amit 30 év alatt nem lehe­tett meg­ol­da­ni, azt most néhány hónap alatt rend­be tegye, de a mun­kát nem sza­bad meg­spó­rol­ni, amit lehet – aho­gyan a szé­kely mond­ja – szer­re meg kell olda­ni. Ha csak egyet, ket­tőt tud­nak meg­ol­da­ni, már az is egy elő­re­lé­pés. Leg­in­kább arra len­ne szük­ség, hogy olyan tör­té­nel­mi meg­bé­ké­lést tud­junk meg­va­ló­sí­ta­ni, mint amit Szer­bi­á­val sike­rült. Fon­tos len­ne, hogy vég­re ne ellen­sé­get lás­sunk folya­ma­to­san egy­más­ban, hanem olyan szom­szé­dot, aki­vel össze lehet fogni.

– Szin­tén a MÁÉRT és a Magyar Diasz­pó­ra Tanács ple­ná­ris ülé­sén nyil­vá­ní­tot­ták 2021-et a nem­ze­ti újra­kez­dés évé­nek. Mi adhat erőt a magyar­ság­nak az újrakezdéshez?

– Igen, a 2021-es év a nem­ze­ti újra­kez­dés éve. Érde­kes erről épp Madé­fal­ván beszél­ni, hiszen ez a tele­pü­lés szim­bo­li­kus hely. E tele­pü­lés lakói 257 évvel ezelőtt pél­dát mutat­tak újra­kez­dés­ből. A falut elpusz­tí­tot­ták, több szá­zan meg­hal­tak, ren­ge­te­gen elme­ne­kül­tek, és még­is léte­zik Madé­fal­va. Van isko­la, óvo­dát épí­te­nek, szá­mos fej­lesz­tés zaj­lik a tele­pü­lé­sen, de Szé­kely­föld-szer­te ugyan­ez a hely­zet. A szé­ke­lyek bár­mi­lyen vesz­tes hely­zet­ből képe­sek vol­tak újra­kez­de­ni. Ez az én népem­re, buko­vi­nai szé­ke­lyek­re, nagy­szü­le­im­re még inkább igaz, mert ők sosem tagad­ták meg magyar­sá­gu­kat, hitü­ket és azt a reményt, hogy vissza­jö­het­nek Magyar­or­szág­ra. Az idén lesz 80 éve annak, hogy vissza­te­le­pí­tet­ték őket Magyar­or­szág­ra, és azóta is napi kap­cso­lat van közöt­tünk, szé­kely­föl­di szé­ke­lyek és buko­vi­nai szé­ke­lyek között. Csak az én nagy­szü­le­i­met vagy három­szor tele­pí­tet­ték át és mene­kül­tek ide-oda, még­is bár­mi­lyen hely­zet­ben újra tud­ták kez­de­ni éle­tü­ket és nem kese­red­tek el. Az újra­kez­dés remé­nyé­ben éltek. Most jár­vány van, a nem­zet­ré­szek fizi­ka­i­lag el van­nak zár­va egy­más­tól, a lel­ki kapocs azon­ban, ame­lyet az elmúlt évek során még szo­ro­sabb­ra fűz­tünk, nagyon erős. Ha a nem­zet­po­li­ti­ka terü­le­té­re nézek, sen­ki­ben nem látom a remény­vesz­tett­sé­get. Min­den­ki bízik abban, hogy pár hónap, és foly­tat­ni tud­juk a közös mun­kát a meg­szo­kott kerék­vá­gás­ban. A kér­dés­re a válasz tehát, hogy a hit, a remény és az erős élni aka­rás, ten­ni aka­rás az, ami a magyar­sá­got a leg­ne­he­zebb hely­ze­tek­ben is meg­men­tet­te és folya­ma­to­san elő­re viszi.


– Hogyan tekint a magyar­ság és főként a kül­ho­ni magya­rok jövőjére?

– Pozi­tív szem­lé­le­tű ember vagyok, soha nem szok­tam nagyon elke­se­red­ni. Azt gon­do­lom, min­den egyes rossz dolog­ban meg lehet keres­ni azt a kis jót, ami­ből utá­na lehet épít­kez­ni. Néha nehéz meg­ta­lál­ni ezt a jót, de ha meg­ta­lál­tuk, akkor lehet men­ni tovább. Ha a jár­vá­nyon túl leszünk, a nem­zet­po­li­ti­ká­ban min­dent mini­mum ott tudunk foly­tat­ni, ahol abba­hagy­tuk, de nem is hagy­tuk abba, csak lelas­sí­tot­tunk. Pél­dá­ul a Határ­ta­la­nul prog­ra­mot jelen­leg nem tud­juk foly­tat­ni, viszont, ha a jár­vány­nak vége lesz, akkor az is és a töb­bi prog­ra­munk is gőz­erő­vel bein­dul. A nem­ze­tet az elmúlt évek során jelen­tő­sen meg­erő­sí­tet­tük. A mai magyar­or­szá­gi fia­ta­lok több mint két­har­ma­dá­nak van olyan hatá­ron túli magyar barát­ja, aki­vel napon­ta tart­ja a kap­cso­la­tot. 78 szá­za­lé­kuk járt már hatá­ron túli terü­le­ten, tehát élő, fizi­kai tapasz­ta­la­ta­ik van­nak. Ez óri­á­si ered­mény. Jó lát­ni azt is, hogy ha Magyar­or­szá­gon bár­mi­lyen tehet­ség­ku­ta­tó, tanul­má­nyi vagy sport­ver­seny van, azon a hatá­ron túli­ak is jelen van­nak. Sőt, nagyon jól tel­je­sí­te­nek. Az össz­nem­zet­ben való gon­dol­ko­dás ma már az élet min­den terü­le­tén jelen van. Ha csak a könnyű­ze­né­re gon­do­lunk, ott is azt lát­juk, hogy a Magyar­or­szá­gon elis­mert zené­szek jelen­tős része hatá­ron túli, gon­dol­junk csak Bagossyék­ra innen, Gyer­gyó­ból. Ez is azt bizo­nyít­ja, hogy van kitar­tás a kül­ho­ni fia­ta­lok­ban. Ez sze­rin­tem ked­ve­ző és lát­vá­nyos for­du­lat ahhoz képest, ami mond­juk 20 – 30 évvel ezelőtt volt. Van remény! Ha a spor­tot néz­zük, ott is elmond­hat­juk ugyan­ezt. A nem­zet­po­li­ti­ká­nak egy­re inkább kiemelt terü­le­te a sport. Az elmúlt négy-öt évben aka­dé­mi­á­kat hoz­tunk lét­re, meg­erő­sí­tet­tük a focit, a lovas­spor­tot, a jég­ko­ron­got, most azon vagyunk, hogy itt, a Har­gi­tán egy nagy sípá­lya­rend­szert, a Kár­pát-meden­ce leg­na­gyobb sípá­lya­rend­sze­rét tud­juk meg­va­ló­sí­ta­ni. Én a jövőt tehát úgy látom, hogy ez az évszá­zad győz­tes évszá­zad lesz a magya­rok szá­má­ra. Mi azért dol­go­zunk, hogy az uno­ká­ink vagy déd­uno­ká­ink 80 év múl­va tud­ják elmon­da­ni, hogy volt értel­me a küzdelemnek. 

A hitet és a reményt soha nem sza­bad fel­ad­ni. Orbán Vik­tort idéz­ném: „Addig játsszuk a meccset, amíg meg nem nyer­jük.” Ha netán vala­mit meg­nye­rünk, akkor ne hagy­juk elvesz­ni a lehe­tő­sé­get. Most az erdé­lyi magya­rok olyan pozí­ci­ó­ban van­nak, amit ki kell hasz­nál­ni. Én hiszek ben­ne, hogy ki is fog­ják használni.

For­rás: har​gi​ta​ne​pe​.ro