Hírek Morzsák 116 éve szü­le­tett Wass Albert

116 éve szü­le­tett Wass Albert

1908. janu­ár 8‑án szü­le­tett Wass Albert, a két világ­há­bo­rú közöt­ti erdé­lyi magyar iro­da­lom és az 1945 utá­ni magyar emig­rá­ció jelen­tős alak­ja. Iro­dal­mi mun­kás­sá­ga, ame­lyet a szo­ci­a­lis­ta kul­túr­ha­ta­lom nem győ­zött elhall­gat­ni, ma már köte­le­ző tan­anyag, a Nem­ze­ti alap­tan­terv része.

A Kolozs vár­me­gyei Válasz­úton (ma Rasc­ru­ci) szü­le­tett 1908. janu­ár 8‑án, az egyik leg­ré­geb­bi erdé­lyi magyar főne­me­si csa­lád sar­ja­ként. Tizen­két éves volt, mikor szü­lő­föld­je a tri­a­no­ni béke­dik­tá­tum értel­mé­ben Romá­nia része lett, a kisebb­ség­be került magya­ro­kat ért atro­ci­tá­sok egész világ­lá­tá­sát meg­ala­poz­ták. Sok más erdé­lyi arisz­tok­ra­tá­hoz hason­ló­an a csa­lád­ja is elvesz­tet­te a bir­to­kai nagy részét, Wass Albert­nek 1935-ben az uno­ka­test­vé­rét kel­lett fele­sé­gül ven­nie, hogy elke­rül­je a csa­lá­di gaz­da­ság csőd­be jutását. 

Erről önélet­raj­zá­ban így ír:

Csa­lá­di nyo­más­ra 1935-ben fele­sé­gül vet­tem uno­ka­hú­go­mat, a ham­bur­gi Sie­mers Évát. Így sike­rült csak meg­óv­nunk a csa­lá­di bir­to­kot a csődbejutástól.

Fel­ső­fo­kú tanul­má­nya­it Deb­re­cen­ben, Stutt­gart­ban és a pári­zsi Sor­bonne-on foly­tat­ta, erdő­mér­nö­ki dip­lo­má­ja meg­szer­zé­sét köve­tő­en sor­ka­to­na­ként a román had­se­reg­ben szol­gált, majd bir­to­kán gazdálkodott.

Már a húszas évek­ben elkez­dett pub­li­kál­ni, előbb egy ver­ses­kö­te­tet adott ki, majd szín­pad­ra állí­tot­ták egy drá­má­ját, de az iga­zi áttö­rést az 1934-ben meg­je­lent Far­kas­ve­rem című regé­nye hoz­ta meg. Az egy mező­sé­gi arisz­tok­ra­ta csa­lád éle­tét bemu­ta­tó alko­tá­sért két évvel később meg­kap­ta a Baum­gar­ten-díjat. Követ­ke­ző jelen­tő­sebb mun­ká­ja egy két­kö­te­tes csa­lád­re­gény (Mire a fák meg­nő­nek, A kas­tély árnyé­ká­ban) volt, ezek­ben ismé­tel­ten egy mező­sé­gi magyar nagy­bir­to­kos-csa­lád tör­té­ne­tét beszél­te el az 1848-as for­ra­da­lom­tól a századfordulóig.

Az író a Tri­a­non utá­ni erdé­lyi magyar­ság jövő­jét kilá­tás­ta­lan­nak lát­ta, ezért üdvö­zöl­te az 1940-es máso­dik bécsi dön­tést, amely Észak-Erdélyt vissza­jut­tat­ta Magyarországnak.

A máso­dik világ­há­bo­rú alatt több regé­nye és novel­lás­kö­te­te is meg­je­lent, 1943-tól a Magyar Kirá­lyi Lovas­ság kato­ná­ja­ként szol­gált, bátor­sá­gá­ért két alka­lom­mal is meg­kap­ta a Vaskeresztet.

A hábo­rú után emig­rált, 1952-ig Német­or­szág­ban, majd az Egye­sült Álla­mok­ban élt. Kez­det­ben egy ohi­ói gaz­da­sá­got irá­nyí­tott, majd a Sza­bad Euró­pa Rádió mun­ka­tár­sa lett, ahol zömé­ben mező­gaz­da­ság­gal kap­cso­la­tos anya­gok készí­té­sé­vel fog­lal­ko­zott. 1957-től rövid ide­ig a Flo­ri­dai Kato­nai Aka­dé­mi­án dol­go­zott, majd a Flo­ri­dai Egye­tem Ide­gen­nyel­vi Tan­szé­ké­nek alkal­ma­zott­ja volt – innen vonult nyug­díj­ba 1970-ben.

Ame­ri­kai évei alatt meg­ala­pí­tot­ta az Ame­ri­kai Magyar Szép­mí­ves Céhet, a Duna-men­ti Kuta­tó és Infor­má­ci­ós Köz­pon­tot és a Danu­bi­an Press kiadó­vál­la­la­tot, több lapot szer­kesz­tett, elő­adá­so­kat tar­tott a kom­mu­niz­mus­ról és a náciz­mus­ról, jelen­tős sze­re­pet töl­tött be a magyar szel­le­mi emig­rá­ció éle­té­ben. Német­or­szág­ban vetet­te papír­ra Adjá­tok vissza a hegye­i­met című regé­nyét, amely egy korán árva­ság­ra jutott fiú élet­tör­té­ne­té­be sűrí­ti az erdé­lyi magyar­ság meg­pró­bál­ta­tá­sa­it. 

Bue­nos Aires­ben jelent meg talán leg­is­mer­tebb műve, A fun­tin­eli boszor­kány című regény­tri­ló­gia, majd Tor­on­tó­ban az Elvá­sik a veres csil­lag című regé­nye. Erdély­ről, a magyar sors­ról szól a Vala­ki téve­dett, illet­ve a Kard és kasza című alko­tá­sa is.

Romá­ni­á­ban a kolozs­vá­ri nép­bí­ró­ság 1946-ban – a távol­lé­té­ben – hábo­rús bűnök és gyil­kos­ság miatt halál­ra ítél­te, ezután a román ható­sá­gok több­ször kér­ték a kiada­tá­sát, de ezt az ame­ri­kai ható­sá­gok bizo­nyí­ték hiá­nyá­ban mind­annyi­szor eluta­sí­tot­ták. A kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra alatt alatt köny­vei til­tó­lis­tán vol­tak, sőt az író állí­tá­sa sze­rint a „Con­du­ca­tor”, Nic­o­lae Cea­u­ces­cu 1985-ben még dip­lo­ma­tá­nak álcá­zott Secu­ri­ta­te-ügy­nö­kö­ket is kül­dött az Egye­sült Álla­mok­ba, hogy végez­ze­nek vele.

Köny­vei Magyar­or­szá­gon is csak a rend­szer­vál­to­zás után jelen­het­tek meg, és az idő­sö­dő író maga is haza akart tér­ni. Az állam­pol­gár­sá­ga körü­li huza­vo­na meg­vi­sel­te, a rom­ló egész­sé­gű és nehéz anya­gi hely­zet­be került Wass kilenc­ven­éve­sen, 1998. feb­ru­ár 17-én a flo­ri­dai Aston­ban önke­zé­vel vetett véget az éle­té­nek. Ham­va­it 1999. augusz­tus 7‑én a maros­vé­csi refor­má­tus temp­lom krip­tá­já­ban helyez­ték el.

A Nagy Könyv című tévé­mű­sor­ban 2005-ben Wass Albert három regé­nye (A fun­tin­eli boszor­kány, Adjá­tok vissza a hegye­i­met, Kard és kasza) is beke­rült az ötven leg­több sza­va­za­tot kapott regény közé.

Az író 1993-ban a Magyar Köz­tár­sa­sá­gi Érdem­rend Közép­ke­reszt­jét, 1999-ben posz­tu­musz Magyar Örök­ség-díjat, 2003-ban alter­na­tív Kos­suth-díjat kapott. 2007-ben mutat­ták be az élet­út­já­ról szó­ló, Kol­tay Gábor ren­dez­te Adjá­tok vissza a hegye­i­met című doku­men­tum­fil­met. Több szob­ra áll, emlé­ké­re 2011-ben teret nevez­tek el Budapesten.

Wass Albert tisz­te­le­té­re állí­tott szo­bor Aszódon

Bár a halá­lát köve­tő­en egyik fia Romá­ni­á­ban elin­dí­tot­ta reha­bi­li­tá­lá­si folya­ma­tát, a per­új­ra­fel­vé­te­li kérést 2008-ban jog­erő­sen eluta­sí­tot­ta a romá­ni­ai leg­fel­sőbb bíróság.

For­rás: vad​haj​ta​sok​.hu