109 éve szü­le­tett Korond olim­pi­ai bajnoka

Lőrincz Már­ton olim­pi­ai baj­nok bir­kó­zó sosem tér­he­tett haza sze­re­tett szü­lő­fa­lu­já­ba, a Har­gi­ta aljába

1911. októ­be­ré­ben szü­le­tett a szé­kely­föl­di Korond leg­hí­re­sebb szü­lött­je, Lőrincz Már­ton  olim­pi­ai baj­nok bir­kó­zó. A szak­iro­da­lom­ban több szü­le­té­si dátu­ma is sze­re­pel, való­szí­nű­leg októ­ber 23-án szü­le­tett, de anya­köny­ve­zé­sé­re később októ­ber 28-án került sor.

Édes­any­ja a szé­kely­pál­fal­vi szü­le­té­sű Vaj­da Anna, édes­ap­ja a koron­di Lőrincz Mol­nár Mózes, aki az első világ­há­bo­rú­ban hősi halált halt.

Ele­mi isko­lá­it Koron­don végez­te. Rövid ide­ig mészá­ros­inas volt egy örmény keres­ke­dő üzle­té­ben. Később Szé­kely­ud­var­hely­re szer­ző­dött, mint asz­ta­los­inas a Gyar­ma­thy-féle asz­ta­los­mű­hely­be. Itt került kap­cso­lat­ba a bir­kó­zó­sport­tal, hiszen Keresz­tes Lajos 1928-as olim­pi­ai sike­re után meg­élén­kült az érdek­lő­dés a fia­tal inas­le­gé­nyek köré­ben a bir­kó­zás iránt.

Édes­ap­ját korán elve­szí­tet­te, még az első világ­há­bo­rú­ban. Alig volt tíz­éves, ami­kor a tri­a­no­ni béke­dik­tá­tum meg­vál­toz­tat­ta a hatá­ro­kat. Jött az impé­ri­um­vál­tás, a román hata­lom átvet­te a szé­kely­föl­di köz­igaz­ga­tást. Saj­nos a mos­to­ha­ap­ja nem bánt kesz­tyűs kéz­zel vele, és nehéz gyer­mek­ko­ra volt. Tizen­hat éve­sen meg­kap­ta a soro­zó­pa­pírt. Akik ismer­ték, de nem akart román kato­na len­ni, inkább buj­kált és betyár­nak állt, majd 1929-ben az egy­re erő­sö­dő kisebb­sé­gi elnyo­mást nehe­zen tűrő fia­tal­em­ber Magyar­or­szág­ra mene­kült. Buda­pes­ten végül a Helyi­ér­de­kű Vas­út (HÉV) alkal­ma­zott­ja lett, tiszt­vi­se­lői állásban.

Sport­kar­ri­er­je itt tel­je­se­dett ki iga­zán, miu­tán a Magyar AC bir­kó­zó­ja lett. Mind­két fogás­nem­ben ver­seny­zett, 1934-től 1937-ig kötött­fo­gás­ban és sza­bad­fo­gás­ban 10 alka­lom­mal volt tag­ja a magyar válogatottnak.

Az 1934. évi stock­hol­mi Euró­pa-baj­nok­sá­gon ő sze­rez­te a magyar kül­dött­ség egyet­len arany­ér­mét. Ugyan­eb­ben az évben magyar baj­nok lett, tus­sal győ­zött le majd­nem mindenkit.

1935-ben sérül­ten ver­se­nyez­ve máso­dik lett az Eb‑n.

Az 1936-os ber­li­ni olim­pi­á­ra Szen­te­sen készült fel dr. Papp Lász­ló bir­kó­zó olim­pi­ai baj­nok tár­sa­sá­gá­ban, aki fagyö­kér­szí­vós­sá­gú, acél­ke­mény szé­kely gye­rek­nek nevez­te őt.

A ber­li­ni Olim­pi­án 49 nem­zet közel 4000 spor­to­ló­ja küz­dött az olim­pi­ai baj­no­ki címe­kért. A tech­ni­ka tör­té­ne­té­ben elő­ször a tele­ví­zió is jelen volt az ese­mé­nyen, de a rádió és az írott saj­tó kép­vi­se­lői is nagy szám­ban vet­tek részt a játé­ko­kon. A Deutsch­land­hal­le bir­kó­zó­sző­nye­ge meg­hoz­za a világ­hír­ne­vet. Az alig négy éve bir­kó­zó Lőrincz­nek keve­sen jósol­tak huszon­éve­sen olim­pi­ai érmet. Még­is győ­ze­del­mes­ke­dett a szé­kely őserő.

A Magyar Rádió első alka­lom­mal tudó­sí­tott a nyá­ri olim­pi­ai játé­kok­ról. Mikor a ber­li­ni olim­pi­án Pluh­ár Ist­ván mik­ro­fon­já­ba beszélt, azt kér­dez­te tőle a kivá­ló sport­ri­por­ter: „Mit érez­tél Mar­ci, ami­kor vias­kod­tál vesze­del­mes ellen­fe­led­del?” Mar­ci kemény, hatá­ro­zott han­gon felelt: „Küz­del­mem­ben az én jó öreg édes­anyám­ra gon­dol­tam, meg a szü­lő­fa­lum­ra, a Har­gi­ta aljá­ra, ahol édes­anyám imád­ko­zott értem. Így segí­tett meg a Jó Isten, így tud­tam győzni.”

Külön érde­mes meg­je­gyez­ni, hogy Lőrincz nem csak nagy­sze­rű spor­to­ló volt, hanem bátor, egye­nes ember is, aki meg­ta­gad­ta Ber­lin­ben, hogy kar­len­dí­tés­sel üdvö­zöl­je a Führert.

A legen­dás spor­to­ló 1938-ban hagyott fel vég­leg a ver­seny­sport­tal, majd leven­te­ok­ta­tó lett, a leven­te­szer­ve­zet tag­ja­i­nak nem­ze­ti szel­le­mű okta­tást, kato­nai kikép­zést tar­tott. Saj­nos ami­lyen híres és ünne­pelt lett Lőrinc, pár év alatt úgy tűnt el a név­te­len­ség­ben, egé­szen addig, hogy még cir­ku­szok­ban is tar­tott bir­kó­zó-bemu­ta­tó­kat. Ez a meg­él­he­tést, a min­den­na­pi kenye­ret jelen­tet­te. Egyet­len bűne az volt, hogy a tör­vény­te­le­nül fel­osz­la­tott MAC szí­ne­i­ben versenyzett.

Miköz­ben Lőrincz Már­ton tisz­te­let­be­li szü­lő­vá­ro­sá­nak tekin­tet­te Szen­test, a szü­lő­fa­lu­ról sem feled­ke­zett meg, de haza­men­ni nem tudott. Egy évti­ze­det várt a nagy pil­la­nat­ra, a „kicsi magyar világ­ban”, a máso­dik bécsi dön­tést köve­tő­en  lehe­tő­sé­ge nyílt átölel­ni sze­ret­te­it. Vég­re lát­hat­ta édes­any­ját is, akit rajon­gá­sig szeretett.

A máso­dik világ­há­bo­rú után az orosz csa­pa­tok elől mene­kült, rövid ide­ig Salz­burg­ban élt, 1948. ápri­lis 29-én pedig Mar­seille-ből pos­táz­ta a vég­le­ges kiván­dor­lást szen­te­sí­tő leve­lét édes­any­já­nak, majd hajó­ra szállt Argen­tí­na felé vet­te az irányt, ahol végül letelepedett.

Az emig­rá­ci­ó­ban töl­tött éve­i­ről csak annyit tudunk, hogy autó­fé­nye­ző-sze­re­lő műhelyt és bir­kó­zó­is­ko­lát nyi­tott, majd a sok fes­ték­től gége­rá­kot kapott, és 1969. augusz­tus 1.-én elhunyt San Car­los de Bari­loche­ban. Halál­hí­rét egy köze­li isme­rő­se, Boros Már­ton­né levél­ben közöl­te a koron­di hozzátartozókkal. 

Lőrincz Már­ton min­dig arra készült, hogy ha haza­men­nek a rusz­kik, akkor ő is haza­tér­het. Ennek érde­ké­ben sosem nősült meg, hogy könnyebb legyen maga mögött hagy­ni a távo­li ide­gen vilá­got. Saj­nos ezt már nem érhet­te meg. Korond „mikeske­le­men­je”, a Jó Sze­lek úrnő­jé­nek, Szűz Mári­á­nak kikö­tő­jé­ben pihent meg örök­re, ott lett nehe­zebb a föld egy szé­kely röggel.

Emlé­két máig őrzi a magyar­ság. Koron­don sport­te­rem, nevé­vel fém­jel­zett bir­kó­zó egye­sü­let, Szen­te­sen köz­tér vise­li Lőrincz Már­ton bir­kó­zó olim­pi­ai baj­nok nevét. Az olim­pi­ai arany­érem mel­lé kapott emlék­tölgy­fa a mai napig éke­sí­ti a várost, mivel szü­lő­fa­lu­já­ba, az elcsa­tolt Korond­ra nem vihette.

fotók és for­rás: elosze​kely​fold​.com

Tőkés Máté

For­rás: sporthataroknelkul